Mi köze Kuncze Gábornak és Friderikusz Sándornak a Fenyő-gyilkossághoz?

Kuncze Gábort azért kérdezték a rejtélyes iratokról, mert a médiamogul bizalmasa, Perczel Tamás egy korábbi dokumentumfilmben azt állította, hogy Fenyő egy százhúsz oldalas dossziét adott át neki Gyárfás Tamás gazdasági visszaéléseiről.

Zamecsnik Péter: Gyárfás nem bűnös, így nincs alapja a 12 év fegyháznak

A vádirat és a fővárosi főügyész véleménye alapján megjelent a sajtóban, hogy Gyárfás, amennyiben beismeri a vádban szereplő bűncselekményt, 12 év fegyházat kaphat.

Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatták ki Jozef Rohácot

Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a már jogerős szabadságvesztését töltő Jozef Rohácot – erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-nek.

Gyárfás Tamás 100.000.000.- ért oda megy, ahová csak akar?

Magyarországon eddig példátlan összegű óvadékért, 100 millió forintért cserébe kerülhet le a nyomkövető Gyárfás Tamásról, ha a bíróság döntése jogerős lesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szerdán.

Mit tudhat Gyárfás, amiért először meghurcolták, majd megkegyelmeztek neki? - Városi Kurír

A választás után kipattanó "Gyárfásalegfőbbmaffiózó" őrületben a fogadóirodáknál nagy odds-al lehetett volna fogadni - ha műsorra vették volna - hogy elkaszálják, mert biztos, erős bizonyítékok kerültek elő.

Balhé a stúdióban: a kék sarokban Rangos Katalin, a pirosban Horváth Zoltán - Városi Kurír

Gyárfás Tamás meggyanúsítása, letartóztatása, majd házi őrizetbe engedése felkorbácsolta az indulatokat, szinte mindenki tudni véli a tutit, amit már húsz éve is mondott.

Ezt kapd ki! A Fenyő-gyilkosságban gyanúsított lett a főügyész! - Városi Kurír

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr.

Gyárfás Tamást hazaengedik az előzetesből

Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy elegendő lesz a házi őrizet is. Gyárfásnak pénteken meg kell jelennie az erről döntő bírósági ülésen.

Gyárfás kegyvesztett, vagy felesleges? - "példastatuálás" Orbán-módra? - Városi Kurír

A Fenyő-gyilkosság után nem sokkal felröppent a pletyka, hogy Gyárfás Tamás lehetett a felbujtó.

Hosszú Katinka is szavazni fog a MÚSZ új elnökére

Hosszú Katinka is jelen lesz vasárnap a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) tisztújító közgyűlésén, értesült a Nemzeti Sport Online .

Gyárfás búcsúkorbácsa

Az úszók is megkapták a maguk eredményét. Látszólag.

A Fenyő-gyilkosság

Kinek volt útjában a médiavállalkozó: üzleti konkurencia, izraeli titkosszolgálat, magyar hírszerzés, a szervezett alvilág..?

OrientPress Hírügynökség: A Nap-kelte nem hal meg, csak átalakul?

Abban az esetben, ha nem veszi vissza a Nap-keltét és Gyárfás Tamást az MTV, akkor vagy saját csatornát indít Gyárfás, vagy egy műholdas csatorna reggeli műsoraként lesz látható a Nap-kelte.

Apa, kezdődik!

Fokozatosan teret veszít a ballib média.