hillary clinton

Hillary Clinton elnökjelöltsége: tanácsadói szerint nagyobb esélye van a lottón nyerni

Tanácsadói cáfolják, hogy Hillary Clinton, a 2016-os elnökválasztás demokrata párti elnökjelöltje 2020-ban ismét indulna az elnökségért.

Önkritikát gyakorol az FBI - Jó, hogy a magyar szolgálatok sokkal profibbak - Városi Kurír

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elfogadja az igazságügyi tárca jelentését a Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és demokrata párti elnökjelölt hivatali levelezésének vizsgálata során elkövetett hibákról.

The Washington Post: Soros György elmondta mit gondol a "Stop Soros" törvényről!

Soros György legfrissebb interjús nyilatkozatában közölte: nem vonul vissza és még keményebben fog harcolni az általa nagyra értékelt eszmék diadaláért.

Soros György büszke az ellenségeire - Városi Kurír

Soros György interjút adott a Washington Postnak, amelyben az Orbán-kormány által támadott magyar származású amerikai milliárdos szerint ami lehetett, minden rosszul alakult az elmúlt években.

Egy női politikus aratta a legnagyobb sikert a Grammy-gálán

A vasárnapi Grammy-gálán nem az egyik díjazott vagy előadó érte el a legnagyobb sikert, hanem egy volt politikus. Pedig Hillary Clintonnak csak egy pár mondatos szerep jutott James Corden szkeccsében, de így is ütött.

Trump: Hillary Clinton játszhatott össze az oroszokkal az elnökválasztás idején

Donald Trump amerikai elnök szerint Hillary Clinton volt az, aki összejátszhatott a 2016-os elnökválasztási kampány idején az oroszokkal.

A volt FBI-vezér és Hillary Clinton munkatársa ellen kelt ki Trump

Donald Trump visszatért a karácsonyi szünetéről, és az általa kirúgott FBI-vezér James Comey, valamint Hillary Clinton egyik munkatársnője ellen kelt ki január másodikán.

Obama és Hillary Clinton ügyeit vizsgálják a republikánus politikusok

Az Obama elnöksége alatt az oroszokkal megkötött urániumüzletet és Hillary Clinton emailjeit is vizsgálni fogják republikánus politikusok. A demokraták szerint mindez csak terelés az orosz befolyásról.

Lejárató anyagokat akartak adni az oroszok Hillary Clintonról Trump fiának

Donald Trump Jr. emailekkel bizonyította, hogy egy orosz ügyvédnő lejárató anyagokat ígért nekik Hillary Clintonról a tavalyi elnökválasztás idején.

Trump fia találkozott tavaly egy orosz ügyvéddel, aki terhelő dokumentumokat ígért Clintonról

Donald Trump amerikai elnök nagyobbik fia találkozott tavaly egy orosz ügyvédnővel, aki terhelő dokumentumokat ígért neki Hillary Clintonról, a Demokrata Párt elnökjelöltjéről – jelentette helyi idő szerint vasárnap a The New York Times című amerikai napilap.

Trump szerint az orosz ügyeket vizsgáló ügyész nem független

Donald Trump szerint a tavalyi elnökválasztás orosz szálait viszgáló különleges ügyész csapata tele van Hillary Clinton támogatóival.

Hillary Clinton támogatta Mitt Romney-t a külügyminiszterségben

Mitt Romney egy republikánus rendezvényen mondta el, hogy Hillary Clinton támogatta őt, mikor kiderült, hogy ő lehet Trump külügyminisztere.

Új politikai szervezetet hoz létre Hillary Clinton

Új politikai szervezet létrehozását jelentette be hétfőn Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt volt elnökjelöltje.

Trump alelnöke megtette azt, amiért Hillary Clinton választást veszített

Hillary Clinton email-botránya kulcskérdése volt az amerikai elnökválasztásnak, Trump kezében is ütőkártyát jelentett, hogy ellenfele a privát címéről küldözgetett hivatalos leveleket, komoly nemzetbiztonsági kockázatot vállalva ezzel. Most Mike Pence, Trump alelnöke csinálta meg nagyjából ugyanezt.

Hillary Clinton: Putyin bosszúja miatt vesztettem

Személyes bosszú volt Putyin számára, hogy beavatkozott az amerikai választásba és Trumpot segítette győzelemre – jelentette ki Hillary Clinton a demokrata párt támogatóinak. A nagy reményekkel indult elnökjelölt most először nevezte meg nyíltan a hekkertámadást, mint veszteségének okát – tudta meg a BBC .

Clinton csapata is támogatja a voksok újraszámlálását

Több kulcsfontosságú államban is támogatja a voksok újraszámolását Hillary Clinton demokrata párti jelölt kampánycsapata – jelentette szombaton a CNN amerikai hírtelevízió.

Hillary Clinton hívei a voksok újraszámlálását szeretnék

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje híveinek egy csoportja azt szeretné, ha három szövetségi államban átvizsgálnák, újraszámlálnák a voksokat.

Trump mégsem indít vizsgálatokat Clinton ellen

A leendő Trump- kormányzat nem indít majd vizsgálatot Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje ellen.

Hillary Clinton: Mélyen elkeseredtem a választások miatt

A közvetlenül az elveszített elnökválasztás után mondott beszéde óta először jelent meg és mondott beszédet a nyilvánosság előtt Hillary Clinton szerdán.

Féláron adják a Clinton-relikviákat, de a kutyának sem kellenek

A washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren fél áron árulják a Hillary Clinton-relikviákat, de így sincs iránta érdeklődés – írja a Magyar Nemzet kiküldött tudósítója.

Petícióban kérik az elektorokat: az eredményektől függetlenül Clintont válasszák meg

Interneten és közösségi oldalon közzétett petícióban kérik az amerikai elektorokat, hogy a választási eredményektől függetlenül Hillary Clintont, a Demokrata Párt jelöltjét válasszák meg elnöknek.

Frank: Trump is az elit tagja

Tévedés Donald Trump megválasztott amerikai elnökre úgy tekinteni, mint aki egy kívülről, a politikába a semmiből jövő ember, hiszen hosszú évtizedek óta ugyanúgy a keleti parti, New York-i elit tagja, mint Hillary Clinton – mondta Frank Tibor Amerika-szakértő.

Hillary Clinton együttműködést ajánlott Donald Trumpnak

Hillary Clinton, az amerikai elnökválasztáson alulmaradt jelölt együttműködést ígért a győztes Donald Trumpnak, és fontosnak mondta, hogy az Egyesült Államok befogadó és nagylelkű ország legyen.

Hillary Clinton: Megéri a küzdelem azért, amiben hiszünk

Hillary Clinton, a vereséget szenvedett amerikai demokrata elnökjelölt szerdai beszédében hangsúlyosan szólt arról, hogy "megéri a küzdelem azért, amiben hiszünk".

Többen szavaztak Clintonra, mégis Trump nyert

Az amerikai elnökválasztás november 9-ei, magyar idő szerint délután fél 3-kori állása szerint Hillary Clintonra országosan 136 ezerrel több ember szavazott, mint Donald Trumpra, aki ennek ellenére megszerezte az elnökké választásához szükséges elektori többséget.- hívja fel a figyelmet az Origo .

Stábja beismerte: Rossz jelölt volt Hillary Clinton

Hillary Clinton közvetlen munkatársai tisztában voltak azzal, hogy a demokrata párti jelölt elnöki esélyei törékenyek – írja a Politico .

A női elnökök egészen nevetségesek tudnak lenni – a filmvásznon

Kedden elnököt választ az Egyesült Államok, és elég valószínű, hogy a demokrata jelölt, Hillary Clinton lesz a győztes. 

Hillary Clintoné lett az első választási győzelem

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje aratta le az első győzelmet az amerikai elnöki posztért kedden megkezdett választáson.

Az utolsó felmérések szerint szinte biztos Hillary Clinton győzelme

A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke.