hiszti

Magyarország hazarendelte holland nagykövetét

Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között – számolt be az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki bejelentéséről.

Tilla sokat hisztizik, és retteg az öregedéstől

A TV2 műsorvezetője a Bestnek adott interjút, ebben többek közt félelmeiről is beszélt.

Hogyan legyél türelmesebb szülő?

Amikor anya leszel, sosem gondolnád, hogy a karjaidban édesdeden szuszogó csöppség egy szép napon majd olyan érzéseket ébreszt benned, hogy mindjártazonnaldetüstént elő kell kapnod a hétmérföldes csizmádat és kirohanni a világból.

60 szörnyű dolog, amin a 3 éves kislányok egy nap alatt kiborulhatnak (Humor)

Aki kisgyereket nevelget, annak nem ismeretlen a hiszti fogalma.

Kezelhetetlen a gyerek? Sokszor rosszkedvű és figyelmetlen? - Egy gyakori ok, amire talán nem is gondolsz

Egy olyan ok is meghúzódhat ezek mögött a jelek mögött, amire az ember először nem is gondol, árulja el a szakorvos.

Orbánék megüzenték

Az, hogy az Orbán-kormányok alatt a szervilizmus az élet minden területén tapinthatóvá vált, nem szorul különösebb magyarázatra. Ma már az utolsó közszolgától a kifőzdés vállalkozóig mindenki pontosan tudja, hogy vele szemben mikor mi az elvárás. Ki az elvárt pályázó és ki az elvárt nyertes, föld, trafik, építés, út,...

Te is könyvvel nyugtatod a gyereket?

Az olvasás nem csak az intelligenciát fejleszti, hanem az érzelmeket is segít kezelni, arról nem is beszélve, hogy egy jó könyv számtalan nehéz helyzetben jolly joker a szülőnek...

A hiszti kezelése - videó egy nem hétköznapi módszerről

Hiszti? Toporzékolás? Követelőzés? Ha kellően bátor vagy, akkor ezzel a szokatlan, de nagyon hatásos módszerrel egy pillanat alatt véget vethetsz gyermeked hisztijének... (Vicces videó).

Aki másnak lehetmás

Azt mondja nekem a barátom (nem, nem a sifferbandi; az nekem nem barátom, hisztis picsák nekem nem barátaim, hisztis picsának itt vagyok én, és két dudás, tudjuk), hogy túlreagálom ezt a kormánynemváltást, a megígért nememlékműileg bezárólag.

Hisztis gyerekből nyavajgós felnőtt?

Ezt hallottam minap:

A férfiak is gyakran hisztiznek

Gyakran halljuk a férfiaktól, hogy a nők hisztisek.

Kispapa-blog - Egy szürke hétköznap

E hét pénteken (már csak 83 nap van hátra Marci világra jöttéig!), hajnali fél négy körül indult a nap.

Pszichológus Budapesten: Vigyázz a szavakkal

Rendszeresen találkozik a szakember olyan szülőkkel, akik kissé ingerülten, telítődve a pszichológia és az aktuális neveléselméletek tanácsaitól, arról panaszkodnak, ma már nem is engedik normálisan nevelni a gyereket.

Ha veled lakik a sárkány...

Senki sem szeret érthetetlen nőt tartani, de ezt meg lehet előzni, mert ha a nőnek baja van, akkor az elhanyagoltságot jelez.

Hisztis kétéves

A meghatározás a következő:

VV5- Kinga a dagadtak ellen

Óriási hisztit rendezett Kinga amikor rádöbbent, hogy legjobb barátnője kiesett a játékból.

Pszichológus: Két és fél éves kisfiam kimeríti a hisztis gyerek fogalmát

Két és fél éves kisfiam már-már kimeríti a hisztis gyerek fogalmát.

A kisgyermekek dackorszakáról

...Gyermeked második hisztériás rohama a mai nap, semmi jelét nem mutatja, hogy valamikor vége akarna szakadni. Újabb dobhártyaszaggató üvöltés hasít a levegőbe, lehet akár "de én akaroooooom" akár a "neeeeeeeeeeeeeeeeem" a szövege. Legszívesebben elszaladnál, bárcsak megtehetnéd. Kell hogy legyen megoldás...

A hisztiző férfit nyugodtan ki lehet röhögni

Hisztizni nem kizárólag a nők és a gyerekek előjoga: a férfiak is kiveszik a részüket a dologból, csak épp egy kicsit másképp csinálják.

Az ember "legjobb" tulajdonságai

Sokunk életét megkeserítő, kevésbé népszerű emberi tulajdonságok (hiszti, irigység, rosszindulat, féltékenység) kíméletlen kivesézése, egy kis humorral megfűszerezve.

Dühkitörések kezelése

Mindannyian láttunk már dühöngő gyereket, ha talán -még- nem is a saját lakásunkban, de utcán, boltban, játszótéren biztosan.

Ovisvilág: Kötelező-e a hiszti a dackorszakban?

"Nem vagyok szuperanya, de tudom, nagyon sok múlik rajtam is."

Hisztis politikusnő

Megpofozott egy állami alkalmazottat Karima Begam nepáli politikusnő, mivel szolgálati útjára nem a legszebb és legújabb autót állították rendelkezésére.

Négyszer annyit sírnak a nők, mint a férfiak

A férfiak kemény külseje érzékeny belsőt takar: ők is sírnak, mégpedig évente hat-tizenhét alkalommal

Az a fránya női hiszti

Amikor párod másokkal tölti az estét, akkor úgy érzed, hogy cserbenhagyott?

Miért hisztis a gyerekem?

Gyakran találkozom ezzel az ideges, belefáradt, panaszos vagy csak érdeklődő kérdéssel szülők részéről.

Videó siker a reptéri hiszti

A Hong Kong-i repülőtéren egy nő sikoltozott és a földhöz csapta magát, amikor kiderült, hogy lekéste a járatát.

Ó, azok az elviselhetetlen nők!

Nézzünk jó mélyen magunkba…, ugye, tudunk mi azok lenni…

Nőből vagyok...

…“tehát nem mondom meg mit akarok, de fenntartom a jogot, hogy hisztizzek, ha nem kapom meg” – tartja a mondás. Ami érdekes, női szemmel nézve is egyre több dolog miatt hisztizünk, sírunk, rinyálunk, pattogunk, és a többi. Néha – a “gyengébbik” nem szemszögéből nézve is – néha már idegesítő a helyenként állandó,...

Ezt tedd, ha hisztizik a gyerek

Dr. Somogyi Andrea pszichiáter abban ad tanácsot a szülőknek, hogy mit tehetnek akkor, ha gyermekük földhöz vágja magát.