Győrfi Pál beszólt Gyurcsány pártjának a Facebookon

Most vasárnapra a DK szervez tüntetést, amin az egészségügyi felügyeletet is biztosítani kell.

27 percig hívta hiába az orvosi ügyeletet egy dunaharaszti nő, aztán megszakadt a vonal

Győrfi Pál is elismerte, hogy voltak problémák az új rendszerrel az első hétvégén.

Győrfi Pál, Menczer Tamás és Szentkirályi Alexandra is megszólalt a Fidelitas rendezvényén

A Fidelitas, a fiatalokat tömörítő politikai szervezet, Székesfehérváron tartotta XX. kongresszusát, amelyen számos jelentős személyiség mondott beszédet - ismertette a hvg.hu.

Augusztus 20-i tűzijáték: 48 mentőegység vigyáz majd a közönségre

Az Országos Mentőszolgálat idén sem bízza a véletlenre a tűzijáték biztosítását.

Győrfi Pál: Másokat segítve is megvalósíthatod önmagadat - Evangélium+ 6. rész

Az Evangélium+ podcast videóban Bese Gergő atya vendége Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A beszélgetés fő témája az életmentés, mint hivatás.

Győrfi Pál 20 évvel ezelőtti fotót posztolt

Akkor még senkit nem kellett arra kérni, hogy maradjon otthon.

Győrfi Pál otthagyta a Mentőszolgálatot – azt is elárulta, miért lépte ezt meg huszonévesen

Győrfi Pál arcát és hangját az egész országban jól ismerik, hosszú évek óta napi szinten láthatjuk és hallhatjuk őt a híradásokban, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjeként. Azt azonban nem sokan tudják róla, hogy huszonévesen egyszer otthagyta a Mentőszolgálatot – írja a promotions.hu .

Tuti jel arra, hogy kampec Magyarországon a covidnak! - Győrfi Pál nagykövetnek állt!

Győrfi Pál, aki a kenyerét azzal keresi, hogy az Országos Mentőszolgálat szóvivője, nem először bizonyítja, hogy komolyan gondolja a többlábon állás filozófiáját.

Feleségétől búcsúzik Győrfi Pál – Fotó

Vége a húsvéti szünetnek, mindenki megy vissza dolgozni és ez alól Győrfi Pál sem kivétel – írja a Blikk.hu

Milyen cégekben vannak érdekeltségei a koronavírus-járvány arcainak?

Merkely Béla öt jól menő céget visz, Szlávik János csak egyet, és az is veszteséges – őt viszont pont a pandémia húzhatja ki a bajból.

Döbbenet: Hét kisgyerek és három nő sérült meg a ma reggeli Egér útnál történt balesetben

Tízen sérültek meg az M1 és az M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszán kedd reggel történt balesetben.

368 ezer forintot kérnek azért, hogy Szlávik János egyórás előadást tartson vidéken a járványról

A munkájával haknizó főorvost a Barátok köztből ismert R. Kárpáti Péter kérdezi a színpadon.

Győrfi Pál és a "Szomszédok" együtt tanítja a debrecenieket a vírus elleni védekezésre

Etus, Mágenheim doktor, Juli, Janka néni, Vágási Feri, Jutka, Julcsi is előkerül a Szomszédokból, hogy adjon egy-egy  megszívlelendő tanácsot a koronavírus elleni védekezéshez.

Rossz hírt osztott meg Győrfi Pál a vírusról- emiatt aggódik a mentőszóvivő

A Ripostnak nyilatkozott.

Győrfi Pál is megszólalt az MSZP mentős videójáról – keményen fogalmazott

Óriási felelőtlenségnek nevezte a riogatást.

Dalt írtak Győrfi Pálról a rapperek – Győrfi Pálnak ezért nem tetszik a dolog

Nem magával a számmal van baja, hanem azzal, hogy klipet is forgattak hozzá az előadók.

Szilveszterkor országszerte csaknem 3000-szer riasztották a mentőket

A mentőket országosan 2980 esetben riasztották szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 830 volt - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője kedd reggel az MTI-vel.

Győrfi Pál zavarba jött, mikor kiderült, mi a kedvenc testrésze

Roppant kínos helyzetbe került az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Tömegbaleset!!!!

Egy ember meghalt abban a balesetben, amely hétfő délután történt a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében.

Ráfizetett A Nagy Duettre Győrfi Pál, bukta az egyik állását

Élete az egészség, az RTL-en futó műsorának mégis hátat fordított A Nagy Duett kedvéért. Győrfi Pálnak egy dalra volt ideje, odaát pedig nem terveznek vele – írja a Bors .

Egymás után buknak fel a járókelők ma a jeges utcákon

Kedd délig mintegy 50 olyan esethez hívták a mentőket, amelyek a csúszós utak és járdák miatt történtek. A szokásosnál 15-20 százalékkal több hívás érkezik, amikor az ónos eső miatt csúszósak a járdák – írja az Origo .

Győrfi: Két férfi van életveszélyes állapotban

Két férfi van életveszélyes állapotban a veronai buszbaleset hat súlyos sérültje közül – tájékoztatta Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-t szombat este.

Összeverte a mentősöket egy csepeli részeg beteg

Könnyebben megsérült egy mentőápoló, valamint a mentőautó sofőrje, amikor kórházba szállítás közben megtámadta őket egy ittas férfi – erősítette meg az MTI információját a mentőszolgálat és a rendőrség szerdán.

Súlyos balesetet szenvedett egy mentőautó Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó péntek délelőtt Budapesten, a balesetben megsérült a mentőautó személyzete is – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója.

Csuja Imre megfenyítette Győrfi Pált

Folytatódik az OMSZA újraélesztős kampánya, amiben tavaly vetették be Csuja Imrét. A kampány sikeres volt, ezért idén folytatják az 1 százalékért folytatott küzdelmet egy újabb videóval – írja az Index .

Jobb lesz a sebészeti ellátás Budapesten

Áprilistól átalakul, megerősödik az akut sebészeti ellátás Budapesten – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója péntek reggel az MTI-vel.

Háromezerszer riasztottuk a mentőket szilveszterkor

Országszerte 3402, ebből csak a fővárosban 1173 riasztást kaptak a mentők a mostani szilveszteren – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.

Négy darab plusz mentőautó várja a szilveszteri bulikázókat

Szilveszter napján az ittas vezetés, a kihűlés és a petárdák veszélyeire figyelmeztetett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amely megerősített szolgálatot tart ezen az éjszakán.

Mentőket támadtak meg Budapesten

Megtámadott egy vélhetően drog hatása alatt lévő férfi egy mentőápolót és a mentőautó vezetőjét pénteken Budapesten.