Lengyelül is megjelent az Ámos Imre és a 20. század album

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Varsói Magyar Intézet együttműködésében Lengyelországban is bemutatott emlékezet-kiállítás albuma lengyel nyelven is megjelent.

Balog nem a holokausztot relativizálta

A DK azzal az érvvel jelenti föl Balog Zoltán mindenügyi minisztert, hogy az úgymond „erősen gyanúsítható a holokauszt relativizálásának bűntettével”.

Hol van a te testvéred?

Nem a történelmi kor a hasonló, hanem a kérdés ugyanaz: „hol van a te testvéred?” – Galambos Ádám, evangélikus teológus, a kiállítás kurátorának megnyitóbeszéde a varsói Ámos Imre-kiállításról.

Wallenberg születésnapja Magyarországon a humánum napja

Holokauszt 70 – A holokauszt emlékévben különösen is fontos azokat az embereket megemlíteni, akik életükkel képviselték a másik emberért való kiállást.

Mazsihisz: a kormány fogadja vissza a magyar zsidóság áldozatait!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleményben kérte, hogy a Holokauszt emlékévet meghirdető magyar kormány méltó módon és közös munkával, nem csak szavakban, hanem tettekkel is fogadja vissza a magyar nemzetbe a magyar zsidóság kiszolgáltatott és ártatlanul legyilkolt áldozatait.

A Szobor és az ellenzék

Ezt követően peticiót fogalmaznak meg, amit majd az arra kijelölt önkéntesek visznek el Rákosi elvtárs hivatalába.

„Hol van a te testvéred?” - Ámos Imre és a 20. század

Varsó – Galambos Ádám evangélikus teológus, a kiállítás kurátorának megnyitóbeszéde elhangzott a „Hol van a te testvéred?” – Ámos Imre és a 20. század kortárs összművészeti kiállítás megnyitóján 2014. június 23-án Varsóban, az Emanuel Ringelblum Zsidó Történeti Intézetben Dés László, a „Szól a kakas már”...

Varsóban megnyílt a Hol van a te testvéred? – Ámos Imre és a 20. század című összművészeti emlékezet-kiállítás

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a varsói Magyar Kulturális Intézet szervezésében 2014. június 23-án nyitották meg a varsói Emanuel Ringelbaum Zsidó Történeti Intézetben a magyar Soá tragikumát feldolgozó összművészeti kiállítást.

Romsics Kolozsvárt

„Aki meg akarja gyászolni mérges gázzal meggyilkolt és elégetett zsidó honfitársainkat, vigye virágait Kolozsvárra... Miért Kolozsváron? Mert ott nincs Orbán-kormány.””

Ámos Imre és kortárs magyar művészek összművészeti kiállítása nyílik Varsóban

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, a Varsói Magyar Kulturális Intézet és a varsói Emanuel Ringelbaum Zsidó Történeti Intézet együttműködésében a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából a történelem tragikus időszakára, a magyar Soá-ra reflektálva Ámos Imre festőművész huszonöt alkotásából – többek...

Eltiporva

Az Eltiporva kiállítás arról a „végkifejletről” szól, amelyben a könyvek, a gondolatok is „eltiporva” várták sorsukat a II.

Gondolatok Dávid Katalin Soah – Emlékeim a vészkorszak idejéből című kötetéről

„Úgy kellene mondanom, hogy megszűnt az a társadalom, ami viselhetné a keresztény jelzőt. Ezt hangsúlyoznunk kell mindenütt a kontinensen, de úgy érzem, hogy Magyarországon különösképpen, mert nagyon visszaélnek itthon a keresztény jelzővel.” (Dávid Katalin)

Schweitzer: széles rétegekhez kellene eljuttatni Áder beszédét

Schweitzer József kívánatosnak tartaná, ha Áder János államfőnek az auschwitzi Élet menete alkalmából elmondott beszéde a társadalom széles rétegeihez eljutna, "és ez a mai sehová sem vezető megosztottság megszűnnék".

Kurucinfós cikk ügyében járt el az ügyészség

Hozzáférhetetlenné tenne egy kuruc.infón megjelent cikket az ügyészség – közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész kedden. Ibolya Tibor elmondta: a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség az illetékes bíróságon indítványozta a holokauszttagadó megállapításokat tartalmazó cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges...

Orbán Viktornál jártak a Mazsihisz vezetői

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a kormányfőnél jártak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői szerdán – közölte a Mazsihisz az MTI-vel.

Áder: Auschwitz Magyarország legnagyobb temetője

Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője – mondta Áder János köztársasági elnök az auschwitzi munka- és megsemmisítő táborról az ott tartott Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen, hétfőn.

Élet menete: magyar zarándokokkal az élen indult el a menet Auschwitz-Birkenauban

Ötvennégy ország képviselőinek részvételével, a magyar zarándokokkal az élen indult el hétfőn nem sokkal 13 óra után a Nemzetközi Élet Menete az auschwitzi egykori haláltáborból a mintegy három kilométerre lévő birkenaui emlékhelyre.

Ami összeférhetetlen

Belátom: az alábbiakban írottak akár életidegen, követhetetlenül merev álláspontnak is tekinthetők. Magam az adott kérdésben – az orbáni önkény és az ő „holokauszt-emlékéve” dolgában – ezt tartom egyedül helyesnek.

Az emlékezés tere(i) – Gondolatok a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján

A Holokauszt 70 emlékév sajnálatos lehetőséget ad a különböző nézetek olyanfajta előretörésére, amelyek éppen az emlékezettől fosztják meg az embereket. Mintha az emlékezet nem a kérdéstől indulna – mint ahogy azt oly sok országban tapasztalhattuk –, hanem a punktáció elhelyezésével. Sajnálatos tény, hogy ma Magyarország...

Ha Lázár János azt mondja, hogy valami nem volt, akkor az nem volt, még akkor sem, ha igazából volt

Most például azt mondja, hogy ők nem ígérték meg, hogy elhalasztják a német megszállás emlékművének megépítését. Sajnos pont van egy levél, amiben Orbán Viktor ezt ígéri meg.

Élő emlékezet – Eltűntnek nyilvánítva címmel nyílt kiállítás a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban

A kiállítás kronológiai ismertetéssel kezdődik, mely a lépcsőn lefelé haladva úgy vezet be minket az egyre mérgezőbb ideológiai légkörbe, hogy közben mi is lefelé haladunk. Az egyik terem magával a korszakkal foglalkozik. Láthatjuk a munkaszolgálatos feljegyzéseket, ismeretet szerezhetünk a deportálás körülményeiről,...

69 évvel ezelőtt végezték ki a mártír Dietrich Bohnhoeffer evangélikus lelkészt

69 évvel ezelőtt Heinrich Himmler, az SS főparancsnoka személyesen adott parancsot Dietrich Bonhoeffer akasztására, melyet 1945. április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs táborban hajtottak végre.

A szégyenkultúrától a katarzisig

A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett Asztali beszélgetések programján a Holokauszt Emlékév apropóján György Péter esztéta és Szabó B. András teológus fejtették ki véleményüket arról, hogy beszélhetünk-e össztársadalmi emlékezéskultúráról, van-e esély akár állami, akár kisközösségi szinten kiváltani a megrendülést.

Romsics Ignác, Basics Beatrix beszélgetése, keresztény-zsidó párbeszéd és az Ámos Imre tiszteletére írt kéziratok átadása Szentendrén

2014. március 30-án a szentendrei Művészet Malomban került sor az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett beszélgetésekre, valamint az Ámos Imre és a 20. század – kortárs összművészeti kiállítás irodalmi kéziratainak az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum számára történő átadására. A disputák...

Disputa a holokauszt emlékév kapcsán – György Péter és Szabó B. András volt az Asztali beszélgetések sorozat vendége.

Lehet-e kormányzati döntésből emlékezetkultúrát kialakítani? Vannak-e olyan kezdeményezések, melyek szemléletformáló erejükkel társadalmi átalakulásokat eredményeznek? Létezik-e emlékezetkultúra Magyarországon? – Ilyen és hasonló kérdéseket járt körbe György Péter és Szabó B. András.

Őrizője vagyok testvéremnek! - gondolatok a holokauszt emlékév kapcsán

1944. március 19-én szállták meg a náci Németország csapatai Magyarországot. Emlékeznünk és emlékeztetnünk szükséges, hogy az ezt megelőző folyamatok és az ezt követő események olyan ideológia alapján történtek, mely nemcsak a keresztyénség nézetével, hanem az ember emberségével sem egyeztethetőek össze.

Fabiny Tamás evangélikus püspök: 1944. március 19. margójára

1944. március 19-én szállták meg a náci Németország csapatai Magyarországot. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökének, dr. Fabiny Tamásnak alább olvasható jegyzetével emlékezünk meg a hetven évvel ezelőtt történt eseményekről. A püspök írásában olyan példákat állít elénk, akik fenyegetettség idején is képesek...

A Soá legidősebb tanúja

Zongoraművész volt, túlélte a Soát, 110 évet élt.

Balog kultúrharcot akar a holokausztból

Balog Zoltán mindenügyi miniszter a legutóbbi nyilatkozata szerint felhatalmazva érzi magát arra, hogy nyílt tévévitát proponáljon, történészek között.

Holokamuzott Ágoston Tibor

A Jobbik debreceni országgyűlési képviselő-jelöltjének, jelenlegi önkormányzati képviselőjének a doni katasztrófa évfordulóján tartott beszéde nyilvánosan hangoztatott és vállalt holokauszttagadás.