Dübörög a gazdaság – A teljes évre való hiányt már március végére hozta a kormány

Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2321,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, tette közzé a gyorsjelentést kedden a Pénzügyminisztérium.

Az izraeli GDP 19,4 százalékkal zuhant a Hamásszal vívott háború miatt

Az izraeli gazdaság jelentős visszaesést tapasztalt a tavalyi utolsó negyedévben – írta meg a hvg.

Úgy tűnik, a nyugdíjasok már most búcsúzhatnak a jövő évi nyugdíjprémiumtól

Rossz híre van Matolcsyéknak, nem nő eleget a gazdaság jövőre. Így nem kötelező kifizetni a prémiumot, ami egyébként nagyjából 12 ezer forint lenne.

Idén recesszióban marad a magyar gazdaság

A friss GDP adat rosszabb lett a vártnál, így biztosnak mondható, hogy év végére recesszióban marad a gazdaságunk.

Varga Mihály méltányosságot vár az Uniótól, ha már ilyen sokat költünk határvédelemre

A pénzügyminiszter szerint a magyar költségvetés erején felül biztosítja a határok védelméhez szükséges forrásokat.

Nagyobbat nőtt az ukrán GDP, mint amekkorát a magyar esett

2,2 százalékkal nőtt Ukrajna GDP-je az idei első hét hónapban a múlt év azonos időszakához viszonyítva – áll az ukrán gazdasági minisztérium közleményében.

Így reagált Parragh a sokkoló GDP-adatokra

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint természetes, hogy recesszióba került a gazdaság, ugyanis most a legfontosabb gazdaságpolitikai cél az infláció letörése, ennek viszont ára van.

A Pénzügyminisztérium kiszámolta: a lakosságon csattan a kormányzati intézkedések ostora

A kormányzati intézkedések visszafogják a háztartások fogyasztását, az inflációt pedig növelik – ezt az eredményt dobta a Pénzügyminisztérium előrejelzési modellje.

MNB-jelentés: hatalmas a hiány, úgy kiköltekezett a magyar állam, mintha nem lenne holnap

Az MNB hétfő reggel közölt adatai arra engednek következtetni, hogy a kormány nem igazán tudja tartani a tavalyi 6,1%-os hiánycélt, mivel a kormány durva költekezésben van.

Eltörölnek egy keresztény ünnepet Dániában, hogy a haderőt fejlesszék helyette

Az új dán balközép-jobbközép koalíciós kormány eltöröl egy keresztény ünnepet, hogy helyette a haderő fejlesztésébe fektesse a költségvetés egy részét.

Tényleg beütött az infláció: már kevesebbet is tankolunk, mint korábban

Nem csak az élelmiszerekből fogy kevesebb.

Magyarország és Románia is csak kullog az uniós átlag után

Az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számolt GDP alapján Románia hátulról a hatodik, míg Magyarország hátulról a nyolcadik az Európai Unióban.

A vártnál jobb lett az euróövezeti GDP-növekedés a második negyedévben

A második negyedévben a várnál jobban alakult az euróövezeti gazdasági növekedés az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló pénteken publikált első becslése alapján.

Nem tudnak leszokni róla: 131 éve valaki mindig megígéri, hogy már csak kis idő, és utolérjük Ausztriát

Az EU gazdasági teljesítményének utolérését, de legalább megközelítését ígérte a gazdaságfejlesztési miniszterjelölt 2030-as határidővel, Lázár János pedig sok elődjéhez hasonlóan Ausztria színvonalát célozta meg.

Nem várt eredménye az inflációnak: növekedett a GDP

A háború hatásai még alig érték el a magyar gazdaságot március végéig, az ipar tavalyinál jobb teljesítménye, valamint az, hogy 2021 elejével ellentétben a szolgáltató szektor jól működött, együtt nagy GDP-növekedést eredményezett az idei első negyedévben. Sőt, még a nagy infláció is segítséget nyújtott abban, hogy ez a...

Ukrajnának már 280 milliárd dollár kárt okozhatott a konfliktus Oroszországgal

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint az ukrán gazdaságnak több mint 280 milliárd dollár kárt okozott a 2014-től 2020 végéig eltelt időszakban az Oroszországgal kialakult konfliktushelyzet.

Erről nem beszél az Orbán-kormány: káosz jön a választások után

Tény, hogy az államadósság mértéke csökkent, de azt már nem hangoztatták, hogy az ehhez kapcsolódó kamatkiadások soha nem látott csúcsra emelkedtek.

Varga Mihály: Rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén

Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék...

Jelentősen nőtt a magyar GDP a válság legnehezebb időszakában is

Így teljesített a magyar gazdaság az idei év második negyedévében, vagyis április és június között a KSH szerint. 

Ön is érzi? Varga Mihály szerint a a magyar gazdaság újraindítása gyorsabb az uniós országokénál

A magyar gazdaság újraindítása gyorsabb az uniós országokénál. Ezt immáron Brüsszelben is elismerik – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) után.

Törzsi vezetők új tündöklése - Csak úgy csurog a méz a kormányzati madzagra

Fontos közügyekről adtak tájékoztatást a minap felelős nemzeti vezetők a Világgazdaság „Magyarország újraindításáért“ címmel szervezett konferenciáján.

Hogyan duplázzuk meg egy nap alatt egy ország GDP-jét?

Nigéria 89, Ghána 63 százalékkal növelte meg egyszer a GDP-jét, Magyarországról eltűnt kétmillió szegény, de lett még 130 ezer dolgozó egy statisztikai újratervezésnél.

A látszat csal: nem a terasznyitás rántotta ki a gazdaságot a gödörből

Düböröghet a populizmus, ha a járványhelyzet és a gazdaság statisztikáit egymás mellé tesszük.

A tavalyinál csak két rosszabb éve volt Magyarországnak a rendszerváltás óta: több mint 5 százalékkal töppedt össze 2020-ban a magyar gazdaság

A harmadik legrosszabb éve volt a tavalyi a magyar gazdaságnak a rendszerváltás óta. Kedden közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nem csak az adósság magas, az ára is! - Privát játék a számokkal

Félreértés ne essék! Az adósság összege minden évben nőtt egy-két ezer milliárddal,

Folytatódott a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Folytatódott a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése decemberben.

Brutális mennyiségű pénzt vesztettek az emberek a koronavírus miatt

Az olaszok 2600 eurót veszítettek tavaly fejenként a koronavírus-válság gazdasági következményei miatt.

Kína – a koronavírus-járvány miatt – már 2028-ban lehagyja az USA-t

Mivel Kína eredményes választ adott a koronavírus-járványra, az ázsiai ország gazdasága még az évtized vége előtt, 2028-ban lehagyja az amerikai gazdaságot.

Zsiday Viktor: A kibekkelésen túl nem látom a válságkezelés pontos gazdasági koncepcióját

Orbán Viktor ősszel már csak két rossz között választhatott, és próbálta minél rövidebbre fogni a gazdasági visszaesést, de végül majdnem ugyanoda jutott, mint a legtöbb európai ország: a gazdaság is belassul, és még sok halott is lesz – mondta Zsiday Viktor befektetési szakember.

Európa gazdagsága Európa szegénysége GDP sorrend

Európa gazdagsága Európa szegénysége GDP sorrend tükrében lehet, hogy nem mindenkit untat halálra.