Globalizáció, mint a hűvös józanság és a nemzeti függetlenség kánikulája II.

„A globalizáció a világot átfogó társadalmi kapcsolatok intenzitásának növekedése, amely révén távoli helyek úgy kapcsolódnak össze egymással, hogy az egyik helyen bekövetkező eseményeket sok kilométernyi távolságban lejátszódó folyamatok befolyásolják, és viszont.”

Így írja át a populizmus a Nyugat jövőjét: három forgatókönyvet vázolt fel a harvardi sztárközgazdász az ELTE-n - Qubit

Trump nem a kereskedelmi háborúban, csak annak látszatában érdekelt – mondta Dani Rodrik, aki azért jött Budapestre, hogy átvegye a Neumann János-díjat.

Itt a válasz a felháborító Orbán-levélre

Ahogy azt a Propeller is megírta, Orbán Viktor pofátlan hangvételű levelet intézett a külföldön dolgozó magyarokhoz. Az üzenet lényege: voksolásra buzdította azokat is, akik egyébként nem szavazhatnak levélben.

Schiffer András: Az arcomhoz kötődött ez az egész

Nem indulok a következő választáson, ez egészen biztos.

Schiffer: A XXI. századi baloldal szükségszerűen nemzeti

Napjainkban a kizsákmányolás a globális nagytőke által történik, amely már minden helyi, minden természetes közösség, így a nemzet ellen is rohamot indít.

Az USA gazdasága 2030-ban is Kína előtt lesz

Jelentősen emelkedik majd a globális GDP 2030-­ra, de a különbség a gazdagabb és a szegényebb országok között továbbra is megmarad.

Mi a magyar?

A legutóbbi negyedszázadban szinte folyamatosak a viták itthon és külföldön élő nemzettársaink között arról, hogy mi a magyar, ki a magyar?

A káosz uralja el a világot

Nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt mind irányítatlanabbá válik a világ.

A hatalom szisztémái: beszélgetések a globális demokratikus felkelésekről

"A nemzetközi életben fennálló rend egyik fő funkciója az, hogy törvényesítse a nyugati hatalmak eljárását abban az esetben is, ha az akár emberéletet követelő katonai harci bevetésként valósul meg"

Öt meglepő dolog 2014-ben, amit Marx megjósolt

Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani Marxról, de kevesen értik igazán Marx éles kritikáját a kapitalizmusról.

Hozzuk mozgásba a kínai gazdaságot!

Lassul a kínai gazdaság, mert az USA fogyasztása nem emelkedik kellően.

Közösségi kertek, termelői áru - sikertörténet indult?

A munkanélküliség mérséklésére, a választék bővítésére és a közösségi élet felpezsdülésére örvendetes gyorsasággal terjed a helyben előállított élelmiszer ugyancsak helyben történő értékesítése – mindez mintegy a globalizáció ellensúlyozására.

Nem miattunk kezdett el felmelegedni az Antarktiszi-félsziget

Hatszáz évvel ezelőtt kezdett természetes módon emelkedni az Antarktiszi-félsziget átlaghőmérséklete, jóval azelőtt, hogy az ember által okozott klímaváltozás tovább erősítette volna a folyamatot - állítják szakemberek egy új tanulmányban, amely magyarázatot adhat a terület hatalmas selfjegeinek jelenleg tapasztalható...

Nem magyar, EU-s

Magyarország az Európai Unió tagja, és ennek számos előnye van.

Globális szmötyi

Minden századnak megvannak a saját kulcsszavai. Korunk egyik bűvös fogalmává az "ocsó" vált, hiszen távol-keleti árpolitika-barát kultúrával bármelyik utcasarkon találkozhatunk.

Molnár Oszkár a zsidó nagytőkéről

Valaki kimondja az igazságot kis hazánkban még akkor is ha ezért meghurcolják azok, akiknek ez nem tetszik!

Do you speak english? - Tudtad?

Sokszor csak azért kell angolul tudni, hogy a melós reggelente azt tudja mondani a főnöknek, hogy Good morning.

Filmajánló - A hülyeség kora | ÉLÉSTÁR.HU

A hülyeség kora egy dokumentumfilm arról a jövőről, amelynek eljövetelét minden áron meg kellene akadályoznunk.

Tudtad? - Globalizáció a németeknél

Amikor már lassan annyi a bevándorló, mint külföldön, lehetnek bizonyos problémák...

Tudtad? - Rabszolga-ország

Előjött egy olyan probléma, melyre a szocializmusban szocializálódott vezetőink nem is gondoltak: a globalizmus.

Egy 17 éves macskát használnak fel a személyiségi jogok tiprásához?

Avagy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Küszöbön áll a harmadik világháború?

Miért élünk bizonytalanságban?