Őrületes számok, az étteremek 30-40 százaléka mehet csődbe - Gerendai Károly vészharangja

A szépségipari vállalkozókat összefogó tömörülés egyik alapítója elmondta: kéréseiket eljuttatták az Operatív törzshöz, illetve az összes döntéshozóhoz, de még senki nem foglalkozott az ügyükkel, érdemi segítséget nem kaptak.

Mi lesz veled vendéglátás? - aki válaszol Gerendai Károly

A vendéglátásban a vállalkozások nagy része csődközeli helyzetben van, sokan pedig már csődbe is mentek – hangsúlyozta Gerendai Károly az ATV Start ma reggeli műsorában és elárulta azt is, hogy a cégeiből a rá eső veszteség rész már másfél milliárd forintnál tart.

A Belvárosi Piac nem lesz piac

A fideszes polgármester javaslata értelmében a piac területéről száműznék a zöldséges és húsos standokat, és „gasztronómiai szolgáltatásokat működtetnék magasabb színvonalon és volumenben”.

Gerendai, a "tengercsináló"

Menjünk ki a Lupára!

Eldőlt: Gerendai Károlyé lett a Luppa-tó

A budakalászi civilek tiltakozása ellenére sem volt hajlandó a helyi képviselőtestület nyílt ülésen tárgyalni a Luppa-tó Budakalász tulajdonában lévő részének eladását – így zárt ülés keretében született meg a döntés, hogy – a Magyar Nemzet szerint – 118 millió forintért Gerendai Károly vállalkozóé lehet a tódarab.

Rekord: Félmillióan bulikáztak a Szigeten

Ahogy azt Gerendai Károly főszervező már kedden este elmondta az MTI-nek, csúcsot hozott az idei Sziget és csaknem félmillió ember szórakozott egy héten át a fesztiválon. A szerdára megszületett végleges szám: 496 ezer fő vett részt a programsorozaton.

Már több ezren kiköltöztek a Szigetre, rekordot várnak

Programok nélkül is már több mint tízezren tartózkodnak az idei, 24. Sziget fesztiválon, egy nappal a hivatalos nyitás, a szerdai mínusz egyedik nap előtt. A szervezők újabb rekord látogatószámra, mintegy 450 ezer emberre készülnek az elkövetkező egy hét alatt.

Nagyon szigorú beléptetés lesz a Szigeten

A jegybeváltáskor személyi azonosítást fognak végezni, a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével. A bejáratnál felállított kamerás beléptető rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni. Ezzel párhuzamosan megnövelik a beléptetőhelyek kapacitását –...

Az vagy amit teszel? - A HŐSÖK TERE kezdeményezés nemzetközi konferenciáján jártunk

Rögtönzött Harcsa Veronika mini-koncert; a Sharif nevet felvett Horthy unokának a szónoklata;  tánc Zimbardo-val, Al Ghaoui Hesnával egy Diana Ross dalra; fogpiszkálós logikai játék;  egy bencés szerzetes igehirdetése, egy trash-metál banda frontemberének vallomása; stanfordi, , bostoni egyetemi oktatók előadásai...

Ingyen mehet a Szigetre a Szegeden megvert lány és barátja

Egy hétig a Sziget vendége az a lány, akit azért támadtak meg és vertek össze Szegeden júliusban, mert bevándorlónak nézték félvér barátját – írja a Bors .

Gerendai Károly a 2015-ös Sziget Fesztiválról

Immár 90 ezren is "szigetelhetnek" egyszerre Magyarország legnagyobb fesztiválján.

Íme Robbie Williams öltözője

Gerendai Károly elmondta, mi mindent rendelt a Sziget leggigászibb sztárja.

Magyar fesztiválok is csatlakoztak a klímavédelmi kampányhoz

Az első visszajelzések alapján a közönség örömmel fogadta, hogy a Sziget és a VOLT fesztivál csatlakozott az Áder János köztársasági elnök által kezdeményezett Élő bolygónk kampányhoz – mondta Lobenwein Norbert, a VOLT fesztivál vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Véget ért a Sziget

Véget ért a Sziget Fesztivál. Egy hét alatt szinte bármilyen zenét hallhattunk és szinte bármilyen nemzetiségű fiatallal találkozhattunk. Ismeretlenek kötöttek legalább néhány napra barátságot, jártak együtt koncertre vagy ittak meg együtt egy pohár hideg sört.

Hétfőn nyit a Sziget

Sok újdonsággal várja a 21. Sziget Fesztivál a látogatókat.

Holnap nyit a Sziget!

Sarkaiból kifordulva, vizuálisan megújulva, szolgáltatásaiban bővülve, programkínálatában színesedve indul a 21. Sziget, ami történjen bármi, a végén mégis az marad, ami eddig is volt: egy hét önfeledt együttlét.

Űrkiképző bázis épül a Sziget Fesztiválköztársaságban

Egy nemzetközi űrprogram, az Axe Apollo Space Academy (AASA) keretében a Sziget Fesztiválköztársaság területén épül fel az a közép-európai űrkiképző központ, ahol hat ország 51 AXEtronauta-jelöltje közül – a Sziget végére – választanak ki országonként egy-egy aspiránst.

Űrhatás a Sziget sajtótájékoztatón

Hölgyeim és Uraim! Kérem, foglalják el helyeiket! A visszaszámlálás elkezdődött. A nemrég kikiáltott Sziget Fesztiválköztársaságban egy űrképző bázis létesül.

Quimby és Muzsikás a Sziget 0. napján

Összművészeti fesztivál, amelyben helyet kap az irodalomtól az akrobatikán keresztül a slam poetry-ig számos műfaj, hazai és külföldi vendégzenészek, valamint számos meglepetés várja a vendégeket az Alice Csodaországban mintájára készülő Sziget – immár Fesztiválköztársaság – 0. napján, vagyis augusztus 6-án.

Gerendai Károly beszél a Budapest Parkkal kötött együttműködésról

Gerendai Károly elmondta, tavaly állapodtak meg a Park zenei programjának szervezéséről.

Budai Gourmet: Gerendai Károly minőségi gasztronómiát ígér

Mindenből a legjobbat - ezt ígéri Gerendai Károly, amikor a Budai Gourmet nevű rendezvényről kérdezik.

Kompromisszumok a Tarlós vs Sziget ügyben

Az idei Sziget-fesztivál sorsa egyelőre kétséges, mivel a főváros 2,5 milliárd forintos bérleti díjat szeretne kérni a szervezőktől.

Szem-szájnak ingere

Évtizedekig áltattuk magunkat, hogy a magyar konyha világhírű, pedig katasztrofális állapotban van - mondja lapunknak Gerendai Károly, aki a múlt héten vette át Az év étterme díjat.

Már készülnek a 2010-es Magyar Dal Napjára

Jövőre szeptember 12-én lesz a Magyar Dal Napja; a rendezvény szervezői csütörtökön Budapesten az idei tanulságok összegzése mellett megkezdték a 2010-es esemény előkészületeit.