Mosógép és hűtő féláron – tarol az Otthon Melege

Holnaptól a dél-alföldi lakosok is pályázhatnak a meghirdetett háztartási gép támogatásra.

2,6 milliárd forintra emelik a hűtő- és mosógépcsere program keretét

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréjére meghirdetett alprogram eredetileg 600 millió forintos keretösszegét az óriási érdeklődésre tekintettel 2,6 milliárd forintra emeli. 

Otthon Melege Program 2017

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának nyilatkozata alapján szeptember 21-től lehet igényt beadni a gázkonvektorok cseréjére.

Kilopták a hűtőket egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában álló kamionból – videó

Ismeretlen férfiak február 8-án 20 óra 30 perc körül a XXIII. kerületi Bevásárló utcai áruház parkolójában álló kamion rakteréből hűtőszekrényeket tettek át saját teherautójukba, majd elhajtottak - írja a police.hu .

Nébih megmondta: a kaját tegyék a hűtőbe!

Karácsony környékén több élelmiszert vásárolnak az emberek a szokásosnál, így fokozottan oda kell figyelni az ételek megfelelő kezelésére – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztályvezetője pénteken az m1 aktuális csatornán.

Okosotthon: Family Hub okoshűtő

Jössz már Drágám?

Jön az LG ultra nagy kapacitású, dupla Door-In-Door hűtőszekrénye

Kontúrüveges kivitelben érkezik a fehéráru-iparág első dupla „ajtó az ajtóban” kialakítású hűtője, az LG LPXS34886C típus révén.

Jégvermektől az okos hűtőkig - hűtés régen és most

Ma már nincs olyan otthon, amelyben ne lenne hűtőszekrény.

Egyedi hűtési technológiák a Sharp eddigi legnagyobb négyajtós frigójában

A Sharp legújabb négyajtós hűtőszekrénye egyedülálló, antibakteriális Plasmacluster technológiájával és No Frost funkciós hibrid hűtési rendszerével őrzi az ételek frissességét.

A hűtőbe tette gyerekét, mert sírt

A 25 éves James Deutsch azt állítja, a gyereke érdekében tette a hathetes csecsemőt a hűtőbe.

Processzorhűtővel csillapította gyermeke lázát a fiatal szülő

Egy igazán kocka szülő, Fernando Ferringer az egyik novemberi napon pár éve éppen az autóját szerelte, amikor a gyermeke odament hozzá, hogy rosszul érzi magát.

Processzorhűtővel csillapította gyermeke lázát a fiatal szülő

Egy igazán kocka szülő, Fernando Ferringer az egyik novemberi napon pár éve éppen az autóját szerelte, amikor a gyermeke odament hozzá, hogy rosszul érzi magát.

Tárolás a hűtőben

Miután bevásároltunk a piacon, élelmiszerboltban, otthon az legyen az első dolgunk, hogy kipakoljuk a vásárolt termékeket.

A hűtőmágnesek rákot okoznak?

A hűtőmágnesek esetenként nem csak ízléstelenek, hanem még az egészségünket is veszélyeztetik?

25 fantasztikus felhasználása a szódabikarbónának

Védjük a környezetet, no meg a pénztárcánkat!

Fehérben érkezik az új Samsung Sveta hűtőszekrény

Különleges LED toronyvilágítás és elegáns LCD kijelző kölcsönöz egyedi jelleget az új Samsung Sveta hűtőszekrénynek, amely letisztult, tükörfehér felületein és sima, határozott vonalvezetésén túl a belső térkihasználás szempontjából is optimális jellemzőkkel bír a koreai gyártó ígérete szerint…

Szépüljünk a hűtőből

Minden „csajos” filmben a negyvenedik percnél, mikor főhősünk az áhított randira készül, elő kerül egy erősen feminista dallamú, vidám nyári sláger, illetve a feltűzött haj és az uborkaszeletek az arcon.

Ez már a jövő: zseléhűtő

Lehet, hogy vége a hagyományos hűtőszekrényeknek?

4 elképesztő hűtő: csak különcöknek!

A hűtőszekrény életünk elmaradhatatlan kelléke, minden háztartásban van minimum egy.

Kétezer-ötszáz éves vaj egy primitív hűtőben

Kétezer-ötszáz évesre becsülik annak a vajnak a korát, amelyre Írországban, Galway-től északra tőzeg kitermelése közben bukkantak.

Biohűtő, R2-D2 hűtő? Mi jöhet még?

A hűtőszekrény életünk elmaradhatatlan kelléke, minden háztartásban van minimum egy.

Te mennyi ételt dobsz ki hetente a szemetesbe?

Egy felmérés szerint Nagy-Britanniában 6,7 tonna ételt dobnak ki az emberek évente.

Forró tipp a hidegen számítóknak

Hőcserélőkkel a munkafolyadékok hőmérséklete, ezáltal a viszkozitásuk is a rendeltetésüknek megfelelően megváltoztatható.

Hűvös Alapok

Az elmúlt hetek forrósága után talán már nem is kell ecsetelnem Neked, hogy milyen nagy találmány a hűtőszekrény.

Hűtőmustra - Variációk egy témára...

A hűtő színek nem a fehérnél kezdődnek és nem is az ezüstmetálnál fejeződnek be!

Mit mesél rólad a hűtőd? Hűtőszekrény-mustra (kicsiben)

Tudtad, hogy egy pillantás a hűtődbe, sokat mesél arról, hogy milyen is vagy valójában?

Kaja és WiFi egy helyen! Piacra dobták a nettel felszerelt hűtőt

Érintőképernyővel és internettel felszerelt hűtőszekrényt dobott piacra a dél-koreai Samsung Electronics cég.

Kettő az egyben: a konyhánkba jön Manhattan

Talán nem is gondolnánk, de a kézi robotgépeket leszámítva ma már nincsen olyan konyhai eszköz és berendezés, ami ne lenne kapható beépíthető kivitelben is.

Hogyan tűnt el a raktárból a "félretett" hűtő?

Kifizette a hűtőt, majd mire fuvarost fogadott, s két nap múlva érte ment, már csak egy sérült kiállítási példányt vihetett volna haza.

Az vagy, amit eszel

Mint ahogy az öltözéked, a lakásod, a kutyád meg úgy általában a dolgaid is sokat elárulnak rólad, a személyiségedről, úgy a hűtőd tartalma is elég beszédes tud lenni.