Orbán így vágott vissza az EP kritikáira

Orbán Viktor két órán át hallgathatta az Európai Parlament kritikáit a halálbüntetés és a bevándorlás kérdéseivel kapcsolatos nézetei miatt. Az elhangzottakról nemzetközi sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét a miniszterelnök, aki kedélyes, vidám hangulatban volt az ottani újságírók szerint.

Orbánt bibliai idézettel szedték szét az EP-ben

Elfogult és félrevezető kérdések alapján nem lehet tisztességes konzultációt folytatni, és ha e konzultáció során a bevándorlást összekapcsolják a terrorizmusveszéllyel, az rosszhiszemű és helytelen dolog – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP)...

Ártatlanokat ítélhettek halálra és végeztek ki Egyiptomban

Egyiptomban vasárnap hajnalban kivégeztek hat embert, akiket terrorvádak alapján tavaly októberben ítélt kötél általi halálra egy kairói katonai törvényszék, és akik közül a Human Rights Watch (HRW) emberjogi szervezet szerint legalább hárman ártatlanok voltak.

Halálra ítélték a bostoni robbantót

Dzsohar Carnajev halálra ítélése mellett döntött pénteken Bostonban az esküdtszék. Carnajevet korábban bűnösnek találták a 2013-as bostoni maratoni futóverseny nézői és versenyzői elleni robbantásos merénylet elkövetésében. A 12 tagú esküdtszék 14 és fél órán át tanácskozott, és több vádpont alapján is egyhangúlag a...

Deutschnak sikerült összehozni a melegek házasodását a halálbüntetéssel

Deutsch Tamás megdöbbentő módon érvelt a kormány által erőltetett halálbüntetésről szóló vita kapcsán. Tegnap este ugyanis az ATV Egyenes beszéd című műsorában párhuzamot vont a homoszexuálisok házasodása és a halálbüntetés kapcsán.

A liberálisok szerint most kell kizárni a Fideszt az Európai Néppártból

Magyarország átlépte a határt, ezért az Európai Uniónak cselekednie kell a halálbüntetés újrabevezetésének felvetése, valamint a migrációval kapcsolatos kormányzati idegengyűlölő retorika ellen, hangoztatta az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának közleménye, amelyet néhány órával a témáról folytatandó...

Tudják, miért lehet fontos a halálbüntetés Orbán Viktornak? Hogy kivégezhesse a trafikgondot!

Nem biztos, hogy az az érdekes, amiről szó van. Lehet, hogy az a lényeg, amiről már nincs.

Barroso: Aki bevezeti a halálbüntetést, távozzon az EU-ból

Exkluzív interjút adott az ATV-nek José Manuel Barroso, az Európai Bizottság előző elnöke.

Orbán feloszlatná az EU-t

A halálbüntetés, mint olyan nem éppen életpárti büntetési forma.

Orbán az EU-t oszlatná, de a pénze azért kell a haveroknek

Orbán Viktor, a királyi rádióban szokásos vezér-beszédben megpróbálta értelmezési tartományában bővíteni a kijelentését és annak EU-s reakcióját.

Az önmagát sarokba kergető akaratról

A mi Kedves Vezetőnk (KV), a jó magyar emberek (= Nemzet) Örökös Miniszterelnöke (NÖM) nagyon tud akarni. Ám mi meg azt tudjuk, mi szokott a nagy akarás vége lenni.

Orbán ismét a halálbüntetésen és a bevándorlókon nyerészkedett

Orbán Viktor azt javasolja, hogy a halálbüntetés bevezetésének kérdése legyen tagállami hatáskör az Európai Unióban.

Csehek: Orbánnak újra magyarázkodnia kell

Bár Orbán Viktor fejébe senki sem lát bele, nagy a valószínűsége annak, hogy a halálbüntetés és a migránsok elleni keményebb fellépés kérdését a miniszterelnök azért élesztette fel, hogy elvegye a Jobbiktól témáit – állítja kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilapban Martin Ehl, a lap...

Orbán hiába hátrált ki, Brüsszel összeül a halálbüntetés miatt

Csütörtök délután fél öttől fél hatig folytat vitát az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE) arról, hogy milyen következményekkel járhatna, ha valamely tagállam a halálbüntetés újrabevezetéséről döntene – közölte hétfőn az EP sajtószolgálata.

Zéró bevándorlás és halálbüntetés – így látnak minket külföldön

Nagy gondban van a Fidesz, s a szélsőjobboldal témáit teszi magáévá – írja vasárnap kelt tudósításában a La Libre Belgique, Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja.

Beszólt Simicska lapja Orbánéknak a halálbüntetés miatt

Vezércikkben kritizálta a Magyar Nemzet azt, hogy Orbán Viktor a kaposvári trafikos gyilkosság kapcsán felhozta a halálbüntetés kérdését. A cikket az a Szerető Szabolcs írta, aki korábban maga is távozni akart a laptól, de később mégis a maradás mellett döntött.

Viktor, te tényleg kivégeztetnéd az ártatlanokat?

Orbán G. Viktor legújabb populista hablatyolása után megint gőzerővel beindult a méltatlan vita a halálbüntetés visszaállításáról.

Külföldi sajtó: végre Európa nyert Orbánnal szemben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök halálbüntetésről szóló vitával kapcsolatban tett kijelentésének európai uniós visszhangját kommentálta pénteken a Corriere della Sera című, konzervatív olasz napilap és a baloldali liberális francia Le Monde. Az olasz lapban megjelent, Európa méltatása, amely felemelte a hangját Orbánnal és a...

Vona: nem lehet azonnal kilépni az EU-ból, mert becsődölne Magyarország

A Jobbik parlamenti vitanapot kezdeményez a halálbüntetésről – jelentette be Vona Gábor pénteken a párt budapesti majálisán.

A kormány nem bír leakadni a halálbüntetésről

A politikának kötelessége beszélni arról, ami az embereket érdekli, mert ha nem hallgatja meg őket, elveszíti kapcsolatát a realitással – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán péntek reggel.  A kormányszóvivő elmondta: amikor egy brutális és értelmetlen gyilkosság után a közvéleményt foglalkoztat egy...

Halálos kommunikáció

Orbán Viktor erősen populista kiszólása a halálbüntetésről okkal kavarta fel a kedélyeket.

Orbán már magyarázkodott is a halálbüntetésről Brüsszelben

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön telefonon beszélt Martin Schulzcal, az Európai Parlament (EP) elnökével, akit arról tájékoztatott, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, "egy vita van róla".

Lázár "kifejezetten híve" a halálbüntetésnek

"Kifejezetten híve vagyok a halálbüntetésnek" – fogalmazott Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján egy kérdésre. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy országgyűlési képviselőként képviseli ezt az álláspontot. Arra a felvetésre, hogy a KDNP ellenzi a halálbüntetést, azt felelte, hogy a különbözőség...

EU: ha Orbán halálbüntetést akar, akkor harc lesz

Egyértelmű dolgokat nincs értelme megvitatni – jelentette ki csütörtökön, a horvát elnökkel tartott brüsszeli sajtótájékoztatón az Európai Bizottság elnöke azzal összefüggésben, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán azt mondta: napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését.

Orbán és a halálbüntetés

A szemet szemért, fogat fogért régóta ismerős szólás.

A KDNP tovább üti az Orbán-féle halálbüntetést

Az egyházi álláspont szerint az élet abszolút korlátozhatatlan, ezért a kereszténydemokraták ellenzik a halálbüntetést – mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. A politikus szerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy megbánja tettét.

Elemzők szerint hasznos lehet a halálbüntetésről szóló vita

Lehet hasznos a halálbüntetés különböző dimenzióiról szóló vita, politikai hiba azt elutasítani. A vita helye lehet a parlamentben és azon kívül is – vélekedtek elemzők a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Belföld - A halálbüntetést nem lehet visszacsinálni

A halálbüntetés visszaállítása azt is jelentené, hogy a végzetes bírói tévedéseket nem lehetne orvosolni. Ha ugyanis valakit egy justizmord áldozataként végeznének ki, soha többé nem kaphatna elégtételt az igazságszolgáltatás diszfunkcionális működése miatt.

Szijjártó is kiáll a halálbüntetés mellett

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem egyedülálló vitát folytatni a halálbüntetésről Magyarországon, erre több országban is van példa.

Britek: Orbán halálbüntetést és munkatáborokat akar

A magyar miniszterelnök vissza akarja állítani a halálbüntetést és munkatáborokat akar építeni a bevándorlóknak – ilyen címmel írt cikket a The Guardian Orbán Viktorról. A brit lap kiemelte, hogy a halálbüntetés ellentétes az európai uniós joggal, az új nemzeti konzultáció pedig egy bevándorlásellenes manifesztum, ami...