Aktivisták leszedték a választási iroda tábláját

A tegnapi verőlegények kontra MSZP balhéra reagálva ma délben több aktivista jelent meg a szervezet épületénél, leszedték az Nemzeti Választási Iroda tábláját, és kiragasztottak húsz, a kormány kommunikációs plakátjairól ismert betűtípus írt plakátot, azzal a felirattal, hogy

Ultrák-HaHa: megszüntették a nyomozást

Nyugodtan folyhatott az anyázás meg a fenyegetés, nincs következménye.

Gondolatvilágban: A listák esete Occam-mal.

Az ELTE BTK HÖK körül kirobbant listázási botrány eseményeinek hullámzása azt látszik mutatni lassan lecsengőben vannak az első felháborodások.

Fidesz listán is indult a balhézó focidrukker

A Fidesz 2010-es pártlistáján is indult az a futballdrukker, aki hétfőn a HaHa debreceni fórumát megzavarta.

A második félév diák-félideje.

A tanítás lendületbe jön hamarosan a második félévében a 2012/2013-as tanévnek.

Ön is náci, Tanár bácsi?

Az egyetemistát apja felpofozására biztató nógrádsápi tanár-polgármester faluja állítólag "cigánymentes". Azt mondják, a falu szélén álló, Nemzeti Háznak nevezett ingatlanon hungarista szervezetek szoktak bulizni.

A konferencia vajon mi?

Egy szakmai konferencia, egy szakmai eszmecsere alapvetően olyan fórum, amin azért tartanak előadásokat, hogy a vélemények ütközzenek.

Gondolatvilágban: A konferencia vajon mi?

Egy szakmai konferencia, egy szakmai eszmecsere alapvetően olyan fórum, amin azért tartanak előadásokat, hogy a vélemények ütközzenek.

Aranylabda a lájk-királynak latinórán

Míg Minden Lájkok Királya önfeledten kergeti az aranylabdát a kies zürichi réteken és Hoffmann Rózsa az általánosan kötelező latinoktatásról vizionál, amivel a végpusztulásba kergetné a honi klasszika-filológiát, mert mindenkinek el kéne menni latint tanítani, de még a katolikus papoknak is, a diákok az ELTE hallgatói fórumán...

A karácsonyi kampánygépház mérlege.

A házelnök például egy interjúval kedveskedett a népnek, mert ő azt tudta nyújtani Karácsonyra. Ahogy Orbán Viktor is egy TV-s beszélgetést nyújtott át a köznek.

Virágnyelven küldte Orbán a p.csába a diákokat

Viktor bejelentette: a kormány nem tárgyal érdemben a felsőoktatás reformjáról a tiltakozó hallgatókkal. Nem ezekkel a szavakkal jelentette be, hanem úgy, hogy az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének a közrádióban a vasárnap reggeli műsorban. Ennek a kijelentésnek pedig az üzenete...

Interjú Polgár Dórával

A múlt szombati D-Day óta egyre népszerűbb Hallgatói Hálózat egyik aktivistájával, az október elsején beszédet mondó Polgár Dórával beszélgettem felsőoktatásról, a hallgatóság helyzetéről és az általa a "hatalmába belebolondultnak” nevezett kormányról.

Videó: Polgár Dóra egyre aktívabb

Polgár Dóra felhívása az Egymillióan a sajtószabadságért által szervezett október 23-i tüntetésre.