Több mint egy tucat játék támogatással érkezett a GPU Turbo 3.0

A tavaly bemutatott GPU Turbo-t már számos Huawei és Honor eszközben megtaláljuk, a szoftveres alapú megoldás ezúttal a 3-as főverziószámot és 19 db Androidos játék támogatását is megkapta.

Nagyon jó árat kapott a Honor Play globális változata!

Június elején mutatkozott be az első GPU Turbo funkcióval szerelt mobil, a Honor Play.

Globális GPU Turbo frissítési ütemtervet tett közzé a Huawei

A hónap elején a Huawei bemutatta a GPU Turbo funkciót, ami elmondásuk szerint 60 százalékkal növeli a mobil grafikai teljesítményét, miközben 30 százalékkal csökken az energiafelhasználás.

Tesztüzemben Honor 10-re a GPU Turbo

hónap elején debütáló GPU Turbo technológia a gyártó ígéretéhez híven több Huawei és Honor telefonon is elérhető lesz egy szoftverfrissítést követően.

Két helyen is felbukkant a Honor V12

A Honor V10 megjelenése óta már fél év eltelt és most úgy tűnik, hogy a gyártó hamarosan készen áll a következő modell bemutatására.

Ezek a Huawei mobilok biztosan megkapják GPU Turbo funkciót

Június 13-15-ig van Shanghai-ban az ázsiai CES kiállítás, ahol természetesen a mobilipar nagyjai is jelen vannak.

Mit is jelent a GPU Turbo a Honor mobiloknál?

A Huawei több milliárd dollárt költ a legújabb technológiák kifejlesztésére, jelenlegi legújabb a tegnap bemutatott Honor mobiloknál debütáló GPU Turbo.