gyász

Meghalt Usztics Mátyás

A színész 68 éves volt, a család hozzájárulásával a Facebookon, baráti közösségében jelentették be halálhírét.

Barátját gyászolja Győzike

Az elmúlt hetekben rájár a rúd a Gáspár családra: a NAV vizsgálatot indított Győzike ellen, most pedig két barát halálát gyászolják.

Harry herceg őszintén vallott Diana elvesztéséről

Harry küzdött az elfojtott gyásszal, végül segítségre szorult.

A Barátok közt sztárja őszintén vallott: 17 év után vége a házasságának, férje fiatalabb nőre cseréli

A jelenleg A Nagy Duettben Vastag Csaba partnereként versenyző egykori sorozatszereplő az e heti  Storynak adott interjúban árulta el, élete legnehezebb tíz hónapján van túl.

Szemtanú: 30 perc alatt ért ki Mohamanhez a mentő

Szemtanúk és a család szerint az első hívástól számítva 30 perc volt, mire kiért az első mentőautó Mohamanhez. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint 10 perc alatt kiértek.

Megsiratta elgázolt anyukáját a kismajom – videó

A szívszorító felvétel Indiában készült, a helyi tévék után a nemzetközi médiát is bejárta.

Az utcán állt meg a Happy Gang sztárjának szíve

A nyílt utcán állt meg a szíve Mohaman-nek, azaz Meggyes Rolandnak, aki nevelőapja szerint az utóbbi időben tiszta volt már. Zacher Gábor toxikológus szerint korábbi életmódja üthetett vissza halálakor.

Mélyen megrázta Berek Katalin halála Törőcsik Mariékat

Megrázta Törőcsik Marit és Máthé Erzsit kollégájuk, Berek Katalin színésznő halála . A Nemzet Színészei díj alapítótagjai közül már csak ők ketten maradtak.

Gyász: elhunyt a Trónok harca óriása

Neil Fingleton 36 éves volt, ő volt Nagy-Britannia legmagasabb embere a maga 231 centiméterével.

Orbán lánya már gyászolja az olimpiát

Orbán Viktor miniszterelnök saját lábon álló lánya, Ráhel a Facebookon már gyászosra változtatta a budapesti olimpia logóját. 

Orbán Ráhel is gyászba borult az olimpiai pályázat lefújása miatt

A jelek szerint a miniszterelnök legidősebb lánya is nagyon sajnálja, hogy Budapest nem rendez olimpiát 2024-ben.

Megszólalt az elgázolt rendőrnő testvére

Hétfőn megírtuk , hogy az M5-ös autópályán, Gyál mellett igazoltatás közben gázoltak halálra egy fiatal rendőrnőt.

Elhunyt a Ferencváros 17 éves tehetsége

Elhunyt a Ferencvárosi Torna Club fiatal birkózója, bajnoki érmese, a mindössze 17 éves Rózsa György. A fiú tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról az egyesület Facebook-oldalán számoltak be.

Ez az anyag segít ma a tanároknak beszélgetni a gyerekekkel a busztragédiáról

Ma délelőtt, az első óra helyett beszélgetéssel indult a tanítás a magyar iskolákban, ami során a pénteki busztragédia áldozataira emlékeznek a tanárok és a gyerekek. Szóba kerülnek a gyász, az elmúlás és a feldolgozás módszerei is.

Meghalt Torgyán József

Meghalt Torgyán József ügyvéd, aki 1990-2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt.

Meghalt George Michael

53 éves korában meghalt George Michael, kétszeres Grammy-díjas angol énekes.

Meghalt Klein György

Életének 92. évében, december 10-én elhunyt Klein György magyar származású svéd sejtbiológus, immunológus, onkológus – tudatta a Semmelweis Egyetem honlapján.

Meghalt Csepeli Lajos, a Coop elnöke

Életének hatvankettedik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Csepeli Lajos, a Co-op Hungary Zrt. elnöke, a Coop Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplap szerdai számában.

A meggyilkolt rendőrre emlékeztek a Teve utcai székháznál

A bőnyi rendőrgyilkosság áldozatára emlékeztek rendőr kollégái az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székháza előtt a temetés napján, pénteken.

Változnak a hamvasztás szabályai

A hamvakat is el kell temetni a jövőben, mégpedig 90 napon belül, illetve a temetőben sírkövet csak szakképzett személy állíthat – egyebek mellett ezt tartalmazza egy rendelet tervezete, amelyre a Napi.hu hívta fel a figyelmet.

Meghalt Józsa Imre

Méltósággal viselt, súlyos betegség után a mai napon meghalt Józsa Imre színész – értesült a 24.hu . A hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

Meghalt a Port.hu alapítója

54 éves korában elhunyt Veszelovszki Zsolt, a Port.hu alapító tulajdonosa.

Webre költözött a gyász

November másodikán sokan emlékeznek a halottaikra, de nincs mindenkinek lehetősége ellátogatni a temetőbe, gyertyát gyújtani a sírnál. A digitális eszközökkel viszont megoldható, hogy távolról is méltó módon tudjunk gyászolni.

Emlékezés, ígéret: ” És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről”

Ez a hétvége mindazokról szól, akik már nem lehetnek közöttünk és mindazokról, akik nehéz szívvel hordják ezt a terhet.

Minden rendőrautóra gyászszalagot tűznek

A rendőrségi épületeken gyászzászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tiszteleg a rendőrség a Bőnyben 46 évesen lelőtt munkatársa, Pálvölgyi Péter helytállása előtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon szerda délután.

Elhunyt az RTL Klub 41 éves riportere

Az RTL Klub híradójában jelentette be a csatorna, hogy hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt népszerű riporterük, Fürge Anett. A számos díjjal kitüntetett riporternő ma ünnepelte volna 41. születésnapját.

73 évesen meghalt Kertész Imre özvegye

Miután idén márciusban eltávozott Kertész Imre, most meghalt a Nobel-díjas író 73 éves özvegye, Kertész Magda is.

Meghalt Granasztói György

Hetvennyolc éves korában elhunyt Granasztói György történész, egyetemi tanár, professor emeritus, miniszterelnöki főtanácsadó – tudatta a család kedden az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek.

Gyásznapot hirdettek Romániában a hercegnő halála miatt

Nemzeti gyásznapot hirdettek Romániában Mihály volt király feleségének a halála miatt augusztus 13-ára, amikor a 92 éves korában elhunyt Anna hercegnőt eltemetik Curtea de Argesen, a román uralkodók hagyományos nyughelyén.

A nap képe – Esterházy Péter emlékére

Írótársaival és olvasóival közös felolvasással búcsúzhattunk a csütörtökön elhunyt Esterházy Pétertől péntek este a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Esterházy Péter előtt tisztelgő felolvasásra teljesen megteltek a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota dísztermei és a lépcsőház is, az épület udvarán a Kossuth-díjas író...