Az örök kérdező Hankiss Elemér

„Boldog az, aki élete során végig meg tudja őrizni a világ felfedezésének ezt a szenvedélyét.

Utolsó útjára kisérték Hankiss Elemért

Utolsó útjára kisérték szombaton a Farkasréti temetőben Hankiss Elemér szociológust, irodalomtörténészt, a Magyar Televízió korábbi elnökét, aki rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában hunyt el január 10-én.

Nem értem Kálmán Olgát!

Nem tudom, mi az oka, de tény, hogy Magyarországon képtelenek normatív mintákká válni a bármily látványosan is megjelenő, szakszerű érvelési módok.

A kérdező ember – Hankiss Elemér emlékére

„Keresnünk kell az igazságot, de újra és újra kétségbe kell vonnunk saját, már-már biztosnak vélt igazságainkat” – fogalmazott Hankiss Elemér. Az emberi kaland, Az ezerarcú én, A tízparancsolat ma vagy A Nincsből a Van felé szerzője, társadalmunk „kérdezője” 86 éves korában távozott közülünk.

Hankiss Elemér emlékére

“Tükörjátékvilágban élünk.

Elhunyt Hankiss Elemér

Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, szociológus, tudományos kutató, irodalomtörténész és író, a Magyar Televízió korábbi elnöke.

Elhunyt Hankiss Elemér

Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke.

Hankiss: csak „fölül” romlott az ország

Napokon belül megjelenik a „Te rongyos élet…” című kötet, amelyben Geszti Pétertől Vásáry Tamásig 79 közéleti személyiség vall személyes életstratégiájáról, és arról, hogy szerinte mi az élet értelme.