Román sajtó: Nagyváradon is fociakadémiát épít a magyar kormány

Milliárdokról van szó. Az akadémiát egy korábbi Fradi-játékos fogja vezetni – legalábbis a labdarúgó állítása szerint.

Házon belül perlik a Barcelonát

Arturo Vidal, a Barcelona chilei labdarúgója pénzügyi vita miatt beperelte saját klubját. Álláspontja szerint 2,4 millió euróval (793 millió forinttal) tartozik neki a katalán egyesület a kifizetetlen prémiumok és bónuszok miatt.

Kassai Viktor visszavonult

Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

17 méterről szerzett gólt Kleinheisler

Az előző fordulóban, 4 hónap után talált be a kapuba Kleinheisler László, aki ma ismét eredményes volt. Az eszéki a 16-oson kívülről, laposan lőtt okosan és laposan a kapu bal oldalába.

Komoly érzelkelet láthatunk a veterán középpályástól

Nem is ok nélkül. Döntetlent játszott ugyanis egymással a La Liga tizenhetedik fordulójában a kieső helyen álló Celta Vigo és a mindössze egy ponttal előtte álló Mallorca.

Ha kijutunk az EB-re, a halálcsoport vár minket

Az európai szövetség (UEFA) elkészítette a jövő évi kontinenstorna kvartettjeinek beosztását. Ha ki is jut a jövő évi Európa-bajnokságra a magyar labdarúgó-válogatott, egész biztosan nem lesz irigylésre méltó helyzetben.

Magyar harmadosztályba illő jelenet után szerzett gólt az Ajax

A Twente az Ajax elleni meccsén mutatott be bravúrosan rossz védekezést, de az Ajax is kitett magáért a jelen érdekében.

Itt a válasz: Dárdai Pál visszautasította a kölni csapat ajánlatát

Mint ismeretes, Dárdaival már egy ideje tárgyaltak Berlinben, hogy legyen a Köln trénere, azonban a Herthával jelenleg is szerződésben álló 43 éves edző visszautasította az ajánlatot – írja a német Sport1 .

Szalai Ádám: A pályán akarjuk átélni az Eb-hangulatot

Óriási hatással volt a magyar labdarúgó-válogatott tagjaira az új Puskás Aréna atmoszférája, erről és az esélyekről beszéltek a Blikk interjújában.

Ezen a gólon ámul most a világ

Megvillant a Boca Juniors klasszisa. Carlos Tévez olyan gólt lőtt, hogy csodájára jár a világ.

Felavatták a 90 éve született Kocsis Sándor szobrát

Kocsis Sándor labdarúgó szobra a Groupama Aréna főbejáratához került.

Rossi: nem fogok kockáztatni

Marco Rossi szövetségi kapitány nem fog kockáztatni a kezdőcsapat kijelölésekor a magyar labdarúgó-válogatott hétfői, szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezője előtt.

Így lesz csodaszép gól egy elrontott beadásból

Trent Alexander-Arnold csodaszép, de mégis szerencsés góljával szerzett vezetést a Liverpool a Burnley elleni idegenbeli bajnokin a Premier League negyedik fordulójában.

Íme minden idők megpimaszabb tizenegyese

A Championship 3. fordulójában a Charlton a Barnsley otthonában játszott, és az utolsó percben szerzett egy pontot.

Döntetlent játszott a Dinamo Zagrebbel a Fradi

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a horvát Dinamo Zagreb otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, a párharc kedd esti első mérkőzésén.

A tavaly még NB I-es MTK kikapott a Csákvártól

Az előző idényben még élvonalbeli MTK 3-2-re kikapott a Csákvár vendégeként a labdarúgó NB II nyitófordulójában, vasárnap.

Volt-e Árpádéknál mobiltelefon?

Diadalt arattunk az Európa Ligában, a Fehérvár (akár a Fidesz a Néppártban) felfüggesztette tagságát a továbbjutó helyen, és a szerencsétlen Vaduzt a minielnök őszinte örömére magunk előtt lökdösve aláztuk irgalmatlan tehetségünkkel a lealkonyuló európai futballt.

Gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel búcsúzott a Honvéd az Európa-ligától

A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel búcsúzott a csütörtöki visszavágón a román Universitatea Craiovával szemben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.

Minden idők 8 legjobb labdarugó klasszisa

Több, különböző tényezőt figyelembe véve az alábbi rangsor azt a nyolc legjobb labdarúgó klasszist mutatja be, akik valóban legendás teljesítményeket értek el, és ő maguk is legendákká váltak.

Gulácsi Péter lett a Bundesliga legjobb játékosa

Gulácsi Péter, az RB Leipzig magyar válogatott kapusa lett a német labdarúgó-bajnokság legjobb játékosa a Kicker magazin rangsorában.

Dárdai: Lépni kell, ha akarunk a magyar futballtól valamit

A Siófok ajánlatát megfontolná Dárdai Pál, ha már ott van háza, de a válogatott kispadjáról nem állítaná fel Marco Rossit, hogy ő mehessen a helyére.

Csányi kibukott a felelőtlenül gazdálkodó fociklubok miatt

Budapestre hozná az MLSZ a férfi Bajnokok Ligája-döntőt és az Európa Liga fináléját, a magyar bajnokságban pedig hamarosan bevezeti a videóbírót.

Cipruson lett bajnok Balogh Norbert

Balogh Norbert csapata, az APOEL megvédte címét a ciprusi labdarúgó-bajnokságban, így a magyar focista is bajnok lett.

Megvédte a bajnoki címét a Paris Saint-Germain

A Lille OSC vasárnap délutáni döntetlenjével biztossá vált, hogy a Paris Saint-Germain megvédi címét a francia labdarúgó-bajnokságban.

Július 5-én avatja új stadionját a Vasas

Július 5-én a szlovák Dunaszerdahely elleni mérkőzéssel avatja új stadionját a Vasas labdarúgócsapata.

Ilyet még nem látott a futball!

A manchesteriek nyerték a kupát, de nem akárhogyan.

Csányi szerint a női labdarúgók segítenek népszerűsíteni a férfi futballt

Az MLSZ elnöke egy interjúban azt mondta, egyre színvonalasabb a női foci, de azért is fontos, mert felkeltik az érdeklődést a gyerekekben a férfi foci iránt.Év végi interjút adott Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az M4Sportnak, a beszélgetésben pedig a női foci magyarországi helyzetéről is szó esett.Ahogy a...

Ő lehet a Fradi kö­vet­kező iga­zo­lása

A hírek szerint a Fradi megfigyelője a Rapid Wien elleni bajnokin nézte meg a fiatal játékost, Vallci-t.

Eb-selejtező – Szlovákiában kezd a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott március 21-én Szlovákiában kezdi a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatát, három nappal később pedig a horvátokkal játszik itthon.

Bronzérmet nyert a focivébén a magyar hajléktalan-válogatott

razíliát 6-4-re verték a negyeddöntőben, Chile viszont kifogott rajtuk: 7-2-re kikaptak.