A sport, amit minden gyerek számára kötelezővé kellene tenni

Természetesen az úszásról van szó.

Szörnyű: 12 éves nevelt lányát naponta kényszerítette szexre egy 40 éves férfi

A Somogy Megyei Főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a 40-es éveiben járó férfi 2018-ban kezdett el szexuálisan közeledni élettársa előző kapcsolatából születetett, 12 éves lányához.

Már az 5 és 11 év közötti gyerekeket is elkezdhetik beoltani Pfizerrel

Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden hivatalosan is jóváhagyta a szervezet tanácsadó testületének ajánlását, így az Egyesült Államokban megkezdődhet a 5-11 évesek beoltása.

Bombát találtak egy iskola közelében, a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre

Egy vélhetően II. világháborús robbanóanyagot találtak egy nagykállói iskola közelében egy építkezésen. 

Orbán enyhített: Mégsem kell a 14 éven alatti kiskorúaknak személyi belföldi nyaraláshoz

Eddig a szálláshely-szolgáltatóknak minden vendég okmányát fel kellett tölteniük egy adatbázisba, függetlenül az életkoruktól. Ezen a szabályon enyhített most a kormány.

Ország Játéka 2021

Idén is keressük az ország legnépszerűbb játékát!

Így néz ki ma a Kinder csokipapírokról jól ismert kisfiú – fotó

Günter Euringer mindössze tízéves volt, amikor az olasz tulajdonú Kinder cég leszerződtette az egyik legkeresettebb termékének reklámjához.

Úgy tűnik, Shane Tusup családot alapítana

Úgy tűnik, a biológiai óra nem csak a nőkben ketyeg. Hosszú Katinka egykori edzőjében most elindult valami.

Gyerekeket szállító busz ütközött egy teherautóval - sok a sérült!

Gyermekeket szállító autóbusz ütközött össze egy teherautóval a Kocsért és Kőröstetétlent összekötő út 13-as kilométerszelvényénél csütörtök délután.

Tállai: így kaphatják vissza a szülők a befizetett adójukat - egyszerű, mint az 1 x 1!

A miniszterelnöki bejelentés után elindult a találgatás, hogy milyen "kitett lábakat" kell megugornia azoknak, akik élni kívánnak a lehetőséggel és vissza akarják kapni a 600.000 millió visszatérítésre szánt magyar forint rájuk eső részét.

Semjén Zsolt attól fél, hogy a gyermekeink már nem fognak vadászni

Antropológiai tény, hogy a vadászszenvedély a kezdetektől hozott, ősi örökségünk és ezért nem szorul legitimációra – jelentette ki Semjén Zsolt az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás vásárosnaményi programsorozatának vasárnapi megnyitóján.

Az megvan, hogy mit kapott volna a kormány-megmondóktól Gyurcsány, ha az Ő srácainak egyike költözött volna el családostól?

A pénteki nap híre volt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István gondoltak egy merészet és leléptek az "unióban legjobban teljesítő Magyarországról" és úgy döntöttek, hogy "“hello, Spanyolország!

MABISZ: Együtt a gyermekek biztonságáért Közép- és Kelet-Európa útjain

Szeptember 20-ról számos országban a Biztosítás Világnapjaként emlékeznek meg, és ezen a napon ünneplik a gyermekek napját is.

Elrabolták az olasz sífelvonó-tragédia hatéves túlélőjét

A kisfiú elvesztette a szüleit, a testvérét és a dédszüleit a katasztrófában, a nagyapja és a nagynénje pedig háborúskodni kezdett az árván maradt Eitanért.

"Mélytorok"-info, vagy folyosói pletyka? - Hírek-híresztelések az iskolakezdés körül....

"Valóságot keletkeztet a sajtó azzal, hogy egymás után írják meg egyre komolyabb lapok a "pletykákat".

Eltűnt a 15 éves Glonczi Árpád egy gyerekvédelmi intézetből

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy gyermekvédelmi intézetből elszökött fiú megtalálásához.

Az afgánokat kimenekítő repülőgépen szült gyermeket egy nő

Közvetlenül landolás után.

Megrázó: afgán nők a szögesdróton át dobják át gyermekeiket, hogy megmentsék őket

Drámai a helyzet a kabuli reptéren. 

Kocsis Máté arra számít, hogy Fekete-Győr András jobban megérti a pedofiltörvényt most, hogy apa lesz

Kocsis Máté hivatalos Facebook-oldalán gratulált a Momentum miniszterelnök-jelöltjének ahhoz, hogy apa lesz. A képet azonban árnyalta egy kicsit ezután.

Egy kijelentés és végzetes következményei - Reagált a gyermekbántalmazással vádolt színész!

A mai nappal az összes munkámat elvesztettem.

Kétfarkúék éltek a lehetőséggel és megtámadták a kormány népszavazási kérdéseit!

Július végén hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a kormány által gyermekvédelminek nevezett népszavazás kérdéseit.

Újabb részletek a tragédiáról! Nem tudják azonosítani a buszbaleset áldozatait

Ahogy a hihetetlen tragédiáról már beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között borult árokba egy turistabusz az M7-esen, ami Horvátországból jött hazafele.

Németh Szilárd büszkén: befejeződött a diákok honvédelmi tábora! - Mindenki szerencsésen túlélte....

Ha eddig abban a tudatban élted az életed, kedves magyar szülő, hogy azzal biztosítod a gyereked jövőjét, hogy arra inspirálod, hogy a lehető legtöbb dolgot megtanulja, megtapasztalja, kipróbálhassa, hogy aztán az így megszerzett széles látókörrel tudja venni az élet akadályait és élvezni a szépségeit, nagyot tévedtél!

Skandalum, vagy "jófejség"? "Besurranó" civilek kifestettek egy rendelőt, ezért önkormányzati vizsgálat vár rájuk! - 2021, Magyarország

Nem kell a civileknek még a festéke sem a kőszegi önkormányzatnak, "égtelen haragra gerjedtek", amint tudomást szereztek arról, hogy társadalmi munkában, saját erőből magánemberek megcsinálták azt, amire választott képviselőik nem voltak képesek, hajlandók - válasszon ki-ki vérmérséklete szerint.

Furcsa egyezség: Curtis mostani kedvese nem láthatja párja kisfiát

Curtis fiának anyja, Krisztike szerint a kétéves gyermeket nem kell összezavarni.

Finkelstein: „meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem!”

„Meg akartam változtatni a világot.

Csukd be gyerek szemed-füled, reklám van! - Önöknél mit csinálnak a csemeték a korhatáros hirdetés alatt?

A melegellenes törvény rendelkezéseinek megfelelően korhatáros jelzéssel kell ellátni a tévékben a szexuális tartalmak megjelenítését.

Közel 7 milliós bírságbombára ülnek fel a csokosok, ha a semmire vállalnak be 3 gyereket

A csok támogatás akár 25 millió forinttal is segítheti a gyermekvállaláshoz szükséges otthon kialakítását, ha azonban a program kezdetén bevállalt gyermekek végül mégsem születnek meg, tetemes büntetéssel nézhet szembe a csok-ot felvevő házaspár.

Tápai Szabina őszinte vallomása: így nevel három gyermeket a hétköznapokban

Tápai Szabina számára bizony nem kis feladat, hogy Beni, Milla és a kis Bella mellett mindenre jusson ideje.