házaspár

Holtan találtak egy házaspárt Zalában, a nőt a jelek szerint megölték

Holtan találtak egy házaspárt hétfő délelőtt a Zala megyei Várföldén – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Öngyilkos lett Imre, aki napokig élt beteg felesége holttestével

A házaspárnak, Imrének és Erzsébetnek ételre is alig volt pénze. Mezőtúron éltek, de az asszonyt néhány éve leszázalékolták, párja sem tudott már dolgozni. Csak egy barátjuk látogatta őket.

Nyolcvanéves párt tettek az utcára Debrecenben – kórházba kerültek

A hivatali bürokrácia áldozata lett az az idős házaspár Debrecenben, akit rendőri segítséggel lakoltattak ki otthonukból ma délután.

Meg akarták vesztegetni a határőrt, hogy fordítsa el a hőkamerát

Hivatali vesztegetés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – gyorsított eljárásban – a Vásárosnaményi Járásbíróság egy ukrán-magyar házaspárt, mert meg akart vesztegetni egy határőrt.

Kubában lelte halálát a magyar házaspár

Tragikus balesetben hunyt el a Boda házaspár, épp akkor, amikor a kubai Cayo Coco szigetén ünnepelték a férj ötvenedik születésnapját – írja a Bors .

Szabadnapos rendőrházaspár mentett ki a tűzből két embert Ózdon

Szabadnapos rendőrházaspár oltotta el a lángoló karácsonyfát és mentett ki két nőt Ózdon – írja a police.hu . 

Lelőttek egy házaspárt Nyíregyházán, a nő meghalt

Lövöldözés volt szerda délután Nyíregyházán. Egy fegyveres berontott a Friss utca egyik családi házába, ahol rálőtt az ott élő házaspárra.

Mentőápolónak öltözött a váci rabló

Előzetes letartóztatásba került vasárnap egy férfi, aki a gyanú szerint szerdán mentőápolói öltözetben bejutott egy váci házaspár lakásába, majd kirabolta őket – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn.

Elkapták az idős mendei pár gyilkosát

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Cs. Tamás 22 éves mendei lakos ellen – írja a Police.hu

Habony Árpád újságában megjelent minden idők egyik legsúlyosabb újságcikke

Ilyen nincs. Elképzelték az elképzelhetetlent. Döbbenetesen elképesztő, kész, őrület. Ezt nem fogod elhinni, és be is fogsz szarni. 2015: az újságírás vége.

Nevelőszülőket keres a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nevelőszülői csoportja!

Családokat, házaspárokat keresnek Budapesten és 40 km-es körzetében nevelőszülői feladatokra.

Kölcsönök uzsorakamatra - Videóval

Kihasználták, hogy a bajban lévő embereknek sürgősen pénzre volt szükségük.

Egy házaspár halt meg lakástűzben Tokajban

Kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres ikerház Tokajban szerda este. Az égő épületből egy 56 éves férfit és egy 46 éves nőt hoztak ki a tűzoltók, mindketten életüket vesztették.

Az első Mars-körüli utazásra egy házaspár mehet?

Kevesebb, mint öt év múlva egy kalandos, de spártai magánvállalkozás keretében egy házaspárt küldene Mars-körüli utazásra Dennis Tito amerikai multimilliomos, a világ első űrturistája - jelentették be szerdán Washingtonban az Inspiration Mars elnevezésű nonprofit szervezet képviselői.

A házaspárok ritkábban válnak szét, mint a papír nélkül együtt élő párok

Lassan száz éve lesz annak, hogy a házasság intézménye, mint egyedül üdvözítő együttélési lehetőség férfi és nő között, hanyatlásnak indult.

Meghalt a busszal frontálisan ütköző Suzukiban a házaspár

Frontálisan ütközött szerda reggel nem sokkal 7 óra előtt Vindornyalak és Zalaszántó között egy Suzuki Swift típusú személygépkocsi és a Zala Volán egyik menetrend szerinti autóbusza.

Fizetniük kell a pároknak a házasságkötésért

A zalaegerszegi önkormányzati közgyűlés múlt heti egyik döntése nyomán a házasulandó pároknak eztán fizetniük kell, ha hivatali időn túl, illetve hivatali helyiségeken kívül szeretnék lebonyolíttatni a ceremóniát.

Házaspárok a villában!

158 nap után elcsattant az első csók Alekosz és Éva között

Csalók! 700 ezer forintjába került a házaspárnak a pénzváltás

A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon lopás bűntett gyanúja miatt nyomozást indítottak annak a két ismeretlen tettesnek a felkutatására, akik november 19-én, pénteken délelőtt becsöngettek be egy nyugdíjas nagykanizsai házaspárhoz azzal a történettel, hogy fiuknak tartoznak 25 ezer forinttal, s azt jöttek megadni.

A házaspár a 88. utca foglya

A nyári kikapcsolódásra a kultúra minden műfajában a könnyed szórakozás a legalkalmasabb.

Brad Pitt és Jennifer Aniston egyesítették erőiket a haiti túlélőkért

Brad Pitt és Jennifer Aniston házastársak voltak, most újra összefogtak a haiti földrengés túlélőinek megsegítése érdekében.

Ötszázezret vitt el három csaló egy házaspártól

Beengedett családi házába csütörtök délelőtt egy felsőrajki férfi három férfit, akik pénzt szerettek volna vele váltatni.

Benzinrobbanásban súlyosan megsérült egy házaspár Kalocsán

Súlyos égési sérülésekkel, mentőhelikopter szállított kórházba egy kalocsai házaspárt, akik házuk garázsában személygépkocsijukból akarták az üzemanyagot leengedni és a benzingőz berobbant - közölte a rendőrség kedden.

Hajdú Péter és Sarka Kata: mikor érkezzen a második baba?

A celebházaspár legújabb gondjairól olvashatunk.

Beyoncé gyermeket szeretne

Beyoncé jelenleg turnézik, de utána visszavonul, hogy a magánéletével foglalkozzon, amelybe belefér egy baba megszületése is.

Michael Douglas és Catherine Zeta - Jones: elválnak útjaik?

A színészpár házasságában valami probléma lehet: kerülik a nyilvánoságot, az évente egyszeri luxusnyaralásukra sem mentek el és állítólag családterápiára járnak.

Géppisztollyal raboltak ki egy idős házaspárt Sajószentpéteren

"Arra ébredtünk azon az éjszakán, hogy két férfi áll az ágyunk fölött.

Idős házaspárt loptak meg a trükkös tolvajok

Az elkövetők azzal keresték meg a sértetteket Komádiban, hogy savanyított káposztát akarnak vásárolni, de csak nagyobb címlet van náluk.

Közömbösen nézték végig, hogy gyermekük éhen halt - 15 és 13 év fegyház a piricsei házaspárnak

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szerdán hozott ítélete szerint bűnös az a házaspár, akik 2007-ben halálra éheztették egy éves gyermeküket.

Éveken át fogva tartották saját kisfiukat

Letartóztattak a dél-franciaországi Millau ( Milo) városában egy házaspárt azzal a váddal, hogy éveken keresztül bezárva tartották most 7 éves fiúkat - közölte csütörtökön a helyi ügyész.