Macaulay Culkin amerikai-ázsiaiakkal poénkodott, mert a saját szerelme is ázsiai

Miközben a rajongók Macaulay Culkin és Brenda Song fiának születését ünneplik, A boldog apa egy korábbi podcast-interjúban  megfogalmazott gondolatait idézgetik az ázsiai amerikaiak körében.

Bírságbombán ülnek azok a párok, akik gyerek nélkül maxolják ki a CSOK-ot

Az új támogatási elemek miatt ráadásul még súlyosabb lehet majd a helyzetük 10 év múlva.

Úgy tűnik, nem értjük, tehát még egyszer: ha 4 szakember jut 20 betegre az intenzíven, akkor csak 2-nek van esélye arra, hogy túlélje

Az egyszerű mondások korát éljük és ezt Orbán és a kommunikátorai gyorsan levették.

Bethesda Gyerekkórház főigazgatója: gyerekek is szorulnak gépi lélegeztetésre a koronavírus szövődményei miatt

Velkey György szerint kétszer-háromszor annyi gyerek van a kórházakban, mint korábban. De eddig mindenkit sikerült megmenteni. Kétszer-háromszor annyi gyerek van kórházban, mind a járvány korábbi szakaszaiban

Megdöbbentő vallomás! 7 évesen megerőszakolták egy parkban a brit modellt

Később pedig a gyerekei szeme láttára kényszerítették szexre.

Tragikus, de megtelt itthon a gyerekek számára nyitott poszt-Covid-ambulancia

A Covid–19 után sok beteg a gyógyulás után sem érzi magát teljesen tünetmentesnek, nem tér vissza a fertőzés előtti állapotba.

Parászka Boróka: ha tiszteletből nem szerveződik szolidaritás a pedagógusok iránt, akkor azért kellene követelje mindenki a pedagógusok elsőbbségi oltását, mert a saját és a gyerek

Két nap alatt nagypapáját és édesapját is elvesztette F. Tóth Anna, a Fazekas Mihály Gimnázium 54 éves tanárának lánya.

A gyerekek és a Covid-fertőzés - hitek és tévhitek

Mára megdőlt a kezdetben élő babonás elképzelés, hogy a Covid-19 csak elvétve támad fiatalokra, mert ez az idősek betegsége.

Hosszú Covidos gyerekeknek nyit ambulanciát a Semmelweis Egyetem!

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján külön ambulanciát nyitnak azoknak a gyerekeknek, akik fertőzésük után 6-8 héttel vagy akár később is az életminőségüket jelentősen rontó tüneteket tapasztalnak.

Megy a tamtam: foggal, körömmel, bármi áron,... de érettséginek lennie kell!

Valamiért kardinális kérdés az érettségi megléte.

Megháromszorozódott a Heim Pál Kórházban ápolt covidos gyerekek száma!

A járvány harmadik hulláma már nem kíméli a kisgyerekeket sem.

Egyre több gyermek szenved a Covid hosszú távú tüneteitől

A Bethesda kórház igazgatója szerint komolyan kell venni ezt. 

Be kell oltani a gyereket? - Aki válaszol: Novák Hunor csecsemő- és gyermekgyógyász

Erősödik a járvány az iskolákban, az óvodákban és a bölcsikben, ami egyre több szülőnél, nagyszülőnél vet fel kérdéseket: milyen tünetekre figyeljenek a felmenők, kell-e és lesz-e oltás a gyerekeknek?

Benedek Miklós: "rossz apa voltam, Ő csúcsapa volt. Ő mindig jelen volt"

Benedek Miklós egy vele készült interjú során beszélt elhunyt fiáról, akivel kapcsolatban igazságtalanságnak nevezte, hogy meg kellett halnia, valamint azt is elárulta, milyen apának tartotta magát. “Sokkal többet értem el, mint az apám, de annyit nem értem el, mint a fiam, Tibor”

Kegyetlen körülmények között tartotta beteg gyermekét egy ukrán nő

Az agyi bénulásban és Down-szindrómában szenvedő lány a szociális szolgálat és a rendőrség munkatársainak kiérkezésekor magzatpózban egy csupasz matracon feküdt.

Semjénék teljes testtel mentek neki Karácsony Gergely munkatársának 3 évvel ezelőtti posztja miatt

Amikor Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszterként azzal érvelt, hogy "a tízparancsolat megvéd a halálos betegségek 70-80 százalékától", akkor Semjén Zsolt nem szólt főnök-kollégájának, hogy határolódjon el miniszterétől, aki ostobaságokat beszél.

Gyerekkor egy alkoholista szülő mellett

A WHO az alkoholizmust egyértelműen betegségként definiálja.

2021 Magyarország: Vajon mennyire megbízhatóak a járvány javuló számairól szóló kormányzati tájékoztatók?

Azt érezzük, -hallgatva a koronavírus-infókat- hogy Magyarországon a fertőzési adatok javulnak, egyre kevesebb a megbetegedés és a halálesetek száma is.

Gyerekkor a bántalmazás árnyékában

Gyakori az a tévhit, hogy a gyerekkori traumáknak azonnali, jól látható hatása van.

Gyereknevelés régen és ma – Amit nagyanyáink még teljesen máshogy gondoltak

Ha jobban körülnézünk, alig találunk ma olyan területet a gyereknevelésben, amelyről ugyanúgy gondolkoznánk, mint 100, vagy akár 40 évvel ezelőtt.

Nyolc napig volt 40 fokos láza a 12 éves Abonynak, miután tünetmentesen átesett a covid-fertőzésen

„Nem vagyok hős, anya vagyok.

Novák Katalin előállt a farbával - Új részletek a felújítási ingyenmilliókról

A december 22-én megjelenő kormányrendelet nemcsak a felújítási hitel részleteit tisztázta, hanem számos ponton módosította, pontosította az otthonfelújítási támogatás korábban ismert feltételeit is.

Kedves Bátyám! Karácsony van. Az első nélküled.....

Idén márciusban mentél el, most Karácsony van.

"Nem elveszett játék vagyok. Rád vártam!" - csináljunk belőle hungarikumot!

Elképzelem, ahogy megfontoltan és tele örömmel keres-kutat a kisunokáim garmada otthon a játékosdobozokban, hogy melyik legyen az a régvolt kedvence, ami egy másik hasonszőrű ismeretlen kollégájának bearanyozhatná a napját.

Szorít az idő! Csütörtök délig kérhet személyre szőlő üzenetet a Mikulástól a csemetének!

Még a mai videójátékhoz szokott világunkban is fantasztikus élmény lehet egy gyereknek, -ki tudja, tanán némely felnőttnek is-  hogy a tévében a Mikulás egyszer csak névre szóló üzenetet küld nek, most ez az álom is magvalósulhat.

Koronavírus a gyerekek nyelvén - Szülőnek, nagyszülőnek -egyszóval: mindenkinek- "kötelező olvasmány"!

A gyerekek játékának is szerves része lett a betegség számának emelkedése, a betegség legyőzésére tett erőfeszítések, és időnként az ebből fakadó halál.

Magyarországon több ezer gyereket bántalmaznak

Figyelmeztet az Unicef.

Ez már nem a szokásos tolvaj tempó, vagy jogi ravaszkodás, ez szimpla gonoszság!

Ez már nem a szokásos tolvaj tempó vagy jogi ravaszkodás.