Már a jövő év elején bemutatkozhatnak a Samsung csúcsmobiljai

A Note 9 után az évek óta várt Galaxy X veheti át a főszerepet, amit egy hónappal később az S széria következő modelljei követnek majd.

Közel 2000 dolláros árcédulát kaphat az összecsukható Samsung mobil

Már évek óta hallani, hogy a Samsung egy összecsukható okostelefonon dolgozik.

Megtudtunk pár új dolgot a Samsung hajlítható kijelzős mobiljáról

Tavaly szeptemberben a Samsung mobilos iparágának vezetője, DJ Koh elmondta, hogy 2018-ban tervezik piacra dobni a cég első összecsukható megjelenítővel rendelkező mobilját.

Már jövőre bemutatkozhat a Galaxy X?

A Forbes szerint már a jövő évre tervezett CES-en bemutatkozhat a Galaxy X széria. A Samsung hatalmas energiát fektet az összehajtható eszközbe, de arról is hallani, hogy csak korlátozott példányszámban lesz kapható.

A Samsung Mobile vezérigazgatója nyilatkozott a Galaxy X-ről – GSMring

A Note 8 bemutatója után ismét a következő csúcsmobilra fókuszálhat a Samsung, ami feltehetően a Galaxy S9, de DJ Koh közleménye után akár a Galaxy X is lehet.

Egy lépéssel közelebb a megjelenéshez a Galaxy X – GSMring

Egy ideje már nem hallottunk a Galaxy X-ről, ami állítólag az első hajlítható kijelzővel rendelkező Samsung mobil lesz.