halálos baleset

Halálos baleset Vas megyében

Meghalt egy autós kedd reggel a 87-es úton Rum és Csempeszkopács között, ahol személygépkocsijával teherautónak ütközött – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Halálos baleset történt Szentesnél

Egy ember életét vesztette, ketten megsérültek, amikor egy személygépkocsi fának ütközött Szentes közelében pénteken késő este – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel, pontosítva korábbi közlését, amely szerint két autó ütközött egymásnak.

Képek a salgótarjáni halálos balesetről

Összeütközött egy autóbusz és két személygépkocsi Salgótarján külterületén hétfőn, az egyik autó vezetője a helyszínen meghalt.

Hármas karambolban meghalt egy motoros

Munkagéppel és személyautóval ütközött egy motorkerékpáros hétfő késő délután Békéscsaba határában. A motorost nem sikerült újraéleszteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Halálos baleset Salgótarjánban

Összeütközött egy autóbusz és két személygépkocsi Salgótarján külterületén hétfőn, az egyik autó vezetője a helyszínen meghalt – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Két autó ütközött, egy ember meghalt Érden

Két személyautó karambolozott vasárnap délelőtt Érd belterületén, a járművek egyik utasa életét vesztette – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Kerékpárost gázoltak halálra Nagydorogon

Halálra gázolt egy személygépkocsi egy kerékpárost a Tolna megyei Nagydorogon – közölte honlapján a rendőrség.

Halálra gázoltak egy biciklist Baján

Személyautó ütött el egy kerékpárost Baja belterületén – írja a Police.hu .

Szörnyethalt a biciklis, akit teherautó gázolt el a 21-es úton

Teherautó ütött el egy kerékpárost szerdán a 21-es főúton, Jobbágyi és Szurdokpüspöki között, a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Két ember meghalt egy balesetben Juta és Várda között

Két ember meghalt, két másik súlyosan megsérült egy közúti balesetben kedd este a Somogy megyei Juta és Várda között – tájékoztatott a katasztrófavédelem a honlapján.

Szörnyethalt egy motoros Tápiószecsőn

Egy motoros meghalt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy autóval Tápiószecsőn vasárnap kora délután – olvasható a rendőrség honlapján.

Halálos baleset történt egy Tolna megyei vasútállomásnál

Életét vesztette egy teherautó sofőrje, mikor tehervonattal ütközött a Tolna megyei Gyönk és Keszőhidegkút között a vasútállomásnál pénteken késő este – közölte a rendőrség honlapján.

Halálos baleset Pécs mellett, teljes a lezárás

Egy ember meghalt, kettő súlyosan megsérült a 6-os főút Pécs és Szentlőrinc közötti szakaszán, ahol személyautó ütközött frontálisan egy kisteherautóval szerda délután – közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Megölt egy öreg bácsit, majd szépszégszalonba ment a zuglói nő

Egy szépségszalon vendége volt a baleset után az a fiatal nő, aki a gyanú szerint halálra gázolt egy idős embert hétfő délután Zuglóban – értesült a 24.hu .

Halálos baleset történt Nagyszentpálinál

Teherautó és személygépkocsi ütközött össze a 83-as úton a nagyszentpáli elágazó közelében hétfő este, a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette – közölte Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Halálos baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető út elején

Oszlopnak csapódott egy gépkocsi vasárnapra virradó éjjel a Ferihegyi repülőtérre vezető út elején, a sofőr a helyszínen meghalt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Kemecsén

Személyautó gázolt halálra egy kerékpárost a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén csütörtök este – közölte honlapján a rendőrség.

Személyautó gázolt idős bácsit Gödöllőn

Személyautó gázolt el egy idős férfit csütörtök dél körül Gödöllőn, a 3-as főút városon átvezető szakaszán, a gyalogos meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Halálos baleset történt a 4-es főúton

Teherautónak ütközött egy személyautó csütörtök hajnalban a 4-es főúton Karcag és Kisújszállás között a 157-es kilométernél, a balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette, ketten pedig megsérültek és a roncsok közé szorultak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

Halálos baleset Székesfehérváron, teljes az útzár

Meghalt az utasa annak a gépjárműnek, amely villanyoszlopnak ütközött szerda délután Székesfehérváron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Nyolcan haltak meg a közutakon a hosszú hétvégén

Az elmúlt öt napban a rendőrök 225 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél helyszíneltek, a balesetekben nyolcan vesztették életüket, 59-en súlyosan, 158-an könnyű sérülést szenvedtek – tette közzé az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján szerda hajnalban.

Két busz ütközött – hatan azonnal meghaltak Baltimore-ban

Hat halálos áldozata van egy kedd hajnalban történt buszbalesetnek az Egyesült Államokban, Baltimore városában.

Halálra gázoltak egy gyalogost Baranyában

Meghalt egy gyalogos, akit személyautó gázolt el hétfő délelőtt a 66-os főúton Árpádtető és Mánfa között – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Halálos baleset történt a 82-es úton

Egy ember meghalt, négyen megsérültek abban a balesetben, amely Ravazd közelében történt. A 82-es úton két személyautó ütközött össze vasárnap este.

Halálos baleset történt a 82-es úton

Összeütközött két személyautó vasárnap délután a 82-es úton Ravazd közelében, a balesetben egy ember meghalt, négyen megsérültek, az utat lezárták – tájékoztatta Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Halálos motorbaleset történt Pécsnél

Halálos balesetet szenvedett egy motorkerékpáros Pécs határában szombaton – közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján

Halálos baleset Kecskemét mellett

Egy ember meghalt szerda délután egy teherautó és egy személygépkocsi balesetében az M5-ös autópályán, Kecskemét határában – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Pest megyében

Egy autó halálra gázolt egy kerékpárost Pest megyében szerdára virradó éjjel – közölte honlapján a rendőrség.

Halálra gázoltak egy gyalogost Kunszállás környékén

Halálra gázoltak kedd este egy gyalogost Fülöpjakab és Kunszállás között – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Baranyában

Meghalt egy kerékpáros, akit elgázolt egy személyautó vasárnap reggel Adorjás és Kórós között – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.