Figyelem! Kétórát kell várakozni Hegyeshalomnál a határon

Az M1-es autópályán két óra a várakozás Hegyeshalomnál, a járműforgalom 4,5 kilométeren torlódik – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap délután a police.hu oldalon.

Szombati "giga dugó" a magyar-osztrák határon

Giga forgalmi dugó a nickelsdorfi határátkelőnél, a várakozási idő Magyarország felől több mint négy óra volt.

Ingázók, vagy csak úgy Ausztriába utazók! Drasztikus szigorítás jön hétfőtől és szerdától!

Vasárnap Ausztria kőkemény határellenőrzést jelentett be hétfőtől valamennyi határán.

Több órás késékek a MÁV-nál a hegyeshalmi vonalon

Akát két órát is késhetnek a vonatok a hegyeshalmi fővonalon, közölte a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök délelőtt a sajtóval.

Kovács László volt külügyminiszter: a határnyitás és környéke

Éppen ma harminc éve Németh Miklós kormánya megnyitotta az NDK-sok előtt a hegyeshalmi határt.

Kilométereken át állnak az autók Hegyeshalomnál

A megnövekedett forgalom miatt torlódnak a gépjárművek a hegyeshalmi határátlépési pont közelében – figyelmeztetett a rendőrség honlapja .

Ellenőrzésre intették félre, drogot találtak a kocsiban – videó

Közúti ellenőrzésen bukott le Hegyeshalomtól nem messze egy férfi, akinek drogot találtak a kocsijában. A helyszíni házkutatáson a pincében 92 tő vadkender és további drog került elő.

Csúnya dugó van Hegyeshalomnál, megéri kerülni!

A megnövekedett forgalom miatt öt kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál Ausztria felé, és az 1-es úton is torlódás alakult ki – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Újra jól járható az M1-es autópálya

A megnövekedett gépkocsi -forgalom miatt kialakult torlódás megszűnt  Hegyeshalomnál.

Ha az M1-es felé viszi az útja a héten, induljon el időben!

Felújítási, karbantartási munkák, üzemeltetési feladatok miatt az M1-es autópálya több szakaszán korlátozzák a forgalmat a héten - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t.A közlemény szerint a sztráda Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalán is forgalomkorlátozásra és torlódásra kell számítaniuk a...

Hatástalanították a hegyeshalmi állomás mellett talált negyedtonnás bombát

Egy második világháborús, 250 kilós amerikai légibombát találtak kedden a hegyeshalmi pályaudvar közelében, szerda hajnalra hatástalanított a honvédségi tűzszerészek a robbanóeszközt.

Hatalmas a torlódás Hegyeshalomnál

Három kilométer hosszon várakoznak az autósok a hegyeshalmi határátlépési pontnál. A torlódás az osztrák hatóság szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt alakult ki – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-t.

Fékhibás autóbusz vitte volna a diákokat Londonba

Budapestről indult és Londonba tartott az a diákokkal teli autóbusz, amelyet súlyos műszaki hiányosságok miatt nem engedtek tovább az osztrák hatóságok – írja az orf.at alapján az autószektor.hu .

Egy órát kell várni Hegyeshalomnál – négy kilométeres a sor

Négy kilométeren torlódnak a személyautók és az autóbuszok a megnövekedett forgalom miatt Ausztria felé az M1-es autópályán Hegyeshalomnál – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délután az MTI-t.

A fórumozók elég rendesen leírták, mi folyik a hegyeshalmi bordélyokban

Oké, hogy az osztrák konkurenciának videós bizonyítékai vannak a Kisalföld szerint, de aki kicsit kinyitja az internetet, az is talál egyet s mást.

Patthelyzet alakult ki a hegyeshalmi határátkelőnél

Patthelyzet alakult ki a magyar-osztrák határon a hegyeshalmi határátkelőnél, ahol a délután órákban a magyar oldalon migránsok tűntek fel, és állításuk szerint Ausztriába akarnak menni, de az osztrák rendőrök megállították őket – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti híradójában.

Másfél óra a várakozás az M1-esen Hegyeshalomnál

Másfél órát kell várakozniuk az Ausztriába belépő járműveknek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, ahol az osztrák hatóságok ismét szúrópróbaszerűen ellenőriznek – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfő kora délután az MTI-t.

Másfél órás a torlódás van Hegyeshalomnál

Másfél órás a várakozási idő a hegyeshalmi átlépési pont előtt az M1-es autópályán – tájékoztatta az MTI-t a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Már hét és fél kilométeres a torlódás Hegyeshalomnál

Hét és fél kilométeresre nőtt a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, ahol az osztrák hatóságok szúrópróbaszerűen ellenőrzik az Ausztriába belépő járműveket – tájékoztatta vasárnap kora délután a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Megint egy órát kell várakozni az M1-esen Hegyeshalomnál

Ismét egy órát kell várakozniuk az Ausztriába belépő járműveknek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, ahol az osztrák hatóságok továbbra is szúrópróbaszerűen ellenőriznek – tájékoztatta vasárnap délelőtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Három kilométeres a torlódás az M1-esen Hegyeshalomnál

Három kilométeren torlódnak a személyautók és az autóbuszok az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.

Három kilométeres a torlódás Hegyeshalomnál

Három kilométeren torlódnak a személyautók és az autóbuszok az M1-es autópályán, a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombat délelőtt az MTI-t.

Egy órát kell várakozni Hegyeshalomnál

Egy óra várakozási idővel kell számolniuk az Ausztriába belépő személyautóknak az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délelőtt az MTI-t.

Hat kilométeres a torlódás az M1-esen

A korábbi három kilométerről hat kilométerre nőtt a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombat délután az MTI-t.

Hatalmas dugó van az M1-esen Hegyeshalomnál

Másfél órát kell várakozniuk az Ausztriába belépőknek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense péntek délután az MTI-t.

Egy óra a várakozási idő Hegyeshalomnál

Egy órát kell várakozniuk az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál a személyautóknak az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.

Óriási torlódás van az M1-esen Hegyeshalomnál

Továbbra is torlódnak a személyautók és az autóbuszok az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek kora este az MTI-t.

Három órás torlódás van Hegyeshalomnál

Tizenkét kilométeres a teherautók torlódása az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedd délután az MTI-t.

Húsz kilométeres a torlódás Hegyeshalomnál

Húsz kilométeren torlódnak a teherautók az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt, a várakozási idő mintegy hat óra – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Hatalmas a torlódás az M1-esen

Több mint másfél kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán Hegyeshalomnál vasárnap kora délutánra – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.