Méregdrága kampányfogás az Orbáni Nagy Fal

Megtalálta új „csodafegyverét” a kormány.

Vége az illegális bevándorlásnak, lezárták a déli határt

Persze nem Magyarországon. Hanem Franciaországban.

Kósa Lajos elárulta, mit jelenthet a határzár

Kósa Lajos arra reagált, hogy szombaton kiderült, a Fidesz-frakció a menekültellenes politikai vonalat folytatva lezárná a déli határszakaszt. 

Újabb külföldi lap bírálta Magyarországot

A Le Figaro nevű francia konzervatív lap helyszíni jelentésben írt a magyar-szerb határon uralkodó kaotikus állapotokról, melyet a magyar politika véleményük szerint teljesen kiaknáz – tette közzé a 168 Óra Online .

Kerítéssel védik Szaúd Arábiát az Iszlám Állam ellen

Szaúd Arábia falat emel az Iszlám Állam terrorszervezet jelentette fenyegetés miatt.

Valakinek Milošević jut eszébe az útdíjról

A vajdaságiaknak nem igazán jön be a magyarországi útdíj, amit már a határtól ki kell csengetniük.

Oszama bin Laden átlépte az amerikai határt

A terrorista vezér nem támadt fel, csak egy újságíró öltözött be bin Ladennek, majd így osont be Mexikóból az Egyesült Államokba.

Plasztikai sebészet: gond a határon

A dél-koreai plasztikai sebészek olyan jól dolgoznak, hogy igazolásokat kénytelenek kiállítani kuncsaftjaiknak: különben nem térhetnek haza.

Így változtak a határaink az elmúlt ezer évben

És nem csak a Magyarországé, hanem Európa többi országának határmódosításai is jól látszanak ezen a többnyire hiteles, ám annál érdekesebb videón.

Fertőtlenítik a gépjárműveket a magyar-ukrán határon

Az afrikai sertéspestis (ASP) vírus Magyarországra történő behurcolásának megakadályozására Kardeván Endre országos főállatorvos elrendelte az ukrán-magyar határszakaszon belépő tehergépkocsik és egyéb gépjárművek fertőtlenítését.

Vita az európai uniós határok védelméről

Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy a jövőben az Európai Unió határainál ujjlenyomatokat vesznek a külföldiektől, azonban a projekt drága, és az európai parlamenti képviselők szerint a rögzített adatok az USA birtokába kerülhetnek.

Embercsempészeket fogtak el a letenyei határ közelében

A férfi elmondta a zalai nyomozóknak, hogy egy budapesti taxisofőr ismerőse bízta meg, hogy négy koszovói férfiért menjen el Debrecenbe és vigye el őket Olaszországba.

54 éhező kutyakölyköt találtak papírdobozokban a letenyei határon

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal letenyei kirendeltségének munkatársa jelentette a nagykanizsai rendőröknek, hogy egy olasz rendszámú autóban két olasz férfi 54 kutyakölyköt szállított papírdobozokban.

A mexikói Nagy Fal - ahogy még sosem láttad

Európában politikai emlék a fal, Kínában történelmi műemlék, míg az USA-Mexikó határon egy létező erődítmény. Nem kell Észak-Koreába menni ahhoz, hogy erődemonstrációt lássunk egy ország peremén!

VIDEÓ ! Őz a letenyei határban

Ma késő délután a letenyei határban járva egy nagyon szép őzet sikerült levideóznunk a búzaföldön.

Határhelyzet '93-ból

Még a kilencvenes évek elején több kilométeres kocsisor fogadta mindazokat akik a határ közelében jártak, ugyanis a külföldön dolgozó romániai vendégmunkások egyszerre kapták meg szabadságukat és indultak haza az ünnepekre.

Mérföldkő 90 év után

Ha az európai döntéshozók is úgy akarják, ez az 1922-ben állított határkő egy szempontból mindenképpen jelképessé válik ez év szeptemberétől, vagyis 90 után.

Visszaesőben a benzinturizmus az ukrán határon

Három hete lépett érvénybe az a rendelkezés, amelynek értelmében hetente csak egyszer lehet vámmentesen behozni üzemanyagot Ukrajnából.

Összegyűltek, átvonultak, érdeklődtek!

Több tucat ember kért tájékoztatást a záhonyi határátkelőnél az új üzemanyag-behozatali szabályokkal kapcsolatban.

Kétezer éves érmék a lökhárítóban

Antik érmék kerültek elő egy bolgár férfi által vezetett autóból Röszkénél – tájékoztatta a Gyula Tv-t Némedi Varga Éva pénzügyőr őrnagy.

Új módszer az üzemanyagcsempészek ellen

Márciustól heti egy alkalommal lehet vámmentesen behozni üzemanyagot a magyar-ukrán határon keresztül Magyarországra.

Korlátozzák a határátkelők forgalmát

A Romániában kialakult időjárási helyzet miatt a román hatóság tájékoztatása szerint szükségessé vált a határátkelőhelyek forgalmának korlátozása - tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Erősödő illegális migráció

A közös határmenti járőrszolgálat a magyar-román határokat átlépő bűnözés megelőzése és leküzdése érdekében megkötött megállapodásban rögzített új együttműködési forma.

Bevásárlóturizmus: vegyes kép a határ menti megyékben

Eltérően alakult a bevásárlóturizmus a határ menti megyékben az elmúlt hetekben, a külföldiek és a magyarok is elsősorban akciók esetén járnak át a határ túloldalára vásárolni.

1,2 millió euróból út és híd

Legkésőbb 2013 végére kell megépülnie az útnak, amely a szlovéniai Göntérházával köti össze a határ menti magyar falut, Rédicset.

Gyanús rablás a határon - 70 millió értékű nyersbőr tűnt el

Kiraboltak egy olasz kamiont a magyar-osztrák határ mellett.

Öt kiló dohánnyal bukott a határon

Több mint 5 kilogramm dohányt próbáltak becsempészni az országba, az illegális árut két különböző járműben fedezték fel a gyulavarsándi határrendőrök – adta hírül a Nyugati Jelen.

Ahol megfizetik a munkavállalót...

Elmaradt a magyar munkavállalók ausztriai rohama - legalábbis fél évvel a piac megnyitása után erre utalnak a foglalkoztatási adatok.

500 eurót kapott, hogy átvigyen három moldávot a határon

500 eurót kapott egy román férfi, hogy három illegális határátlépőt Magyarországról Olaszországba vigyen, ám a magyar-horvát határon „fennakadtak”.

Határtalan kábulat: drog cigis dobozban, hátizsákban, pénztárcában, műszerfalban

Négy nap alatt öt, kábítószert birtokló külföldi személyt, köztük egy magyart fogtak el a horvát hatóságok a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelő horvát oldalán, míg magyar oldalon hat francia állampolgár bukott le drogokkal