Gabriella Cilmi visszanyúl olasz gyökereihez

A 21 éves ausztrál énekesnő 2010 után jelentkezik friss hanganyaggal.

Nézőcsúcs a Szegedi Ifjúsági Napokon

Csaknem 62 ezren látogattak el az idei Szegedi Ifjúsági Napokra (SZIN), a nyárzáró fesztivál ezzel nézőcsúcsot ért el - közölte Dömény Ágnes, az esemény sajtóreferense.

Kék ég, zöld fű, szőke Tisza és SZIN-es programok

Augusztus 25-én, a Woodstock emléknappal indító Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) zárja az idei fesztiválnyarat.

GhettoBlaster, masszőr és virágok az öltözőbe

Már javában készülnek a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői, hogy augusztus utolsó hétvégéjén, a fesztiválnyár nagy záróbuliját celebrálják.

SZIN-nel zár a nyár!

Augusztus végén végleg lezáródik az idei fesztiválnyár, és a nagy záróesemény nem más, mint a szegedi Tisza-part medencékkel tarkított partfürdőjén rendezendő Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN.

Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) 2009

Idén is a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) zárja a hazai fesztiválszezont, egyebek mellett az ifjú, de annál tehetségesebb Gabriella Cilmi, az európai nagy fesztiválok után Szegedre is ellátogató Guano Apes, vagy a hagyományos cigány népzenét korszerű elektronikával vegyítő nu-roma mozgalom zászlóshajója, a !DelaDap fellépésével.