Két nap alatt félszáz száguldozót kapcsoltak le Békéscsabán

Közel 50 gyorshajtót mért be a rendőrség traffipax készüléke két nap alatt Békéscsabán és a város külterületén. A szabálysértő autóvezetők közül ketten is 160 km/óra sebességgel közlekedtek.

130-cal száguldozott Békéscsaba belvárosában - Körös Hírcentrum

Jelentősen túllépte a sebességhatárt egy autós, akiről Békéscsaba belvárosában készített felvételt egy traffipax.

Büntethető-e a gyorshajtó?

Nem tartozik büntetőjogi felelősséggel a bekövetkezett balesetért a védett úton sebességtúllépéssel közlekedő, elsőbbséggel rendelkező jármű vezetője, ha a baleset az elsőbbségi joga megsértése miatt következett be, és a balesetet csupán a megengedett sebességet el nem érő sebességgel közlekedve háríthatta volna el - áll...

Tiltott helyen is lehet sebességet mérni

A különböző fórumokon rengetegen panaszkodnak arra, hogy a rendőrök tiltott helyen mérnek sebességet, vagyis olyan helyeken, ahol egyébként tilos lenne megállni, várakozni.

Jogtalan közigazgatási bírság, sikeres fellebbezés

A közúti közlekedési közigazgatási bírság már több mint 10 éve van jelen a magyar joganyagban.

Ha nem száguldozik a kocsival, le sem buknak a kábszerrel

Feltűnően gyorsan hajtott egy autós a X. kerületben péntek délután, a készenléti rendőrök megállították. Az utasnál kábítószergyanús anyagokat találtak.

Gyorshajtás – ekkora sebességtúllépéstől jön a büntetés

Többféle legenda, elmélet kering azzal kapcsolatban, hogy mekkora az a türelmi határ, amivel még túlléphetjük járművünkkel a megengedett sebességhatárt, és nem kell büntetéstől tartanunk. 

A halál karmai közül menekültek - vérfagyasztó felvétel

Sokszor gondoljuk, hogy a Jóteremtő keze lehet a dologban, amikor hihetetlen, elképesztő mázli segít valakit kijátszani a halál közelségét Az alábbi esetre minden jelző érvényes, nézze!

Gyorshajtás büntetés kalkulátor 2018 - Traffipax kalkulátor

Mekkora büntetésre számíthatsz, ha nem vettél észre egy előre telepített sebességmérőt és túl gyorsan hajtottál be a traffipax kapu alá?

Gyorshajtási bírságok Ausztriában

Csakúgy mint Magyarországon, a gyorshajtási bírságok Ausztriában is sokba kerülnek az autósoknak.

Videó: kiprovokálják a szabálysértéseket az M7-esen? Reagált a hatóság

Indokolatlanul lassan halad egy megkülönböztető jelzést viselő autó, ezzel szabálytalankodásra ösztönzi a mögötte haladókat.

Aggályos sebességkorlátozás az M1-es autópályán

A magyarországi M1-es autópályán aggályos módon helyezték ki a sebességkorlátozó jelzőtáblákat néhány helyen - hívta fel a figyelmet az autoszektor.hu oldal.

A lassú közlekedés is bírságolható

A legtöbben nem tudják, de a lassú közlekedés is bírságolható, ugyanolyan szabálysértés, mint a gyorshajtás.

Gyorshajtás esetén kiszabható bírság

A gyorshajtás szankciórendszerét két részre lehet bontani: a gyorshajtás esetén kiszabható közigazgatási bírság és a szabálysértési eljárás hatálya alá tartozó gyorshajtás (sebességtúllépés). Egy korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy ha egy autós a megengedett legnagyobb sebességet túllépi 15-20 km/h-val, akkor...

Van-e büntetőjogi felelőssége a gyorshajtónak?

Nem tartozik büntetőjogi felelősséggel a bekövetkezett balesetért a védett úton sebességtúllépéssel közlekedő, elsőbbséggel rendelkező jármű vezetője, ha a baleset az elsőbbségi joga megsértése miatt következett be, és a balesetet csupán a megengedett sebességet el nem érő sebességgel közlekedve háríthatta volna el

Igen tisztelt MYL-esek, ezekre is oda kellene figyelni, bár egy kicsit macerásabb, mint a sebességmérés! - Városi Kurír

Talán emlékszünk, 2013-ban 12 milliárd forintért vásároltunk szupertraffipaxokat (te is, én is, mert közpénzből ment), amit aztán felszereltek fixen az utak fölé, másik része meg háromlábra állítva mér és fegyelmezi a vezetőket az utak szélén.

Tiltott helyen is lehet sebességet mérni

A különböző fórumokon rengetegen panaszkodnak arra, hogy a rendőrök tiltott helyen mérnek sebességet, vagyis olyan helyeken, ahol egyébként tilos lenne megállni, várakozni.

KRESZ-szabály, amit nem ismertél

2014. szeptemberétől van hatályban a KRESZ-ben egy olyan rendelkezés a sebességkorlátozásra vonatkozóan, amit nem biztos hogy ismertél, holott ha nem tartod be a szabályt, közigazgatási bírságra számíthatsz.

Jogtalan közigazgatási bírság gyorshajtásért, sikeres fellebbezés

A közúti közlekedési közigazgatási bírság már több mint 10 éve van jelen a magyar joganyagban.

A megengedett sebességet 15-20 km/órával túllépő autós megússza egy figyelmeztetéssel?

Amióta 2007. május 1-jén bevezették a közigazgatási bírságot, az autósok körében elterjedt az a szóbeszéd, hogy ha a megengedett sebességet 15-20 km/h-val túllépi valaki, akkor úgynevezett tűréshatáron belül van és megússza egy figyelmeztetéssel.

Húsvét, akkor piás sofőrök

Kaposvár, Desedára vezető kerékpárút.

100 kilométerre közel 8 gyorshajtás jut

A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabálytalankodások, 74 százalék szerint pedig az ittas vezetés a felelős a rossz baleseti statisztikáért - derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

Toleráns fekvőrendőr

A fekvőrendőr sok autósnak okozott már fejfájást, holott célját teljesíti, még a legelszántabb száguldozók is lassítanak láttára.

Extrém magyarázat gyorshajtásért

Extrém magyarázat gyorshajtásért - azzal magyarázta a gyorshajtást, hogy WC-re kell mennie, mivel a gyerekeitől elkapta a hasmenést.

Elsőbbsége van-e a gyorshajtónak?

A gyorshajtás és az elsőbbségadás témákban mindenki illetékesnek érzi magát, és a legtöbben elítélik a gyorshajtókat.

Nagy Bandó András: Lézerkarddal a rendőrség ellen- Nem a gyorshajtó védelmében villogunk

Értem én, hogy föl kell lépni a gyorshajtó ellen, bárhogyan, bármi áron, a félőrültek egyébként is „sikeres” vagy „sikertelen” gyilkosként száguldoznak az utakon, velük szemben mindenki veszélyeztetett, és nem rajtuk múlik, hogy megússzák-e, hogy áldozattá váljanak.

Még hetvennél is megúszható lett volna a Dózsa György úti tragédia

Bár a szemtanúk vallomásai már korábban is gyorshajtásról szóltak, csak azután ismerte el a felelősségét M. Richárd, hogy az igazságügyi szakértő is megerősítette: a férfi 135-140 km/órával száguldott a Dózsa György úton. Miközben a halálos gázolás elkerülhető lett volna, ha a férfi betartja a megengedett 50 km-es...

Indokolatlanul lassan közlekedők is bírságolhatók

Az indokolatlanul lassan közlekedők is ugyanolyan veszélyforrásnak tekinthetők, mint a gyorshajtók.

Részeg volt a sofőr, aki miatt meghalt Janza Richárd és barátja

Részeg volt a sofőr, aki fékezés nélkül, iszonyatos sebességgel tarolta le hátulról azt a kocsit, amelyben Janza Richárd kajakozó és barátja, Bálint ült - tudta meg a Tények .

Hajszárítóval lassították a forgalmat Székkutason

A delmagyar.hu kért meg egy székkutasi lakost, hogy láthatósági mellényben és egy hajszárítóval álljon ki a településen áthaladó forgalmas 47-es főút mellé. A hatás nem is maradt el: az autósok azt hitték, mérik a sebességüket, ezért lassítottak.