Gránit bank netbank szolgáltatásáról ezt jó tudnia

A COVID19 -en túl is hasznos egy netbank szolgáltatás, hogy online akár telefonunk segítségével is tudjuk intézni a banki ügyeinket.

A kormány a második hullám miatt meghosszabbította hitelmoratóriumot +VIDEO

A világjárvány második hullámára való tekintettel a kormány június 30-ig meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot, az ügyfeleknek csak akkor kell felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének az eddigi helyzetükön

Drágább cigi, nehezített adózás, utolsó óraátállítás és új hitelek – itt vannak 2021 újdonságai röviden

A Telex összeszedte mindazt, amiről már tudjuk, hogy ránk vár a következő évben. Fussa át, nehogy lemaradjon valamiről!

Az internetes keresési előzményeinket is megnézik majd egy hitelhez?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) négy kutatója szerint a pénzintézetek elnézőbbek lennének az ügyfelekkel szemben, és hamarabb adnának ki hitelt vagy kölcsönt, amennyiben hozzáférésük lenne az ügyfél internetes keresési előzményeire és az online fogyasztási szokásaira.

Állami támogatásból is fizethető a lakásfelújítási támogatás önrésze, de nem mindenkinek! Ön tudja, hogy melyik csoportba tartozik?

Újabb kérdésekre válaszolt Novák Katalin családügyi miniszter a lakásfelújítási támogatás kapcsán.

Az MFB új konstrukciója, az MFB Krízis Hitel Plusz hamarosan igényelhető

Új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport vállalkozások számára, az MFB Krízis Hitel Plusz december 7-től igényelhető - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-vel szerdán.

Milliós bukó is lehet a lakásfelújítási támogatás vége!

A lakásfelújítási támogatás összegénél is többet veszíthet, ha valaki a támogatásra alapozva hitelből finanszírozza a felújítását, majd mégsem tudja igénybe venni az állami pénzt – derül ki a Bank360.hu közleményéből.

Új hiteltermék az MFB-től a vállalkozások számára

Új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport vállalkozások számára, az MFB Krízis Hitel Plusz december 7-től igényelhető - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-vel szerdán.

Csokot, babavárót bukhatunk el a bankok hitelkártya-gyakorlata miatt

A járvány már az első hullám során tönkrevágta a hitelkártya-piacot, köszönhetően a rendeletben meghatározott THM-plafonnak.

Egy család megint az otthonában maradhat Borbély József segítségével

Újabb jogvitát nyertünk árverési vevővel szemben, mely eredményeként egy Esztergom megyei család továbbra is, és reményeink szerint véglegesen az otthonában maradhat.

Történelmi győzelem devizahiteles perben 2

Ez áttörés, hiszen a Bírónő atekintetben is osztotta az álláspontunkat, hogy a faktorcégeknek nincs kereshetősége ezekben a perekben, hiszen nem voltak szerződést alakító felek, azaz nem voltak jelen az érvénytelen szerződés készítésekor, ez azért fontos, mert így minden magyar ember, akinek bedőlt deviza-hitele vanmegszabadulhat...

Történelmi győzelem devizahiteles perben 1

A hét éve folyó perben öt évig Dr. Szepesházi Péter bíró úr járt el, aki először engedte meg a TEMPO Párt beavatkozását, majd amikor a felperes kérte a párt kizárását a perből, azzal tagadta meg, hogy azért nem lehet a TEMPO Pártot kizárni, mert közfeladatot lát el.

Mi folyik a hazai bankokban? A számok nem hazudnak, roham indulhat év végén - Pénzcentrum

Nem valószínű, hogy 2020 utolsó negyedévében jelentősen megfordulna a széljárás a személyi hitelek felvétele területén.-------A tavalyi év azonos időszakához képest 2020. január-szeptember időszakában 39 százalékos visszaesés történt az új személyi hitelek szerződéses összegeiben az MNB adatai szerint. A...

Megvan, milyen igazolás kell, ha a hitelmoratóriumban akar maradni!

A Magyar Bankszövetség közölte a Bank360.hu-val, hogy mi a teendője annak az ügyfélnek, aki jogosult a 2021. június 30-ig meghosszabbított moratóriumra, és abban benne is szeretne maradni.

A Budapest Airport megerősítette, hogy a kormány miatt nem kapnak hitelt, de még bíznak a megegyezésben

A ferihegyi repteret üzemeltető cég hvg.hu-nak adott tájékoztatása szerint remélik, sikerül meggyőzni arról a kormányt, hogy a magyar gazdaságot segítené az ő megmenekülésük.

Magyarország megkapta a 180 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt az EU-tól

A pénz munkahelyvédelmi és munkaegészségügyi intézkedések utólagos refinanszírozására költhető.

Duna House: Az ingatlanpiac után dinamikus restauráció várható hitelpiacon is

Az idén a második negyedévében a jelzáloghitelpiac is visszaesett, de a Duna House szerint a május a hitelpiacon is a mélypontot jelentette és az ingatlanpiachoz hasonlóan, itt is megindul a dinamikus visszarendeződés.

"Most kell megragadni a lehetőséget!" – így hozhatjuk ki a legtöbbet a koronavírus után vállalkozásainkból

Az MKB tradicionálisan erős vállalati bank és ez a hagyomány és fókusz még tovább erősödik 2020-ban. A cégek számára a jelenlegi időszak – a pandémia következményei ellenére – a lehetőségek éve lehet.

Lakáshitel önerő nélkül? Kiváló lehetőségek 2020-ban - Hitel és lízing portál

Noha kifejezetten kedvezőtlenül hat a lakáspiacra az aktuális gazdasági helyzet, azonban ennek ellenére is nagyon sokan vannak, akik szeretnének saját ingatlant vásárolni maguknak.

Az EU adósai leszünk a koronavírus miatt? – A politikusok fogják ezt eldönteni

Jövő héten kiderül.

Ilyen feltételek mellett igényelhetünk személyi kölcsönt 2020-ban - Hitel és lízing portál

Évek óta változatlanul a személyi kölcsönt tekinthetjük a legnépszerűbb hitelkonstrukciónak a magyar lakosság körében.

Orbán Viktor: "Fel kell készülni a koronavírus-járvány második hullámára"

A miniszterelnök a nemzeti konzultáció kapcsán erről is, valamint az uniós támogatásokról is beszélt.

Ezt jó tudnia a hitel moratórium kalkulátorral kapcsolatban

Ez a hitel moratórium kérdés nem könnyű dolog, hogy csináljuk vagy sem.

Mi a furcsa a 700 milliárdos kínai-magyar vasúti projektben? - Feljelentést tett egy képviselő

A Budapest-Belgrád vasút felújítása a magyar állam legdrágább vasúti beruházása lenne, szakértői becslések szerint 3,6-4 milliárd forint körüli kilométer-árral, holott nem építésről, hanem felújításról van szó - hívja fel a figyelmet közleményében Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki bejelentette:...

Itt a félmilliós ingyenhitel – pár óra alatt több ezren igényelték

Alig fél nap alatt már több, mint ezer felsőoktatási hallgató igényelte a Diákhitel Központnál a mai naptól elérhető, maximum félmillió forintos teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Plusz-t. Több száz hallgató élt továbbá pár óra alatt a Kormány által a diákhitelek kapcsán bevezetett további kedvező...

OTP ügyfelek, figyelem! Fontos változtatásokat vezettek be

Az OTP Bank folyamatosan figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását és mindent megtesz a kockázatok csökkentése, a járvány tovább terjedésének megfékezése érdekében – áll a cég közleményében.

A babaváró hitel feltételei 2020-ban

Cikkünkben összeszedtük a babaváró hitel feltételeit a 2020-as évre vonatkozóan: "A babaváró hitel feltételei 2020-ban egyáltalán nem változtak, így továbbra is egy szabadon felhasználható, akár autó– vagy lakásvásárlásra is fordítható, fix kamatozású kölcsönről van szó, melyről sem a kincstár, sem a bank felé nem kell...

Autóhitel feltételek 2020-ban, minden információ egy helyen - Hitel és lízing

Amennyiben kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen feltételek mentén tudunk 2020-ban autóhitelt felvenni, illetve milyen lízingkonstrukciókban gondolkozhatunk, ha magánszemélyek vagy céges ügyfelek vagyunk, akkor az továbbiakban minden kapcsolódó részletet megismerhetünk a téma kapcsán.

Érkezik a segítség a hiteleseknek: Újabb könnyítéseket jelentett be a Pénzügyminisztérium

Újabb rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben kedden, amely további könnyítést hoz a hiteleseknek.

Pénzügyminisztérium: Újabb könnyítések érkeznek a hiteleseknek

Újabb rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben kedden, amely további könnyítést hoz a hiteleseknek.