Kiderült, melyik ország szülötte a keddi londoni gázolásos incidens elkövetője

Megnevezték szerdán az előző nap a brit parlament közelében történt gázolásos incidens elkövetőjét.

A sok baleset mellett még egy vonatgázolás is történt

Halálra gázolt egy férfit Emődnél a Kassáról Budapest-Keleti pályaudvarra tartó Rákóczi InterCity vonat szombaton este – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

„Egy ámokfutó elvette a gyerekemet!” – megszólalt a Budapesten halálra gázolt kisfiú édesanyja

Sokkos állapotban nyilatkozott Judit, akinek négyéves kisfiát gázolták halálra Csepelen.

Halálra gázoltak egy gyalogost a Könyves Kálmán körúton

Elgázoltak egy gyalogost a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út kereszteződésében, az autó vezetője megállás nélkül elhajtott, de később feladta magát.

Nemcsak anyát és lányát, hanem a teljes négytagú családot elütötték Keszthelyen – a kislány életveszélyben

Egy 86 éves német férfi figyelmetlenül közelítette meg a gyalogátkelőhelyet.

Gyilkos sofőrök

Gyilkos sofőrök, persze kellett volna még egy kis tempó, hogy nagyobb legyen a szél lökés, vagy még 15cm el közelebb rámenni a bringásra.

Gázolt a vonat, késnek a szerelvények a székesfehérvári vonalon

Néhány járatnál 60-90 perc késésre kell számítania az utasoknak.

Gázolt a tapolca-pécsi vonat, órás késés is lehet a dél-balatoni vonalon

Gázolás miatt jelentős, 60 perces késésre kell számítaniuk a dél-balatoni vasútvonalon utazóknak csütörtök este – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

Gázolt a vonat, késésekre kell számítani a székesfehérvári vonalon

Halálra gázolt egy embert Gárdony és Kápolnásnyék között egy Budapestre tartó gyorsvonat hétfő este, a székesfehérvári vonalon 30-90 perc késésre is számíthatnak az utasok – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.

Négy gyalogost gázolt el egy járdára felhajtó autós Szocsiban

Járdára hajtott egy gépkocsi az oroszországi Szocsiban szerdán, a balesetben egy 63 éves helyi lakos életét vesztette, és három gyalogos megsérült.

Busz ütött el egy motorost a Soroksári úton – a motoros a helyszínen meghalt

Halálra gázolt egy motorost a 23-as busz a Soroksári úton a Beöthy utcánál.

Gázolás miatt 60-90 perces késés alakult ki a kelebiai vasútvonalon

Gázolás miatt 60-90 percet késnek a vonatok a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon, a helyszínelés idejére a vágányt lezárták, az érintett szakaszon vonatpótló busz közlekedik – közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.

Halálos gázolás miatt Székesfehérvár és Balaton felé órás késései lehetnek a vonatoknak

Halálos gázolás történt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon, emiatt 60-70 perccel nőhet a menetidő a Balaton felé is.

Sokkoló videó látott napvilágot a 22 éves lány elgázolásáról! - VitalNews

 Sokkoló videó, amiben jól látható, hogy a lány egy 3 sávos úton akar átkelni, majd megcsúszik a magas sarkúban és egy személyautó alá kerül!

Gázolás és ingyen sör - Városi Kurír

A labdarúgó világbajnokság köszöni szépen, zajlik, egyre-másra születnek az eredmények, nem kevés meglepő is közülük – a közönség pedig nagyjából élvezi a show-t amit kap, bár tegnap egy kis üröm is cseppent a nagy, közös fociünnep örömébe – egy gázolásos baleset.

17 éves, fülhallgatós lányt gázolt halálra a vonat Gödnél

A vonat dudált, de a lány nem hallotta, és megpróbált átkelni a tilos jelzésen.

Halálra gázoltak egy gyalogost Fejér megyében

Egy nőt gázoltak halálra, a forgalom zavartalanul haladhat tovább.

Halálra gázoltak egy kerékpárost a 4-es számú főúton

Egy 47 éves szamosszegi kerékpáros vesztette életét szerda este a 4-esen.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Simontornyán

A baleset helyszínére mentőhelikopter érkezett, de így sem sikerült megmenteni az életét.

Súlyosbították a társukat autópályán hagyó öt férfi büntetését

Súlyosbította a Nyíregyházi Törvényszék azoknak a férfiaknak a büntetését, akik 2015-ben az autópályán hagyták ittas társukat, akit ezután egy autó halálra gázolta – közölte a bíróság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Újraindult a vonatközlekedés Debrecen és Apafa közt a korábbi gázolás után

A menetrend szerinti közlekedés késő estére állhat helyre.

Gázolt a vonat, késnek a szerelvények a debreceni és a szegedi vonalon

Elgázolt egy embert egy InterCity vonat Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között kedd délután, emiatt a vonatok 20-40, esetenként 50-80 percet késnek a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon – közölte a Mávinform a Máv-csoport honlapján.

Szörnyű: halálra gázolt a vonat egy embert Szentgotthárdnál

Halálra gázolt a vonat egy embert péntek délután Szentgotthárd térségében, a nyílt vasúti pályán – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Késő estére állhat helyre a menetrend a záhonyi vonalon

Késő estére helyreáll a menetrend szerinti vasúti közlekedés a Budapest-Cegéld-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, amelyen két korábbi baleset miatt késnek a vonatok.

Két gázolás is történt a Budapest-Nyíregyháza vasútvonalon

Két gázolás is nehezíti a vonatközlekedést a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, a vonatok esetenként 60-90 perces késéssel is közlekedhetnek.

Busz ütött el egy gyereket Szentmártonkátán

Szentmártonkátán egy busz gázolt egy gyermeket hétfő délután – közölte a rendőrség honlapján.

A halál éjszakája a Jászai Mari téren - Városi Kurír

Áldozatot szedett a péntek éjszaka, eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó egy gyalogost gázolt 23 óra 55 perckor Budapest XIII.

Halálra gázoltak egy gyalogost a Jászai Mari téren

A rendőrség a helyszíni szemle idejére a Margit híd Budára vezető oldalát teljes szélességében lezárta.

Gázolt a vonat a miskolci vonalon, 20-30 perces késésekkel kell számolni

A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon számolni kell a menetidő meghosszabbodásával.

Halálra gázolt egy embert a vonat Kiskundorozsma és Szeged között

Jelentős késéskre kell számítania az utazóközönségnek.