Gazdasági exodus: újratöltve

Ami tovább erősítette a gazdasági exodus hatását. Természetesen a politikait is. Többek közt azt is, hogy az ellenzéki véleményeket képviselők, az azoknak tömegbázist biztosító elégedetlenek is jelentős számban távoznak.

Novák választási halandzsája

A visszatelepedés eredményei is kétségesek.

Szili Neandervölgyből

A tudósítás felvezetésében már önmagában egy érdekes Szili-mondást emeltek ki: „Mivel az Európai Unió polgárainak tíz százaléka az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozik és öt százalékuk bevándorló, az uniónak különbséget kell tennie e két csoport között”. Amiből, ha így hangzott el, az is következik, hogy az uniós...

Ki a milliárdos embere?

Orbán Viktorról például pontosan tudható, hogy Soros-pénzen tanult.

Nemzedékexport

Az, hogy a jelenlegi kormányt nyugodtan nevezhetjük a gazdasági exodus kormányának, az jól látszik a kivándorlási adatokból. Az, hogy a kivándorlás hosszabb távon felér a társadalom szociális abortuszával szintén felmerült már korábban. Amikor tehát a HVG oldalain megjelent egy beszélgetés összefoglalója Makay Zsuzsanna...

Közmunkások országa

Még a KSH saját adatai is azt mutatják: a tömegesnek tekinthető elszegényedés folyamatosnak volt tekinthető az elmúlt időszakban.

Újratöltődő a társadalom szociális abortusza

A vízügyi szektorral, mint arra más is rámutatott újabb ágazat csatlakozott a gazdasági exodus kormányának belső ellenségképéhez. A könyvek és diplomák birtokosai immár térdig vízben állhatnak az említett képen. Azon, amelyen a tabló egyre népesebb. A folyamat pedig láthatóan nem annyira lecsengő, mint amennyire gyorsul.

Gazdasági exodus: Kósa-prizma

Kósa Lajos a maga sajátos módján készülhetett elő a Halloween-re. Vagy a tök árthatott meg, vagy más. Például az, hogy azt mondhatták neki: „Most kiállsz kedves Lajos, és a rádióban beszélsz a mi zseninkről, kedves Lajos”. Lajos pedig nekidurálta magát, és beszélt. Reálbérről és nemzetközi helyzetről. Ami szerinte mind...

Demagógisztáni napló: az árulás foka

A legutóbbi népszavazás nemzetközileg ugyan egyre kevesebb embert érdekel, de Magyarországon a Fidesz még mindig üti a vasat.

Orbanista TB-fenyegetés a magyar menekülteknek

Az ország, a gazdasági exodus kormányának köszönhetően, erőteljes ütemben veszti el a nyitott, fejlődőképes, nyelveket tudó, vagy megtanulni hajlandó állampolgárokat. Hosszabb, rövidebb időre. A kormány a jelek szerint úgy döntött: rájuk ijeszt. A hazai egészségügyi rendszeren keresztül.

2018 elkezdődött

Lázár János olykor képes meglepetéseket okozni. Sokszor azonban nem. Ahogy aligha lepődött meg azon, amikor azt fejtegette egy konferencián, hogy a Fideszt a 2018-as választások eredményes befutójának tekinti.

Állampolgárosítási tervbeszámoló

A kormány alighanem egy titkos, vállalatirányítási szereppel bízta meg Semjén Zsoltot. Amennyiben Állampolgár (Álpol) Impex néven esetleg új, és titkos vállalkozást alapított. A tünetek ugyanis aligha titkosak. Az export oldalán jó ideje zajlik a gazdasági exodus. Az import oldalon is rendszeresek a tervbeszámolók. S valamiért...

Kovács: A szavazattúristák bevándolása megengedve elvárt

Brüsszellel nagy baj lehet. Vészesen csúszhat a tenger felé. Mert Kovács (Papagáj) Zoltán azt mondta az este: Brüsszelt meg kell állítani. Szijjártó (Görögválságszakértő) Péter három napja ugyanezt mondta. A tanulság: önálló gondolata Kovácsnak biztosan nem sok van. Illetve talán egy közös gyökér ágán ülnek Szijjártóval.

Orbán a nemzeti tutimondó

Miközben a nemzetközi sajtó az angol népszavazással, és várható hatásaival van elfoglalva, népünk nagy vezére, Orbán Viktor, a pannon géniusz megtartotta a szokásos Kossuth-beszédet. Mármint a Kossuth Rádióban. Abban olyasmiket is hangoztatva, hogy a sportot nemzeti ügynek kell tekinteni. Habár, emlegetett pár mást is.

Hivatalos: Szijjártó nem tépett plakátot

Pár nappal ezelőtt az volt a hír, hogy az aktuális magyar külügyér ellátogatott Koppenhágába. Mely alkalomból az ott tanuló magyar diákok igyekeztek meghekkelni az ottani gazdasági tanodában tartott előadását. Mára az is kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint az ellenkezője sem teljesen úgy lehetett.

Kvótával a posványba

Orbán tehát a maga idegengyűlölő retorikájával, másfél ezernél kevesebb emberen akarja megvenni a maga tábor-alapítási engedélyét.

Fagyos nemzeti mérleg -- Semjén szerint a siker jele

a valóság: „elmúlt két hétben csaknem háromszor annyian hűltek ki fűtetlen otthonukban, mint ahányan a szabad ég alatt”. Semjén, Harrach, Tarlós, Áder és Orbán urak!

Kövér: a NER óvszerfelelőse

egy Facebook-csoport akarja-e negatív terhességi tesztekkel flood-olni a házelnököt, vagy sem.

Orbán hatalma Schengen-függő az Európa-birodalomban

Részben fizikai, részben politikai kerítések.

A DK-s tévedései Orbániában

Orbán Viktor szellemi horizontján nagyjából az a két kategória létezik csupán, amelyek a feltétlen hívek, és a szemét árulók halmazait fedik le.

Kormányzati sikerként -- Hazatelepült: 0,0042%

egyre szélesebb tömegek jövőképében jelenik meg a külföldi munkavállalástól, az emigrációig terjedő víziók sora.

Pintér-rabszolgák (leendő) közmunkatábora

esetre talán már érik Pintér Sándor következő javaslata arról, ami a két éve érő ötlet kiteljesedését jelentheti.

Rasszizmus és kivándorlás: Orbán fasizál és elüldöz

Az ugyanis világos, hogy a legképzettebbek, a munkaerejükben bízók, a legalább nyelveket tanulni hajlandók, a legkevésbé korlátozottak (korlátoltak?) mozdulnak leginkább.

Politikai haszonlesés és gazdasági exodus

Így egyrészt számos elégedetlenkedő nem szavaz, és még pénzt is utal haza.