Botrány a győri városházán!

Kifütyülték a frissen megválasztott győri, fideszes önkormányzati képviselőket, amikor hétfőn átvették a megbízólevelüket.

A Borkai-faktor: Győrben a választás után eltűntek a szavazólapok összesítései

Az üres szavazólapok átvételi listája a kiszállításhoz használt dobozok oldalára volt felragasztva, de a dobozok egyetlen szavazókör kivételével eltűntek.

Borkai-ügy: Pintér Sándor is megszólalt!

Több miniszternek is nekiszegizte a kérdést Bangóné Borbély Ildikó: repültek-e együtt Borkai Zsolttal, és illetve, hogy “elfogadhatónak tartja-e egy várost vezető politikustól, hogy olyan botrányos összejöveteleken vegyen részt, ami a sajtóban is megjelent?” A szocialista országgyűlési képviselő ugyanazt az egyenválaszt kapta...

Győri értelmiségiek követelik az orgiázó Borkai lemondását

Aláírásgyűjtésbe kezdtek győri értelmiségiek Borkai Zsolt újraválasztott polgármester lemondását követelve.

A DK követeli, hogy világítsák át Borkai győri szerződéseit

A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy az Állami Számvevőszék rendkívüli eljárásban világítsa át a győri önkormányzat pénzügyeit. Az ÁSZ közlése szerint az elmúlt években többször is ellenőrizték az önkormányzatot.

Magyar városok Európa kulturális és kreatív városai között

Hat magyar város, Budapest, Győr, Veszprém, Pécs, Szeged és Debrecen is bekerült harminc európai ország legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő 190 városa közé.

Borkai monnyon le! - aláírásgyűjtés indult

Aki Borkai Zsoltra adta a voksát Győrben, azt azzal hülyítették, hogy a Fideszre szavaz, holott akkor már minden bennfentes tisztában volt azzal, hogy ha sikerül is a csel, akkor is kirúgják a pártból az akkor még csak polgármester-aspiránst.

Újabb tüntetés lesz Borkai ellen Győrben!

A Demokratikus Koalíció és győri összellenzék aláírást gyűjtésbe kezdett Borkai lemondásáért.

Borkai fiát közpénzből fizethetik a győri kézilabdaklubnál

A Győri Audi ETO KC-nál technikai vezetőként hivatkoznak Borkai Ádámra a tao-támogatás iránti kérelemben – hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos.

Győrben lehet választási csalás történt - a győri ellenzék kezdeményezi a szavazólapok újraszámlálását

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője Győrben.

Borkai még nem lehet nyugodt – újraszámolnák a szavazatokat

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.

Az Átlátszó újabb velőt rázó korrupcióról osztott meg információkat Borkai Zsoltról!

Valóban hatalmas szőlőültetvényt, profi teniszpályát és több épületet birtokol Borkai Zsolt és felesége Sokorópátkán – látszik abból a drónfelvételből, amelyet az Átlátszó készített.

Borkai Zsolt és a NER ellen tüntettek Győrben

Tüntetést tartottak Győrben a helyi polgármester, Borkai Zsolt valamint a Fidesz-kormány ellen.

Kálmán Olga: Gruppen Morgen Magyarország!

Felfokozott izgalomban várja a nép, hogy milyen felvételek kerülnek még elő egy nyugat-magyarországi város polgármesterének és barátainak szorgos hétköznapjairól.

Újabb szexvideó került ki Borkairól!

Büszke vagyok Rátok!

Borkai gyávasága után az ellenzéki polgármester-jelölt írt bejegyzést!

Glázer Tímea (DK), az ellenzék polgármesterjelöltje a sajtótájékoztató lefújásának hírére az alábbi közleményt adta ki: „Borkai Zsolt az utolsó pillanatban lemondta a ma estére hirdetett rendkívüli sajtótájékoztatóját.

Mirkóczki Ádám: Borkai orgiája nemzetbiztonsági kockázat! (+Videó)

Az elemző szerint akkora, aminek azonnali elbocsátással kell(ene) járnia.

Újabb vádak Borkaiék ellen: állítólag itt tárolták a pénzüket

A névtelen blog szerzője új anyaggal állt elő, ebben folytatja a történetét.

Hoppá: Váratlan fordulat a Borkai-ügyben!

Tényleg egy nő vette videóra az egész szexbotrányt!

Uniós támogatást nyert el a Borkaival látható lányok egyike

A Fejér megyei lány testvérével egy menyasszonyiruha-kölcsönző beindítására és rendezvényszervezésre kapott pénzt.Csaknem hárommillió forint uniós támogatást kapott egy fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázaton az egyik lány, aki a múlt pénteken Borkai Zsolt fideszes győri polgármesterről közzétett fotókon...

Október 1-jétől Alfons Dintner az Audi Hungaria igazgatóság új elnöke

Alfons Dintner október 1-jén átveszi az Audi Hungaria igazgatóságának elnöki pozícióját Achim Heinflingtől, aki az AUDI AG ingolstadti központját fogja vezetni. Alfons Dintner Ingolstadtból érkezik Győrbe, ahol eddig az AUDI AG előszéria-központjának irányításáért volt felelős.

Kisbusz és autó ütközött az M1-es sztrádán

A baleset a sztráda Budapest felé vezető oldalán történt, a 128-as kilométernél.

“Támadás az iskola ellen” - a püspök nem először távolított el egy iskolaigazgatót megalázó módon

A győri püspök tavaly és idén is indoklás nélkül távolította el egy-egy győri katolikus iskola vezetőjét, ráadásul mindkét iskola élére egy teljesen ismeretlen igazgatót hozott jóval kisebb településekről.

Közös polgármesterjelöltet indít az összellenzék Győrben!

A Facebookon jelentette be a győri Momentum, hogy az ellenzék közös jelöltet indít az őszi önkormányzati választásokon.

Gázolás miatt keres szemtanúkat a Győri Rendőrkapitányság

Súlyos testi sértés miatt keres egy ismeretlen elkövetőt a győri rendőrség, aki autójával elütött egy férfit, majd továbbhajtott május 23-án.

Kés is előkerült Győrben egy dulakodás alatt, szolgálaton kívüli rendőr előzte meg a bajt

Két férfi dulakodott Győrben csütörtök délután, ahol még egy kés is előkerült. A nagyobb bajt egy szolgálaton kívüli rendőr akadályozta meg.

Hihetetlen, mit művel a győri szektavezér

Tel­jes agy­mo­sás­sal veti uralma alá szek­tája tag­jait egy győri nő, aki magát a bra­zil cso­da­dok­tor által fel­kent gyó­gyí­tó­nak és Ízisz is­ten­asszony re­in­kar­ná­ci­ó­já­nak mondja. El­ső­sor­ban be­te­gekre és ma­gá­nyo­sokra, könnyen be­fo­lyá­sol­ható sze­mé­lyi­sé­gekre veti ki...

Tonfával ütött meg egy lányt egy férfi Győrben

Minden előzetes ok nélkül ütött meg tonfával egy lányt egy férfi Győrben. A támadót elfogták.

Késsel és bárddal estek egymásnak Győrben – rendőrök állították le őket

Egy kocsiban történt szóváltásból alakult ki a csetepaté.