A Jobbik elnöke találkozni akar Orbán Viktorral a súlyos háborús helyzet miatt

Találkozóra hívja Orbán Viktor kormányfőt Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke, akinek közlése szerint a megbeszélés az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos nemzeti álláspont kialakítását célozná.

A Jobbik elnöke nyílt levélben osztotta ki Jakab Pétert: "egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett"

A Jobbik elnöke megelégelte a párton belüli csatározást, és nyílt levélben szólította fel elődjét, Jakab Pétert, hogy döntse el, mit akar. Jakab hamarosan bejelentheti, hogy új pártot alapít.

Puzsérkodás Pécsen

Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint "először az ellenzéket kell leváltani, azután lehet kormányt váltani".

Gyöngyösi-ügy: nem lesz sikeres az MSZP kísérlete

Nem lesz képes az MSZP visszaszerezni a Jobbikba távozott szavazóit a mostani erőteljes fellépésével, amelyet Gyöngyösi Márton hétfői beszéde váltott ki – mondták el az MNO-nak politikai elemzők a botrányos ügy kapcsán. Véleményük szerint ha a Jobbik a napirenden tartja a kettős állampolgárság ügyét, maga alatt vágja a fát.

Gyöngyösi bornapok: 2011. máj. 27-29.

A Gyöngyösi Bornapok városunk egyik legszínesebb rendezvénye.

Debreceni menet: ma Szeged, pénteken Eger, szombaton Budapest

Sansz nincs a győzelemre, de a mester szerint jó lenne, ha nem döngölnének bele bennünket a medence aljába.