Hvg.hu Több ezer oldalnyi bizonyíték gyűlt össze már most a Völner-ügyben

Javarészt titkos telefonlehallgatások jegyzőkönyvei teszik ki az iratanyag nagy részét, amely annyira titkosított, hogy még a gyanúsítottak védői is csak egy "titokszobában" tekinthetnek bele, de jegyzetet vagy másolat nem készíthetnek az iratokról.

Nyomkövető Bige László, az egyik leggazdagabb magyar bokáján

A jogerős döntés értelmében nem tartóztatta le, igaz, nem is helyezte szabadlábra Bige László milliárdost a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék – értesült a Magyar Nemzet a milliárdos ügyvédjétől, Zamecsnik Pétertől.

Hont András bántalmazása miatt gyanúsított lett Bede Zsolt

A Vadhajtások munkatársa ellen hivatalból eljárás indult, mert inzultálta Hont Andrást, a HVG munkatársát a Fidesz antirasszista tüntetésén. A portál arról számolt be, hogy Bede Zsolt gyanúsított lett az ügyben.

Gyanúsítottként hallgatták ki Kispest momentumos képviselőjét, aki helyi MSZP-s ügyeket tárt fel

Paróczai Anikó megtalálta a kispesti vagyonkezelőt vezető Kránitz Krisztián volt önkormányzati képviselő spanyolországi medencés villáját, erre becsületsértésért feljelentették.

Varjú Lászlót garázdaság és súlyos testi sértés gyanújával hallgatták ki, de mit mond erről a képviselő?

Két ügyben: választás rendje elleni bűntett, valamint garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjét - adta hírül az MTI.

Újabb ügyben gyanúsították meg Romániában az európai főügyészi posztra esélyes Laura Codruta Kövesit

Újabb ügyben gyanúsította meg a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt csütörtökön, akit aznap választott hivatalos jelöltjévé az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP).

A rendőrség szerint gyanúsított egy korrupciós ügyben Netanjahu felesége

Az izraeli rendőrség gyanúsítottnak tekinti Benjámin Netanjahu miniszterelnök feleségét, Sara Netanjahut a Bezeq távközlési vállalattal kapcsolatos korrupciós ügyben – jelentette az izraeli tízes tévéhíradó csütörtök este.

Farkas Flórián nevében ígértek pénzt, mégsem őt gyanúsítják vesztegetéssel - Városi Kurír

Nem tudni, ha nem Farkast, akkor kit gyanúsított meg az ügyészség. Azt sem, hogy összesen hány roma képviselő kapott ajánlatot Farkas Flóriántól. Farkas Flórián 7 roma képviselőt vett meg havi 350 ezer forinttal

22 évvel ezelőtti ügyben gyanúsították meg Portik Tamást

A budapesti ügetőn 1996-ban történt lövöldözés ügyében gyanúsítottként hallgatták ki Portik Tamást csütörtökön.

Kémkedéssel gyanúsítanak egy amerikai céget Oroszországban

Kereskedelmi kémkedéssel gyanúsítja az orosz állat- és növény-egészségügyi szolgálat az amerikai PepsiCo céget, amelynek 40 cége van Oroszországban.

Gyanúsított lett a férfiból, aki visszakérte az adóját

A férfi visszakérte az adóját a NAV-tól,  mondván, nem arra fordítja az állam, amire kellene – a hatóság részben megkísérelt adócsalással gyanúsította meg.

Gyanúsítottként idézték be az áfacsalásokat leleplező, volt NAV-os Horváth Andrást

Horváthot még 2013 decemberében jelentette fel az egykori munkaadója, mert azt vélelmezték, hogy illetéktelenül jutott hozzá adóhatósági adatokhoz, és illetéktelenül vitte ki azokat. Az idézés alapján a nyomozás még tart. „Még három éve (!!!) volt nálam házkutatás, akkor indult a nyomozás. Ez az az ügy. Csak megvárták, míg...

Exkluzív videó a Teréz körúti robbantó elfogásáról

A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi éppen az autójában várakozott Keszthelyen a Balaton parti Csík Ferenc sétányon, egy, a forgalomtól elzárt területen, amikor lecsaptak rá a TEK-esek.

Ezt a férfit gyanúsítják a Teréz körúti robbantással

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt levetítették az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Hivatalos: a Teréz körúti robbantót kaphatták el!

Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben – jelentette be csütörtöki...

Megvédte a Fidesz-többség a gyilkossággal vádolt képviselőt

Megtarthatja pozícióit a dunaújvárosi közgyűlésben a gyilkosság gyanúja miatt előzetes letartóztatásban ülő Gál Roland önkormányzati képviselő, így döntött a testület, írja az Index .

Mégsem akarták megölni Orbán Viktort?

Egyelőre nem tudják bizonyítani a terrorcselekmény tényállását az ellen a két férfi ellen, akik állítólag a miniszterelnök ellen terveztek merényletet tavaly év végén – írja a Magyar Nemzet .

Bocsánatot kért a rendőrség a rabosított doktornőtől

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Kálvin téren "bérlethamisítási ügybe" keveredett orvosnővel szemben a rendőrség, miután két független szakértő is megállapította, hogy a számlára, szabályosan vásárolt BKK-bérlet valóban számlára, szabályosan vásárolt, eredeti BKK-bérlet.

Betöréssel gyanúsítják az M3-ason ámokfutó két férfit

A gyanú szerint egy nyíregyházi irodaházba tört be az a két férfi, akiket menekülés közben, az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán fogtak el a rendőrök csütörtök hajnalban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.