Termőföldeket osztanának szét Ukrajnában

Az ukrán kormány indítványozta, hogy félmillió hektár termőföldet adjanak olyan gazdák tulajdonába, akik jelenleg is földművelést folytatnak - jelentette be Volodmir Hrojszman kormányfő a kabinet szerdai ülésén.

Gőgös felszólította a Fideszt, hogy fogja vissza a verőlegényeit

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerint Fazekas Sándornak semmi keresnivalója sincs a Földművelésügyi Minisztérium élén, amihez csak hozzányúl, azt lerombolja és számos visszaélést lehet tapasztalni földügyekben.

Ugyanúgy vihetik a földet az árveréseken, mint eddig

Változatlan feltételek mellett licitálhatnak a gazdák a földárverések harmadik ütemében – fejtette ki Fazekas Sándor az M1 aktuális csatornán kedden reggel.

Kétszázezer forintért bárkiből paraszt lehet

Földet elvben csak hozzáértő földműves vehet, valójában nagyjából 200 ezer forintért bárki megvásárolhatja magának a szakértelmet – írja a NOL.hu