Több hajdú-bihari település önkormányzati hivatalában, intézményében is elbocsátásokra kell számítani

Várhatóan több hajdú-bihari település önkormányzati hivatalában, intézményében is elbocsátásokra kell számítani.

Megint kisiklott a 2-es villamos

Ötödször is megsemmisítették a villamosok gyártására kiírt debreceni pályázat eredményét.

Luxushotel az erdő mélyén

Az erdőspuszták szívében, különleges atmoszférájú közegben épült fel az új hotel, amely létesítmény december 30-án nyitja meg a kapuit a vendégek előtt.

Hosszú évek óta elhagyatott a volt Rózsakert Vendéglő

Hosszú évek óta látszólag semmi sem történik Debrecenben, az Oláh Gábor utcán lévő volt Rózsakert Vendéglővel.

Elképesztő helyen a falfirka

Olyan magasra sikerült az egyik festés, hogy ahhoz vagy szárnyak kellettek vagy egy sokméteres létra.

Új tölgyes lesz a nagyerdei kivágott fák helyén

A Debreceni Nagyerdőben fakitermelést végezett a Nyírerdő Zrt. A Stadion bejáratától nem messze lévő munkálatokról több olvasónk is azt feltételezte, talán már a parkolót készítik elő az új futballarénához.

Lelketlen fakivágások nyomában

Az előírások értelmében még többet lehetne eltávolítani, de hol marad az emberség?

Baleset a 471-es úton - kirepült a sofőr az autóból

Súlyos sérüléseket szenvedett annak az autónak a vezetője, aki csütörtökön kora délelőtt szenvedett balesetet a 471-es főúton, Hajdúsámson és Nyíradony között.

Eddig nem látott felvételek a szerda esti Sas utcai tragédiáról

Súlyos baleset történt Debrecen belvárosában, a Sas és Kossuth utcák kereszteződésében.

Hétvégi bulik Hajdú-Biharban

Nézd meg merre jártak a hétvégén bulifotósaink, s kiket kaptak lencsevégre!

Debrecen főterén a Tankcsapda!

Immár biztossá vált: hagyományos évzáró koncertjét ezúttal a cívisváros főterén tartja a Tankcsapda, méghozzá szilveszterkor – erősítette meg a zenekar legfrissebb, csütörtöki hírlevele.

Ismét bíróság elé áll Balla Irma fia

A Debreceni Ítélőtáblán folytatódik csütörtökön - azaz ma - a Balla Irma-gyilkosság másodfokú tárgyalása.

Milyen lesz az új debreceni stadion?

Szinte csak sportesemények lebonyolításra kívánják majd használni az új stadiont- nyilatkozta korábban a haon.hu-nak Kováts Ákos, Debrecen főépítésze.

A klub tulaját szidták, elnézést kértek a Loki szurkolók

A vasárnap esti Debrecen- Szolnok futballmeccsen a B középből szokatlan rigmust hallattak a szurkolók: "Szima, a kurva anyád!"

Újabb cégek mentek csődbe Hajdú-Biharban

Újabb vállalatok jelentettek csődöt megyénkben.

Top-listás bűnözők Hajdú-Bihar megyében

Az Országos Rendőr-főkapitányság összeállította a körözési Top100 listát.

A Nelson lett az Év Üzlete

A Nelson Étterem és Cukrászda nyerte az Év Üzlete díjat.

Beszél még valaki az országban magyarul?

Régóta gondolkodok már azon, hogy gyönyörűszép magyar nyelvünket miért kell szisztematikusan rombolni - írja debreceni olvasónk.

Tűzoltóverseny Berettyóújfaluban

Tűzoltóversenyt rendeztek Berettyóújfaluban.

Segítség a szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak

A 12 lépéses felépülési programot használó anonim (névtelen) önsegítő csoportok szeptemberben is szeretettel várják alkalmaikra a szenvedélybeteg embereket és a hozzátartozóikat.

Állást keres? Segítünk!

Böngésszen a legfrissebb debreceni és hajdú-bihari munkalehetőségek között!

Felismerhetetlenné fejlesztik Debrecent?

Kell-e Debrecent úgy átalakítani, hogy még véletlenül se hasonlítson korábbi mivoltára?

Töltött ételek fesztiválja Debrecenben

Töltött ételek fesztiválja zajlik szeptember 3-án és 4-én Debrecen főterén.

Töltött ételek - villányi borok hétvégéje Debrecenben

A csípős hagymás májjal töltött burgonyalángos, az Ördögpecsenye bizonyult a legkelendőbbnek debreceni főtéren megrendezett Töltött ételek – villányi borok hétvégéje elnevezésű rendezvény első napján, szombaton.

Húsz csapat vett részt a berettyóújfalui tűzoltóversenyen

A szerencsiek teljes sikerével ért véget a berettyóújfalui Morotvaligetben megrendezett hetedik bihari nemzetközi kocsifecskendő verseny, hiszen mind a mozdonyítható, mind a kocsifecskendő kategóriában győztek.

Civilek a kábítás ellen Debrecenben

A drogellenes világnap alkalmából félnapos rendezvényt szervezett a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.

Péntek esti bulik Hajdú-Biharban

Fergeteges hangulatban telt a hónap első péntekje a hajdú-bihari szórakozóhelyeken, és ezt bulifotósaink meg is örökítették.

Nem a búza miatt lehet 300 forint a kenyér

A gyengébb termés, a nemzetközi gabonapiaci hangulat miatt dráguló búza árának nincs olyan áremelő hatása, melyről a pékek, és a molnárok beszámoltak az utóbbi hetekben – állítja a Magyar Agrárkamara.

Számadás súlyos milliárdokról Debrecenben

Annak idején 15 fős csapatot vettem át, ma az ügynökség adminisztratív létszáma 172 fő.

Fiatalok problémáiról az egyetemi templomban

Multimédiás eszközök segítségével mutatnak be fiatalokat érintő problémákat – a kábítószer, az abortusz, a családon belüli erőszak, az öngyilkosság, a válások és a globális pénzhatalom kérdéseiről is szólva – az egyetemi templomban.