heineken

Miniszterelnökség: üdvözöljük a Heineken és a Csíki Sör megállapodását

Üdvözli a Miniszterelnökség, hogy megszületett a részletes írásbeli megállapodás a Heineken Csoport és a Csíki Sört gyártó manufaktúra között a védjegyek használatáról, amellyel a különböző jogvitákat is lezárták a felek.

És akkor mekkora ciki lenne, ha a Heineken pénzelné Felcsútot

Hiába erősítettek Parraghék, a Polt házaspár kapja a legtöbb állami fizetést.

Sör és fenéksorrend

egy másik vízió kezd tornyosulni.

Lázár János közhelypuffogtatás közben kóstolgatta az Igazi Tiltott Csíki Sört

Sör még soha nem volt olyan fontos a kormánypropaganda szempontjából, mint az Igazi Tiltott/Csíki. Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken meglátogatta az Igazi Csíki Sör gyártelepét Erdélyben.

Bayer Zsolt a butugicsai haláltáborral riogat a Heineken vörös csillagja miatt

Nem az zavaró, hogy a jobboldal megpróbálja úgy bemutatni a Heineken ellenes hadjáratot, mint a vörös csillag elleni hirtelen kiállást, amit az antikommunista fideszes elvtársak követelnek a szabadság jegyében, hanem hogy teljesen hülyének néznek minket. Egy piaci szereplőt akarnak versenybe hozni a másikkal szemben, és nem riadnak...

Tamás Ervin: Csillagosok

Most éppen ott tartok, hogy a szimbolikus tőke fogalmát egy bizonyos Pierre Bourdieu vezette be az archaikus társadalmak leírásához, ahol a birtok és birtoklás szimbolikus és anyagi összetevői még nem váltak szét, azonban a modern társadalmakban már igen.

Heineken-ügy: visszaadja kitüntetését a volt világbajnok

Mivel azon „egy nagy vörös csillag” van visszaadja a Munka Érdemrend Arany fokozatú kitüntetését Kovács Tamás.

K. Toók László: A Heineken-sztori, avagy a nagy sörháború

„Egy ideje már ekézik, de Lázár legújabb hülyesége szerint a Heineken csak azért tesz vörös csillagot a sörére, hogy jobban eladhassa.

Heineken-ügy: Kósa szerint blöff a visszalépés, de azért vakarják a fejüket

Blöffnek nevezte a Fidesz frakcióvezetője, hogy visszalépnének attól a javaslattól, amely szerint nem lenne lehetséges önkényuralmi jelképek kereskedelmi felhasználása.

Lázár minden képviselőt megnyerne a nemzeti érdekek védelmére

Lázár János minden képviselőt megnyerne a nemzeti érdekek védelmére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a "lex Heineken" kapcsán beszélt egy keddi lakossági fórum előtt, Nagylakon.

Heineken: Felkészül az óceán

A szomjazó Fidesz-hívőknek pedig ott marad a romániai Igazi Csíki Sör, amely márka felkarolása Semjén szerint nemzeti ügy.

Lázár megint nekiment a Heinekennek

A magyar nemzeti érdek következmények nélkül nem sérülhet sem Magyarországon, sem az országhatárokon kívül – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlésben, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve, hangsúlyozva, hogy az...

Eddig valamiért nem zavarta a kormányt a stratégiai partner Heineken vörös csillaga

Lex Heinekennek is csúfolják azt a törvényjavaslatot, amit hétfőn tolt be a parlament elé Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes, és amivel a kormány egyik pillanatról a másikra megpróbálja ellehetetleníteni a Heineken holland sörgyártó és forgalmazó céget.

Semjén is beszállt a sörháborúba

Állami támogatást adna  holland-székely Igazi Csíki Sör gyártójának.

Semjén szerint állami támogatást kaphat az Igazi Csíki Sör

A Heineken forgalmazóját börtönnel is fenyegető törvényt Semjén "absztrakt erkölcsi megfontolással" indokolta.A "nemzetpolitikáért" felelős miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt csütörtökön Budapesten újságíróknak magyarázta el, milyen megfontolások állnak a törvényjavaslat mögött, amit Lázár János Miniszterelnökséget...

Lázár és Semjén olyan törvényt nyújtott be, ami börtönnel fenyegeti a Heineken forgalmazóját

Még korábban bejegyzett védjeggyel is tilos lenne vörös csillagos csomagolással árulni termékeket.

A Csíki sör védjegyvitájáról

Bejegyzett, igazi védjegye a Heinekennek van. Ez a tény.

Erdélyi magyarok maradnának munka nélkül, ha tényleg elzavarnák a Heinekent

Tizenkét pontban foglalta össze a Csíki sör történetét a Facebookon Szilágyi N. Sándor, kolozsvári magyar nyugalmazott egyetemi tanár – szúrta ki a 444 . Többek között ezt írja az elemzésében:

Megváltoztatják az Igazi Csíki Sör nevét – ki nem találná, mire

Az Igazi Csíki Sör körüli hercehurca újabb szintet lépett, a sört gyártó cég Facebook-oldalán tette közzé, hogy a bírósági ítélet miatt más lesz a nedű eddig megszokott neve – olvasható a 24.hu cikkében .

250 dühös magyar tüntetett a Csiki Sörért

Mint megírtuk , Romániában úgy döntött a bíróság, hogy a Csiki sör márkanév a holland Heinekent illeti meg, nem pedig egy szintén holland, de valamennyire magyar kézben lévő céget. 

Pisi az 56-osok terén - A Csiki sörért tüntetett 250 magyar

Mi a legszínvonaltalanabb termék, ami mellett magyar emberek képesek lennének népnemzetileg kiállni? Passz, viszont kiderült, ki lesz az utolsó magyar, aki lekapcsolja a villanyt.

A Csíki Sör legyőzte a Heinekent

Megerősítette az "Igazi Csíki Sör" márkát az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM), elutasítva a Heineken Románia óvását, amely a védjegy megsemmisítését kérte – tájékoztatta pénteken az MTI bukaresti irodáját Lénárd András márkatulajdonos, a Csíki Sör Manufaktúra alapítója. 

Láthatóvá válik a sötétben az új Heinken üveg

A Heineken gondolt egy nagyot, és új 0,5 és 0,33 literes palackok bevezetésével ünnepli 140. születésnapját.

Dukai Regina a neten keres randipartnert?!

A gyönyörű modell a Facebook oldalán hirdetett meg egy játékot, amelynek megnyerésével bárki személyesen találkozhat vele.

2011-ben is Balaton Sound!

Idén ötödszörre kerül megrendezésre a Heineken Balaton Sound, július 7-10 között.