Nem lesz ellenzéki előválasztás a Józsefvárosban - Városi Kurír

Kocsis Máté azzal, hogy országgyűlési képviselővé választása után a lehető legkorábbra időzítette az időközi polgármester választást Józsefvárosban, sikeresen kihúzta a szőnyeget az ellenzék kezdeményezése az előválasztás alól.

A DK-s Hajdú László "hétfátyoltánca" - Városi Kurír

Hajdú László, a DK képviselője egy péntek reggeli televízióműsorban beindította a fúrót az előválasztás ötletével szemben, holott ez biztosítaná már az időközi polgármester választásokon is, hogy a legesélyesebb jelölt állhasson szemben a Fidesz emberével.

A törvény nem lehet a lopás, a korrupció, a maffia jellegű cselekedetek védő hálója

Ez a kampány nélkülöz minden toleranciát, minden kultúrát, egyértelműen agresszív a FIDESZ-KDNP részéről és pénz nem számít pazarlást látok, naponta a bőrömön tapasztalok.

Polgármesterek Szita Károly (Kádár hű katonája) és Orbán (egykori Soros tanítvány) ellen - Városi Kurír

Szita Károly, Kaposvár fideszes  polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, levélben arra buzdította a településvezetőket, határozatban utasítsák el, hogy a városukban olyan civil szervezetek működjenek, amelyeket Soros György támogat.

Hajdu László: gyámság alá helyezne a Fidesz, mint Páva Zsoltot Pécsett

Továbbra sem tudták elmozdítani polgármesteri székéből Hajdu László DK-s polgármestert.

Állóháború Rákospalotán - Kizárás az MSZP-ből

Rákospalota állóháború csatazajtól hangos.

Célkeresztben Hajdu László XV. kerületi polgármester

Mint arról a Zárójel is beszámolt, a XV.

Mégsem épül meg a gyorsvillamos Újpalotára

Hajdú Lászlót, Újpalota DK-s polgármesterét maga Tarlós István főpolgármester tájékoztatta arról, hogy nem épül meg a városrészt a Keleti Pályaudvarral összekötő gyorsvillamos. „Most mi magunk értük el azt, hogy ha ilyen balhés ez, akkor máshová viszik a pénzt” – idézi a polgármester kerületi tévének adott...