habony árpád

Kilépett a Fideszből, amikor Orbán azt mondta, győzött a Kádár-rendszer

Körömi Attila a rendszerváltáskor lépett be a Fideszbe, két cikluson át volt parlamenti képviselő, majd otthagyta Orbán pártját. A Magyar Nemzet vélemény oldalán vall polgárról, Habonyról, kampányról."voltam. Engem is mélyen megérintett, amikor a rendszerváltoztatás során fény derült az állampárti negyven év...

Csaba László: „A kormányunk úgy viselkedik, mint egy kamasz: beül az autóba, 250-nel száguld, senkitől és semmitől sem fél”

A CEU közgazdász-professzora, az MTA tagja, Csaba László egykor fideszes szakértő volt, de most már sok másik régi tanácsadóval együtt körön kívül van. Nem is ért egyet a kormány sok húzásával.

Habony Árpád is Soros pénzén tanult

Véletlenek.

Mészáros Lőrinc népszerűbb Gyurcsánynál

Az Iránytű Intézet közvélemény-kutatásáról ír a Magyar Nemzet, amiben nem csak politikusok, hanem politikai háttérszemélyiségek népszerűségére is rákérdeztek.

198 ezer euróért ad hasznos tanácsokat Matolcsyéknak Rogánék grúza

Nélküle aligha lehetne Magyarország a régió éllovasa, ezt maga Matolcsy György írja le az LMP-nek egy parlamenti válaszban.

„Jött Mária, és másfél hónap alatt szétbarmolt mindent”

Először csak egy cikket akart kivenni a Figyelő új tulajdonosa, Schmidt Mária. Utána már az egész újságot szidta, és politikusokat helyezett az újságírók fölé.

A Lokál leleplezte a nyilvánvalót

Karaktergyilkosnak szánt cikkel támadja a Lokál a budapesti olimpia ellen aláírást gyűjtő Momentum Mozgalmat. 

Fideszes háttérember nyert 2 milliót a Maradj talpon!-ban a köztévén

Holbok Sándor 2016 november végén 2 millió forintot nyert a köztévé Maradj talpon!

Ennél jobban nem hallgathatna Rogán Antal az Aulich utcai ingatlan szerződéséről

Ami eltűnt - éppen az ő polgármestersége alatt. És kihez jutott az értékes ingatlan?

Nem is az ATV a cél, hanem a Hit Gyülekezete?

„Ahhoz, hogy kormánypártivá hangszereljük az adót, ahhoz előbb ki kéne rúgni a munkatársakat, végül engem is” – nyilatkozta Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója a hvg.hu-nak . Az ezzel kapcsolatos híresztelések azután kaptak szárnyra, hogy Juhász Péter, az Együtt politikusa megosztott egy fotót , melyen Németh Szilárd apja,...

Habonnyal és Vajnával egyeztetett az ATV-tulajdonos

Juhász Péter szerint a találkozóról készült fotó Friderikusz Sándor korábbi nyilatkozatát igazolja.Juhász Péter, az Együtt politikusa Facebook-oldalán osztott meg egy fényképet, azt állítja róla: a Nobu étteremben készült, és Németh Sándor, az ATV-t birtokló Hit Gyülekezete vezető lelkésze látható rajta, amint Habony...

Vádlottak padjára kerül Habony korábbi ügyvédje

Vádlott lett Busch Béla ügyvéd – tudta meg a HVG . A lap azt írja, befolyással üzérkedés a vád ellene, ugyanis a vád szerint ő is benne volt abban a társaságban (Oszter Sándor mellett), amelyik 50 millió forintot nyúlt le egy szökésben lévő, költségvetési csalással gyanúsított vállalkozótól.

Öt dolog, amit a letelepedési kötvényprogramból és a bezárásából megtanulhatunk

A lopásnak továbbra sincs súlyos következménye, de egyre kevésbé jó dolog Rogán Antalnak lenni Magyarországon.

Bencsik András: "Habony gyógyította meg a nemzet lelkiségét"

Bencsik András 1990 előtt az MSZMP lapja, a Népszabadság újságírója volt, a magyar fiatalok szovjetbarát oktatásának fontosságáról írt cikkeket, majd a rendszerváltás után jött egy nagy kanyar és a Fidesz-közeli hetilap, a Demokrata alapító-főszerkesztője lett.

Magyar Nemzet: Úgy tűnik, Rogánnak már megint nem sikerült igazat mondania

Bár a legnagyobb forgalmat lebonyolító letelepedésikötvény-cég, a Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) a Kajmán-szigeteken van bejegyezve, azért nem számít offshore-nak, mert ismertek a tulajdonosai – magyarázta korábban Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. Rogán 2013-ban, még a gazdasági bizottság elnökeként...

Így örül kollégái tragédiájának a Mediaworks szombathelyi újságírója

A gyalázatos módon felfüggesztett Népszabadság története megrázta a magyar közéletet.

Habony Árpád külföldi karrierbe kezdett

Nemzetközi politikai tanácsadó lett Habony Árpád, írja a Figyelőre hivatkozva az Index . Orbán Viktor láthatatlan tanácsadójának az amerikai Arthur J. Finkelsteinnel közös cége legalább két nagyobb nemzetközi munkában is részt vesz.

Igazi házibuli-hangulat volt a Fidesznél a népszavazás estéjén

Tévére tapadó Habony, puszilkodó Orbán Ráhel.

Vona Habonyéknak: "Most kicsit többet szívtatok fel az orrotokba"

Vona Gábor a Facebook-oldalára írt egy hosszabb bejegyzést, amiben azt állítja, hogy két olasz fotózta őt és a kisfiát az iskola előtt, de lebuktak.

Nagy pofont kapott a Habony-média

Spéder Zoltán pert nyert elsőfokon a Ripost ellen, amiért lesifotókat közöltek róla és Stumpf István alkotmánybíróról – tájékoztatott a HVG .

Nevetséges indok miatt nem tudhatjuk meg, kik kolbászolnak a parlamentben

Még 2015. elején derült ki, hogy Habony Árpádnak állandó belépője van a Parlamentbe, de a magyarázat szerint ez nem jelenti azt, hogy szerződésben lenne a Miniszterelnökséggel.

Hatalmasat bukik az állam Rogán ötletén

 Sokat veszít az állam a letelepedési államkötvények kamatán, miközben Habony Árpád ismerősei vagyonokat keresnek az üzleten – írja a NOL.hu .

Akkora pénzt szakít Habony köre a nagy bizniszen, amilyen a matekpéldákban sincs

Hatalmas biznisz a letelepedési kötvények árusítása, amelynek fő haszonélvezői Habonyhoz köthető üzletemberek. A NOL.hu kiszámolta  a bevételüket.

A kormányban is kiakadtak Habony keménykedő embereitől

Szokatlanul kemény stílusban tárgyalnak a TV2 emberei a kábelszolgáltatókkal, valószínűleg azért, mert a miniszterelnökkel személyes kapcsolatban lévő Habony Árpád tekintélye áll mögöttük – mondta el a Népszabadságnak  egy, a kormányoldal vezéregyéniségeihez közeli forrás.

A tolvaj fideszesektől félti a párt népszerűségét Kövér László

Kövér László úgy érzi, a Fidesz népszerűségét veszélyezteti egyes kormánypárti politikusok üzletelése, gazdagodása. Orbán Viktor szűk körében is lát kivetnivalót, ám a kormányfőben semmit.

Négymillió emberen áll vagy bukik Habony sorsa, de van egy nő, aki megmentheti

.A miniszterelnök főtanácsadójának már csak egyetlen dobása van, a Brüsszel- és kvótaellenes népszavazásnak érvényesnek és eredményesnek kell lennie, különben úgy jár, mint elődje, Wermer András, aki a 2002-es bukott választás után lett kegyvesztett.

Bűnözők is vásároltak a kötvényekből

Több mint ötmilliárd forintot kereshetett a letelepedésikötvény-üzleten egy Habony Árpádhoz, Orbán Viktor miniszterelnök informális tanácsadójához, és Rogán Antal kabinetminiszterhez köthető ügyvéd, Kosik Kristóf.

Lassan egy hónapja már úgy jöhetnek a letelepedési kötvényes gazdag külföldiek, hogy egy percet sem kell Magyarországon tölteniük

Nem jött elég pénz, ezért tovább lazították a kritériumokat. Most már gyakorlatilag elég odaadni a zsák pénzt, és már meg is van a schengeni engedély.

Rogán még nem úszta meg, folytatják a nyomozást

2016. október 21-ig, vagyis újabb három hónappal meghosszabbította a Fővárosi Főügyészség az ún. belvárosi ingatlanügyek miatt 2015 eleje óta folyó nyomozást – tudta meg a 444.hu .