Gyárfás Tamás azt mondja, eszében sincs megszökni

Az úszószövetség volt elnöke, Gyárfás Tamás producer azt mondja, továbbra is hisz az igazságszolgáltatásban.

Hosszú indoklás után kiderült: Gyárfás Tamást nem tartóztatják le

Portik viszont életfogytiglant kapott a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Gyárfás Tamás összetört az ítélethirdetés után, ezek voltak az első szavai

A tárgyalás szünetében bírták szóra a vállalkozót, akit elsőfokon hét év fegyházra ítéltek a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Fenyő-gyilkosság: Gyárfást és Portikot is elítélték

Fordulóponthoz ért az öt éve húzódó per azzal, hogy elsőfokon ítéletet hirdettek.

Portik Tamás: koncepciós eljárást kreáltak ellenem

Portik Tamás szerint a nyomozóhatóságok koncepciós eljárást kreáltak ellene Fenyő János médiavállalkozó huszonhat évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében.

Portik Tamás szerint jegyzőkönyveket tüntetett el a rendőrség az ügyében

A Fővárosi Törvényszéken első fokon zajlik a tárgyalás Fenyő János meggyilkolása miatt, Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen.

Őrizetbe vették Portik Tamás fiát, miután kávét öntött a bíró arcába

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt a férfit, aki a tárgyalás előtt kávét öntött a bíró arcába. Ezt a KNYF közölte kedden az MTI-vel.

Gyárfás Tamás: Fenyő János halála az én életemet is tönkretette – továbbra is tagadja a vádakat

Nincs köze Fenyő János médiavállalkozó halálához, és reménykedik, hogy ez bebizonyosodott a csaknem négy éve tartó büntetőperben – mondta kedden a Fővárosi Törvényszéken az utolsó szó jogán az ügyben felbujtóként emberöléssel vádolt Gyárfás Tamás. Fotó: Póta Péter bíró Gyárfás Tamás médiavállalkozó,...

Gyárfás Tamás ismét a bíróság előtt áll, vajon fény derül az igazságra?

Folytatódik Gyárfás Tamás pere. 

Gyárfás Tamást kitiltották minden úszóeseményről, a budapesti Eb-n sem látják szívesen

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) végrehajtó bizottsága a büntetőügyében esedékes jogerős bírósági döntés megszületéséig Gyárfás Tamást eltiltotta minden FINA-rendezvény látogatásától. 

Gyárfás Tamás a vádlottak padján - bogozódik vagy bonyolódik a Fenyő-gyilkosság

Gyárfás Tamás hosszú évtizedekig megkerülhetetlen alakja volt a magyar hírtelevíziózásnak.

Ezért tagadta meg négyszer is a hazugságvizsgálatot Gyárfás Tamás

A per folytatódik, a vállalkozónak komoly kérdésekre kellett válaszolnia.

Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamás szerint őt próbálták zsarolni

Gyárfás vádlotti meghallgatása véget ért, ezután tanúvallomások következnek.

Újra kell tárgyalni Fenyő János meggyilkolásának ügyét

A Fenyő-merénylet ügyében elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla a perújítást Portik Tamás felbujtói szerepét tisztázandó – tudta meg a Magyar Nemzet.

Olyan jól viselkedett Gyárfás, hogy kap 200 milliót

A Fővárosi Főügyészség Portik Tamás ügyében perújítási indítvány előterjesztésére tesz javaslatot a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek.

Legfőbb Ügyészség: ki kellett volna zárni Gyárfás Tamás ügyvédjét a büntetőeljárásból

Ki kellett volna zárni a Gy. Tamás ellen minősített emberölés miatt folyó büntetőeljárásból a védőt a Kúria csütörtökön kihirdetett döntése szerint – tudatta a Legfőbb Ügyészség közleményben.

Rendkívüli: Portik Tamás ismét megszólalt Gyárfás Tamásról a Fenyő-gyilkosság ügyében!

Rendőrrel, ügyésszel vagy politikussal akart összejönni 2003 környékén Portik Tamás és ebben kérte Gyárfás Tamás segítségét, aki segítőkésznek mutatkozott, mert érezhetően tartott a bűnözőtől, akit azzal próbált leszerelni, hogy maga helyett egy újságírót ajánlgatott neki.

Hegymenetben a Gyárfás-Bánáti tandem

Gyárfás Tamás védőjét megpróbálták kizáratni a Fenyő-gyilkosság ügyéből.

Friss: Politikusok bűnös kapcsolatairól szóló felvételek kerülhetnek elő a Portik Tamás ügyből!

Politikusok bűnös kapcsolatairól szóló felvételek kerülhetnek elő, Portik Tamás ugyanis titokban az összes beszélgetését rögzítette.

Döbbenetes fordulat Gyárfás Tamás és Portik Tamás ügyében!

A hanghordozók értékelése és elemzése hónapokig tartó munkát jelent a szakembereknek, ám már az eddig megismert információk is arra utalnak, hogy totális áttörés is elképzelhető az 1990–2000-es évek maffiabűnözése elleni fellépésben.

Breaking: Portik Tamás hangfelvétele a Rendőrség birtokába jutott!

A hangfelvételekhez feltételezhetően egy nyomozati alku vezette el a hatóságokat.

Gyárfás fizetett, levették a lábáról a nyomkövetőt

Kifizette a 200 millió forintos óvadékot, így levették a nyomkövetőt Gyárfás Tamásról – közölte ügyvédje szombaton az MTI-vel.

Gyárfás Tamás mindenét eladná, hogy kifizesse a 100 milliós óvadékot

A médiavállalkozó hajlandó lenne akár 100 millió forintot is fizetni a szabadságért.

Gyárfás Tamás vallomása: nem adott megbízást Fenyő János meggyilkolására

A hvg.hu megszerezte Gyárfás Tamás tíz évvel ezelőtti vallomását. 

Kizárná volt kollégáit a nyomozásból a Fenyő-gyilkosság kapcsán megvádolt exfőügyész

Elfogultsági kérelmet és kizárási indítványt nyújtott be az ügyészségnek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész, akit a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség(KNYF). A volt főügyész védőügyvédje, Papp Gábor kedden az...

Tasnádi Péter újabb erős videót tett közzé a Fenyő gyílkosság ügyében!

Tasnádi Péter szerint 1997-ben bízta meg őt Gyárfás Tamás, hogy „intéztesse” el Fenyő Jánost.

Rendkívüli hír: Újabb hangfelvétel került elő a Fenyő gyilkosságban érintett Gyárfás Tamásról!

Má­sik hangfelvétel is létezik a Gyárfás-ügyben a Magyar Idők informá­ciói szerint.

„Nekem mindegy, hogy Gyárfás megdöglik vagy kivirágzik” – mondta az állítólagos zsaroló

Kizárólag a Borsnak nyilatkozott az a szlovák vállalkozó, akit a sajtóban Gyárfás Tamás zsarolójaként említenek.