gyorshajtás

KRESZ-szabály, amit nem ismertél

2014. szeptemberétől van hatályban a KRESZ-ben egy olyan rendelkezés a sebességkorlátozásra vonatkozóan, amit nem biztos hogy ismertél, holott ha nem tartod be a szabályt, közigazgatási bírságra számíthatsz.

Jogtalan közigazgatási bírság gyorshajtásért, sikeres fellebbezés

A közúti közlekedési közigazgatási bírság már több mint 10 éve van jelen a magyar joganyagban.

A megengedett sebességet 15-20 km/órával túllépő autós megússza egy figyelmeztetéssel?

Amióta 2007. május 1-jén bevezették a közigazgatási bírságot, az autósok körében elterjedt az a szóbeszéd, hogy ha a megengedett sebességet 15-20 km/h-val túllépi valaki, akkor úgynevezett tűréshatáron belül van és megússza egy figyelmeztetéssel.

Húsvét, akkor piás sofőrök

Kaposvár, Desedára vezető kerékpárút.

100 kilométerre közel 8 gyorshajtás jut

A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabálytalankodások, 74 százalék szerint pedig az ittas vezetés a felelős a rossz baleseti statisztikáért - derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

Toleráns fekvőrendőr

A fekvőrendőr sok autósnak okozott már fejfájást, holott célját teljesíti, még a legelszántabb száguldozók is lassítanak láttára.

Extrém magyarázat gyorshajtásért

Extrém magyarázat gyorshajtásért - azzal magyarázta a gyorshajtást, hogy WC-re kell mennie, mivel a gyerekeitől elkapta a hasmenést.

Elsőbbsége van-e a gyorshajtónak?

A gyorshajtás és az elsőbbségadás témákban mindenki illetékesnek érzi magát, és a legtöbben elítélik a gyorshajtókat.

Nagy Bandó András: Lézerkarddal a rendőrség ellen- Nem a gyorshajtó védelmében villogunk

Értem én, hogy föl kell lépni a gyorshajtó ellen, bárhogyan, bármi áron, a félőrültek egyébként is „sikeres” vagy „sikertelen” gyilkosként száguldoznak az utakon, velük szemben mindenki veszélyeztetett, és nem rajtuk múlik, hogy megússzák-e, hogy áldozattá váljanak.

Még hetvennél is megúszható lett volna a Dózsa György úti tragédia

Bár a szemtanúk vallomásai már korábban is gyorshajtásról szóltak, csak azután ismerte el a felelősségét M. Richárd, hogy az igazságügyi szakértő is megerősítette: a férfi 135-140 km/órával száguldott a Dózsa György úton. Miközben a halálos gázolás elkerülhető lett volna, ha a férfi betartja a megengedett 50 km-es...

Indokolatlanul lassan közlekedők is bírságolhatók

Az indokolatlanul lassan közlekedők is ugyanolyan veszélyforrásnak tekinthetők, mint a gyorshajtók.

Részeg volt a sofőr, aki miatt meghalt Janza Richárd és barátja

Részeg volt a sofőr, aki fékezés nélkül, iszonyatos sebességgel tarolta le hátulról azt a kocsit, amelyben Janza Richárd kajakozó és barátja, Bálint ült - tudta meg a Tények .

Hajszárítóval lassították a forgalmat Székkutason

A delmagyar.hu kért meg egy székkutasi lakost, hogy láthatósági mellényben és egy hajszárítóval álljon ki a településen áthaladó forgalmas 47-es főút mellé. A hatás nem is maradt el: az autósok azt hitték, mérik a sebességüket, ezért lassítottak.

Lemeszelték a cseh rendőrfőkapitányt, fél évre ugrott a jogsija

Fél évig nem vezethet autót, és 10 ezer korona pénzbüntetést kell fizetnie Tomás Tuhy cseh országos rendőrfőkapitánynak, akit júliusban gyorshajtáson kaptak beosztottjai. A büntetést Milan Chovanec belügyminiszter, a rendőrfőkapitány főnöke szabta ki.

Jobbikosok elől menekült – megbüntették gyorshajtásért

Gyorshajtás miatt eljárást indítanak az Orosz Mihály Zoltánék elől menekülő újságíró ellen. 

Gyorshajtás miatt eljárást indítanak az Orosz Mihály Zoltánék elől menekülő újságíró ellen

A rendőrség teszi a dolgát: néhány hete nem az üldözőket, hanem az érpataki polgármester és csapata elől menekülő újságírót igazoltatták, most viszont az Átlátszón megjelent beszámoló alapján végre eljárást indítanak – gyorshajtás miatt, az újságíró ellen.    

Továbbra is száguldozik a Váradi Andrást halálra gázoló férfi

A Bicskei Járásbíróság áprilisra ígérte a Váradi András halálának körülményeit tisztázó újabb tárgyalást, de a pótmagánvád benyújtása után az eljárás megrekedt, jelenleg nincs is kitűzve újabb tárgyalási nap – írja a NOL .

Betojtak az autósok: ezerből csak egy autó akadt eddig horogra a szupertraffipaxon

Érdekes cikk jelent meg minap a szupertaffipaxokkal kapcsolatban.

Nem a gyorshajtás az oka a baleseteknek

A statisztikai hivatal számai feketén-fehéren megmutatják, hogy legtöbbször nem a gyorshajtás a felelős a súlyos balesetekért.

Az orosz autók maguk fogják feljelenteni szabálytalankodó vezetőiket

Amíg nálunk a VÉDA kamerarendszert telepítik , addig az orosz hatóság bevezeti a rendszert, melyben az autók maguk fogják feljelenteni a szabálytalankodó vezetőket – írja az Autó-motor.hu .

Mit reszkírozunk a gyorshajtással Ausztriában?

Mennyit kell fizetni, ha gyorshajtáson kapják Ausztriában az autóst?

300 ezres bírságot is kaphat gyorshajtásért

A halállal végződő baleseteket továbbra is a gyorshajtók okozzák a leggyakrabban. A rendőrség elrettentően nagy bírsággal szorítaná vissza a szabálysértők számát. Idén jóval több traffipaxszal találkozhatunk az utakon, így várhatóan a beszedett bírságok összege is növekszik.

Mégsem méri a gyorshajtást a csodatraffipax?

Annak ellenére, hogy látványosan javítja a baleseti statisztikákat a közelmúltban munkába állt csúcstraffipaxok, az Országos Rendőr-főkapitányság a Bukszával közölte: „A rendőrség nem tervezi az átlagsebesség-mérés bevezetését.” Az átlagsebesség-mérés lényege, egy-egy autós sebességét két pont között méri az...

Több százezer autó sebességét mérte a rendőrség a közlekedési akcióban

A rendőrség a múlt héten jelentette be, hogy a lakosság segítségét kéri, hol indokolt fellépniük a gyorshajtók ellen.

Autóval megy? Most jobb lesz vigyázni!

A rendőrség a csütörtöki Speedmarathon razzián egyszerre veti be az 5,7 millió forintos új, hordozható sebességmérőket – írja az Origo .

Most mi adhatunk tippeket, hogy hol ellenőrizze a gyorshajtókat a rendőrség

Az állampolgároktól várja a rendőrség helyszínek megjelölését a jövő héten csütörtök reggel kezdődő 24 órás sebességellenőrző akciójához - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Állampolgároktól várja a gyorshajtók lebuktatását a rendőrség

Az állampolgároktól várja a rendőrség helyszínek megjelölését a jövő héten csütörtök reggel kezdődő 24 órás sebességellenőrző akciójához – erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Csütörtöktől működnek a közlekedési ellenőrzési pontok

A VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat első rendszerelemei, a változtatható helyű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pontok megkezdik éles üzemüket, a mérések 2015. március 26-tól már joghatással járnak.

Így nem tudod kijátszani a gyorshajtást

A napokban megint olyan megosztásra bukkantam, ahol ismételten terjed egy az a KRESZ-legenda, amely szerint nagyon egyszerűen ki lehet játszani a gyorshajtást.