Mostantól Trump nem robbanthat fel csak úgy akárkit

Az elnök ezentúl csak kongresszusi felhatalmazással indíthat hadműveleteket. Az elnök még vétózhat.

Ismét rakéták csapódtak be a török-szír határon

Összesen hat rakéta csapódott pénteken az északnyugat-szíriai Afrín kerületből a határhoz közeli, török Reyhanli és Kilis városokba, egy ember meghalt, nyolc pedig megsebesült – jelentette az Ihlas török hírügynökség.

Erdogan arra kérte az Egyesült Államokat, hogy álljanak félre az útból Szíriában

Erdogan török államfő arra kérte Donald Trumpot, hogy az amerikai csapatok vonuljanak ki az észak-szíriai Manbídzs tartományból, ahol Törökország pár napja hadműveletbe kezdett a szíriai kurd fegyveres erők ellen.

Erdogan szerint bármelyik pillanatban megkezdődhet a török hadművelet Szíriában

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet "minden pillanatban" megkezdődhet – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában, egy gyártóüzem megnyitóján.

15 ezer szövetséges katona vonult fel a tálibok ellen

Szombat óta a 2001 októbere óta tartó afganisztáni háború legnagyobb hadművelete zajlik a dél-afganisztáni Hilmend tartományban.

A Facebook már a hadibiztonságot is veszélyezteti Afganisztánban.

Figyelmeztették az Afganisztánban állomásozó dán katonákat, ne a közösségi oldalon tárgyalják ki a hadműveleteket!