Erről tárgyalt Orbán? – Magyarországon építhet gyárat a legnagyobb kínai elektromos autógyártó

Amikor a héten Kínában járt a magyar miniszterelnök, tárgyalt a BYD elnökével is. Friss értesülések szerint az autógyártó Magyarországon építhet gyárat.

Hatalmas beruházás készül Budapest határában, titkolóznak a fideszes polgármesterek

Kétkerületnyi területet jelölt ki a kormány beruházási célterületnek. Soroksár és Gyál érintett, a fideszes polgármesterek viszont semmit sem árultak el a sajtónak arról, hogy mi készül.

Rogán Antal felavatott egy szállodát, ami közel 2 milliárdnyi közpénzt kapott

Rogán szerint gondos tervezés volt, hogy 2018-ban elkezdték pénzzel kitömni a vidéki szálláshelyeket.

Varga Mihály szerint olyan fehér a magyar gazdaság, hogy Georgia is tőlünk akar tanulni

Megosztjuk a NAV tapasztalatait a gazdaságfehérítésben.

Varga Mihály szerint 400 milliárdot spórol a költségvetésnek az MNB-törvény módosítása

A módosítás lényege, hogy a jegybank veszteségét nem a központi költségvetésnek kell pótolnia.

Infláció: Van ok a reményre, de akad olyan, aminek éppen csak most szállt el az ára

Tavalyhoz képest persze még minidg elképesztő a helyzet, de a szeptember már csak alig hozott drágulást az augusztushoz képest.

Lázár János: Családi vállalkozásoknak adná a kormány az uniós pénzeket

Csakhogy a kormány válogatós: a miniszter lényegében a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához hasonló óriások megtámogatását jelentette be.

Orbánék annyi kínai gyárat hívtak Magyarországra, hogy azt már nem bírja a vasút

A Budapest-Belgrád vonalra sem lehet számítani, mert az a beruházás is csak csúszik: Mészárosék nem képesek kiépíteni a szabványoknak megfelelő biztosítóberendezést.

Aggódhatnak a piaci cégek: NER-es irodaházakba költözhetnek az állami hivatalok

Két nagy kormányközeli projekt is épül, melyek néhány év múlva tárt karokkal várhatják a hatalmasra duzzadt államapparátust. A tisztán piaci alapon működő bérbeadók hatalmasat bukhatnak ezen.

Megjelent a rendelet: Itt a kötelező palackvisszaváltás, minden nagyobb üzletbe kell majd hozzá egy automata is

Megvan az is, hogy mennyi lesz a betéti díj a kötelezően visszaváltandó termékeken.

Matolcsyék durván beszóltak Parragh Lászlónak: „Nonszensz és értelmezhetetlen” dolgokat mond az MKIK-elnök

Nemrég Parragh is hasonló hangnemben kritizálta a jegybankelnököt – most itt a reakció.

Szemétgyűjtő konvojokkal veszi be a vidéket a Mol hulladékkoncessziós cége

Jönnek a mobil hulladékudvarok.

A LEGO is kapott 4300 millió forintnyi közpénzt, hogy Magyarországon építkezzen

Szijjártó Péter szerint 300 új munkahelyet hoz a közpénzből megtámogatott beruházás.

Alkotmánybíróság: Alaptrövény-ellenes volt a Munka törvénykönyve

Megsemmisítették a munkajog „egyik legabszurdabb szabályát”.

Szijjártó kétszer is az egekig magasztalta Kínát egy kínai nemzeti ünnep alkalmából

A miniszter szerint „a Kínán kívüli világ vezetői leszünk az elektromos akkumulátorgyártás tekintetében”.

Óriási bajba zuhan az ország a fideszes kormány éppen összeomló költségvetése miatt

Augusztusban 358 milliárd forint volt az államháztartás egyhavi hiánya, ami minden idők legmagasabb nyolcadik havi deficitje.

Még mindig nálunk a legmagasabb az infláció egész Európában

Most már 10. hónapja nincs olyan ország az EU-ban, ahol a magyarországinál gyorsabban nőnének az árak. Ráadásul a KSH kimutatását nézve több mint 10 százalékkal van az uniós átlag felett a magyar infláció.

Kormányt buktatna az ellenzék Ausztriában a 7,4 százalékos inflációért

Bizalmatlansági indítványt terjesztettek be.

Három fontos hírt kaptak a napelemesek – Újabb 35 ezer háztartás kerülhet a kedvezőbb elszámolási rendszerbe

Sőt, úgy tűnik, azt is megoldják, hogy tényleg érdemes legyen majd betáplálni áramot a rendszerbe.

Elszálltak az üzemanyagárak, a januári adóemelés után literenként 700 forintba is kerülhet tankolni

Orbán az ukránokra fogná a drágulást, pedig éppen az oroszok tornázzák fel szándékosan az árakat.

Titokban látogatta meg Orbánékat az emberi jogok sárba tiprásáért szankcionált kínai kormányzó, állítólag mindent megígértek neki

A kínai állampárt lapja leplezte le az elhallgatott találkozót, ahol állítólag miniszter és államtitkár is fogadkozott, hogy Magyarország minden szinten hajlandó együttműködni Kínával.

Fogást találtak az olcsó német darált húson: Szalmonella miatt indított eljárást a NÉBIH

Most, hogy már nem is lehet kapni a magyarnál olcsóbb német húst a Lidlben, a NÉBIH-nek sikerült szalmonellát kitenyésztenie abban.

Ez lehet a NAV válasza az inflációra: Egyre több az adóellenőrzés és egyre durvábbak a bírságok

Az elszálló árak miatt kevesebbet költenek az emberek – az áfa-bevételek pedig már 620 milliárdos elmaradásban vannak a tervekhez képest.

Nagyobbat nőtt az ukrán GDP, mint amekkorát a magyar esett

2,2 százalékkal nőtt Ukrajna GDP-je az idei első hét hónapban a múlt év azonos időszakához viszonyítva – áll az ukrán gazdasági minisztérium közleményében.

Spekulációra használják jelzáloghiteleket a gazdag magyarok

Lakásukra felvett hitelből vesznek állampapírt tehetősebb honfitársaink.

Még idén jöhet egy rendkívüli minimálbér-emelés, de van még miről tárgyalnia a szakszervezetknek

A legfőbb akadály az, hogy csak januárban lesznek meg a 2023-as inflációs adatok.

Gyorsan kell a pénz: Már ma kibocsáthat legalább 1 milliárd eurónyi kötvényt az állam

Elindult egy tízéves magyar eurókötvény kibocsátása.

DK: Egymás után hullanak szét az alapvető állami szolgáltatások az orbáni megszorítások miat

A DK szerint csak a béremelés mentheti meg a MÁV-ot az összeomlástól, az orbáni megszorítások sorban teszik tönkre az állami szolgáltatásokat.

51 milliárdos rekordveszteséget termelt egy év alatt a Vodafone

Az állam is meglepte egy 10,3 milliárdos kieséssel a saját cégét, amikor beszedte az extraprofit-adót.