gáspár evelin

Kiakadt Győzike, hogy a lánya aranyát is lefoglalták

Nem tűrheti Győzike, hogy a NAV csak úgy rátegye a kezét lánya, Evelin ékszereire: visszaköveteli őket az adóhivataltól.

Döbbenetes mennyiségű arany került elő Győzikéék széfjéből

Gáspár Győzőt költségvetési csalással gyanúsítják. A zenész 2014 januárjában 50 millió 400 ezer forintot vett fel egy román cég számlájáról, s ezzel nem számolt el, közel 20 millió forintot követelnek tőle.

Győzike állítólagos szeretője miatt esett egymásnak VV Béci és Gáspár Evelin

Rácz Béla csúnyán odamondott Gáspár Evelinnek, amiért húgát beleszőtte az általa pletykaként értékelt történetbe, mely szerint Győzike és Gigi viszonyt folytatott.

Győzike: a lányom autója nem is volt 30 millió, csak 28,9

Egy bulvár napilap címlapon hozta, hogy Gáspár Győző lánya, Evelin 30 milliós autót vezet, amit állításuk szerint a szeretője vett neki.

Erre költötte élete első fizetését Gáspár Evelin

Gáspár Evelin nemrég arról panaszkodott, hogy roma származása miatt sehová nem veszik fel dolgozni.

Győzike lánya: "ha egy cigány dolgozni akar, nem dolgozhat"

Sehová nem veszik fel dolgozni – panaszolta el Gáspár Evelin, és néhány negatív élményét is megosztotta a péntek reggeli Mokkában.

Győzike: Mások éheznek? Menjenek el dolgozni!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Törökországban tölti az ünnepeket a Gáspár család, ahonnan Győzike Evelin segédletével folyamatosan élő bejelentkezésekkel szórakoztatja Facebook-oldalának követőit.

Gáspár Evelin: "Mindenhol azt kapom, te cigány"

Gáspár Evelin Joshi Bharatnak vallott őszintén az őt ért kellemetlen élményekről.

Gáspár Evelin szerint Kodály írta a Liszt-rapszódiákat

Gáspár Győzike lánya hadilábon áll a komolyzenével, az biztos. A TV2 Ezek megőrültek című műsorában tettek fel neki kérdéseket, ám már az elsőbe beletört a bicskája – írja a Blikk . 

Köntöslopással vádolták meg Gáspár Evelint

Kiabáltak Győzike lányával, mert hazavitte a leltári ruhadarabot a TV2 show-jának forgatásáról – írja a Bors . 

Milliókért járatja lányát külföldi egyetemre Győzike

Több millió forintért jár majd egyetemre Gáspár Győző lánya – írja a Blikk .

Gáspár Evelin autóbalesetet szenvedett!

A fiatal lány a hétvégén súlyos autóbalesetet szenvedett, szerencsére kisebb sérülésekkel is megúszta, de még kórházban van.