Megjelent a Joomla 4.0!

A mai nap fontos dátum a Joomla számára: a projekt a 16. születésnapját ünnepli!

Így ellenőrizheted, hogy számítógépeden el fog-e futni a Windows 11

A Microsoft a mai napon nemcsak bemutatta a Windows 11-et, hanem kiadott egy segédeszközt is, amely megmondja gépünkről, hogy az Windows 11 kompatibilis-e vagy nem.

Használhatatlanná teszi a gépet egy új Windows-frissités

A legutóbbi Windows frissítések ótaokan szenvednek a kékhaláltól. A legjobb megoldás az, ha törli a KB45440673-as frissítést.

Erre a 17 Huawei mobilra már biztosan érkezik az Android Q

Jelenleg sokakat foglalkoztató kérdés, hogy az USA és a Huawei közötti konfliktusnak köszönhetően érkezik-e a jövőben Android frissítés a telefonjára, a kínai vállalat most közzétett egy listát, amin 17 mobil neve szerepel, és elmondásuk alapján ezekre biztosan megérkezik majd az Android Q.

Itt az Android 9 Pie frissítés a Galaxy S8-ra

Nagy nap a mai a Samsung Galaxy S8 tulajok számára hiszen végre megérkezett az Android 9 Pie frissítés és a One UI kezelőfelület a mobiljukra.

Megtudtuk melyik Samsung mobil mikor frissül Android 9-re

Sok felhasználót foglalkoztat az a kérdés, hogy a telefonjára mikor érkezik meg a legújabb Android rendszer, a Samsung most közzétett egy kis segítséget ezt illetően.

Megérkezett a Huawei P20, P20 Pro és Mate 10 Android Pie frissítése

A sokak által várt Android 9 végre megérkezett a Huawei legnépszerűbb telefonjaira.

Közeleg a Galaxy Note 8, S8 és S8+ Android Pie frissítése is

Sejthető volt, hogy a Samsung nem feledkezik meg a tavalyi csúcsmodelljeiről sem az Android Pie-ra való átállást illetően.

Három Sony mobil is megkapta az Android Pie frissítést!

A Sony múlt hónapban már elérhetővé tette az Android 9 Pie-t az Xperia XZ2 termékcsaládra és most ígéretéhet híven az előző generáció is megkapta a rendszert.

Megvan mikor indul a Samsung mobilok Android Pie frissítése!

A Samsung fejlesztői konferencián a hajlítható kijelzős telefon mellett más egyéb érdekes dolgot is megtudhattunk, például azt, hogy mikor és melyik Samsung készülék fogja megkapni elsőként az Android Pie frissítést.

Óriási hiba lép fel az iPhone-ok frissítése után!

A hiba azután lép fel, hogy az iPhone-tulajdonosok frissítik készülékük rendszerét.

Sony csúcsmobilra érkezett az Android Pie!

Megannyi gyártó után végre a Sony is kiadta az Android 9 Pie frissítést a februárban bemutatott csúcsmobiljára az Xperia XZ2-re.

Szoftverfrissítéssel érkezik az iPhone XS és XS Max töltéshibájának javítása

Az iOS 12 következő frissítése már orvosolhatja az alvó állapothoz kötődő idegesítő töltési hibát.

Megérkezett az Android Pie végleges változata OnePlus 6-ra

Érkezőben az új android főverzió és OxygenOS 9.0 kezelőfelület a OnePlus 6 mobilokra.

Mindjárt itt van a Windows 10 következő nagy frissítése

A Microsoft mostanában nem túl kreatív a nevekkel: érkezik a Windows 10 2018. októberi frissítése.

Az egyik kínai gyártó mobiljára már elérhető az Android 9

Az már korábban hallottuk, hogy a Project Treble-nek köszönhetően hamarabb frissülnek majd a készülékek Android 9-re, úgy tűnik a OnePlus lehet az egyik éllovas az update-et illetően.\\\\n\\\\nTermészetesen a Google mobiljai most is elsőbbséget élveztek a többi gyártóval szemben az Android 9 terén, így a Pixelek már megkapták az...

Egy Nokia mobil sem marad ki az Android 9 Pie-ra való átállásból

A HMD Global bejelentette, hogy az összes Androidos Nokia mobil megkapja a legújabb rendszert.

Hamarosan több Sony és HTC mobilra is jön az Android 9!

A legújabb Android rendszer érkezése mindig is lázban tartja a felhasználókat, ezt a gyártók is tudják és általában azok akiknek nem éppen a legjobbak az értékesítési mutatói, meg is próbálják kihasználni.

12 Samsung eszközre jön az Oreo!

A Samsung hírhedten lassú amikor az Android frissítésekről van szó, a cég kiadta legújabb frissítési menetrendjét, mely szerint több készülékük megkapja az Oreo-t (jövőre).

Ezek a Huawei és Honor mobilok kaphatják meg elsőként az Android Pie-t!

Az Android 9 Pie a héten mutatkozott be, a Huawei pedig gőzerővel dolgozik azon, hogy elérhető legyen a felhasználók részére.\\\\n\\\\nEgy nemrég megjelent Weibo posztban a Huawei hivatalosan is megerősítette, hogy fejlesztőik már azon munkálkodnak, hogy minél hamarabb letölthető legyen az Android 9 Pie a Huawei és Honor telefonokra.

A Galaxy J5 (2017) több változata is Oreo-ra frissül

Kicsit megkésve, de úgy néz ki, hogy a Galaxy J5 (2017) is megkapja az Oreo rendszert.

Nem kell pánikba esni ha nem tölt az iOS 11.4.1 rendszerrel a mobilod

Apróbb hibajavításokkal érkezett az iOS 11 rendszer legfrisebb verziója.

Hasznos funkciót tüntetett el a OnePlus 6 legújabb frissítése

Ahogy még korábban ígérték a szenzorszigetet már szoftveresen eltüntethetjük, de a mindig aktív kijelzőnek búcsút kell mondanunk.

Megvan mikorra várható az LG G6 Oreo frissítése

Az Android Oreo augusztusi megjelenése ellenére az elődjeihez hasonlóan igen lassan terjeszkedik, ezt már láthattuk a hónap elején, a Google által közzétett statisztikák alapján is.

Fontos frissítést kap a Galaxy J3 (2016)

Annak ellenére, hogy pár héttel ezelőtt bemutatkoztak a Galaxy J széria következő tagjai, a Samsung nem felejti el a tavalyi évben debütáló J3 (2016) mobilok tulajdonosait sem, mivel a napokban egy fontos frissítést tett elérhetővé a gyártó.

Microsoft Build 2. nap: Windows 10 Őszi Alkotói Frissítés újdonságai

Hamarosan jön az Őszi Alkotói Frissítés (Fall Creators Update), amely több mint 500 millió Windows 10 felhasználó kreativitásának kibontakoztatásában segít.

Új Windows 10 frissítést kapunk

Már elérhető a legújabb nagy Windows 10 frissítés csomag, a legfrissebb Creator's Update, amely a második nagy frissítés a rendszerre az Anniversary Update után.

Új szolgáltatásokkal frissült a Google Chrome

A Google Chrome internetböngésző legújabb kiadása.

Adobe Flash Player biztonsági frissítés!

A rendszeres (és szükséges) biztonsági frissítésekkel jelentkező Adobe Flash Player 23-as verziója, telepítése a Flash platfrom sebezhetősége miatt ajánlott azoknak, akik ragaszkodnak használatához.

Windows 10 frissítés Microsoft módra

Azoknak lehet hasznos ismeret, akik nem OS- vagy Linux-függőként a Windows ligában játszanak, hanem a „megtért Windows 10 csapat” tagjaként már a Windows 10-et is frissítenék.