1100 rendőr között tartották meg az első melegfelvonulást Szarajevóban

Szigorú biztonsági intézkedések mellett tartották meg az első melegfelvonulást Szarajevóban – írta a Dnevni Avaz című szarajevói napilap. A rendezvényen több mint háromezren vettek részt.

Cameron Post rossz nevelése

„Egyszerűen csak azért szerettem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ez ellen.” A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény önmagunk felfedezéséről és arról, hogyan találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a saját szabályaink szerint éljük az életünket.

A melegek "átneveléséről" beszélt egy izraeli miniszter

Rafi Perec oktatási miniszter menesztését követelték a melegek heteroszexuálissá "átneveléséről" vallott nézetei miatt az izraeli LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális)-közösség képviselői Tel-Avivban vasárnap este – jelentette a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna esti híradása.

A londoni Prideon brutális tömeg volt

A szervezők becslései szerint másfél millióan vettek részt szombaton Londonban a jubileumi London Pride felvonuláson.

Apró tüntetés mellett, de békében lezajlott az idei Pride

Rendzavarás, atrocitás nélkül zajlott le a 24. Budapest Pride felvonulás szombaton a fővárosban.

A parlament előtt is bulizott a Budapest Pride

Megkezdődött szombat délután a 24. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a felvonulás, amelyet idén "Van egy közös a történetünkben" szlogennel hirdettek meg.

Kövér a pedofíliához hasonlította a követelést, hogy a homoszexuálisok is házasodhassanak és fogadhassanak örökbe

Az Országgyűlés elnöke arról beszélt a Fidesz zuglói híveinek, hogy normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak.

A bajai lángosos a közgyűlésbe megy

Szabó Richárd a köré szerveződött segítőkkel több száz rászorulót támogat főként Baja térségében. Ősszel az ellenzéki pártok közös jelöltjeként indul a választáson.

A melegek jogaiért szólaltak fel hazai baloldali pártok

A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális emberek jogérvényesítését és az uniós emberi jogi kötelezettségek betartását említette fontos tennivalóként az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum egy-egy politikusa egy szombati budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

Visszatér a középkor: így bánnak el a melegekkel

Szerdán lép életbe Bruneiben a szigorított büntetőtörvénykönyv, amely ezentúl megkövezéssel büntetik a melegeket és a házasságtörőket, a tolvajokra pedig kézlevágás vár.

Dúró Dóra megkapta! Ha szakpolitikusként érdekli, mélyedjen el.....

Mint arról beszámoltunk, Dúró Dóra érdekes ismeretekről tett tanúbizonyságot, amikor kijelentette, hogy a homoszexualitás már attól terjed, ha szóba kerül.

Dúró Dóra fellebbentette a fátylat egy újabb homoszexualitást okozó kórról: ez a tudás

Dúró Dóra széles látókörű, sokat látott, tájékozott magyar politikus, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a megfogalmazása, hogy ha egy gyerek előtt a homoszexualitásról beszélnek, az kihatással van arra, hogy kialakul-e.

Szülő 1 és Szülő 2? Párizsban ezentúl nincs anya és apa az iskolai dokumentumokban - Családháló

Szülő 1 és Szülő 2? Párizsban ezentúl nincs anya és apa az iskolai dokumentumokban

Mindenki egyforma, mégis csak a melegekért állnak ki?

„Köszönjük megtisztelő megkeresésését.

Az új kubai alkotmány megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt

Az új kubai alkotmány megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt – közölte szombaton Homero Acosta, a kubai államtanács titkára az alkotmánytervezet parlamenti beterjesztésekor és a dokumentumról szóló vita megkezdésekor. Előtte a törvényhozás plenáris ülésén megerősítették az új kormányt.

Ferenc pápa: Isten melegnek teremtett, ő ilyennek szeret téged... - Városi Kurír

Ferenc pápa - a "demens vénember" - egy mondatával többet tett az emberiségért, az elfogadásért, az egymás tiszteletén alapuló békés együttélésért, mint  az ezt az elvet hangoztatók együttvéve.

"Nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy fiúk udvarolhatnak egymásnak"

Mit tehet, hová fordulhat egy fiatal fiú, akik körül csak heteroszuexuálisok vannak, de ő fiúkhoz vonzódik?

Dúró Dóra kiakadt, mert az MTI azt írta, szívesen várják a meleg szavazókat

Szerdán számolt be arról az MTI nyomán a Propeller is, hogy a jobbikos Dúró Dóra arról beszélt, pártja örül a melegektől kapott szavazatoknak is.

Egy brazil bíró engedélyezte a homoszexuálisok "átalakító kezelését"

A veszélyes és tudományos alapokat nélkülöző módszert 1999-ben tiltották meg az ország pszichológusainak.

Konzervatív cölöpök

Felföldi azon tézise, hogy „teljességgel alkalmatlan az élet továbbvitelére, és abnormális, mert gusztustalan és életidegen, és a normális embernek ettől teljesen felfordul a gyomra”, inkább a baromság kategóriába esik.

Adj a szabadságra - 2017. július 8-a az LMBTQI szabadságról szól majd.

“Adj a szabadságra” transzparensek adják meg a felütést a július 8-án tartott Budapest Pride-nak, mely a hivatalosan június 30-án induló tíznapos Budapest Pride Fesztivál csúcspontja lesz. Ez a szombat délután a szabadságról szól majd – aminél nem fogjuk kevesebbel beérni

Korlátozzák az oroszok a Szépség és a szörnyeteget a meleg szereplő miatt

A múlt héten derült ki , hogy A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast) egyik karaktere nyíltan meleg lesz. Az oroszok fontolóra vették a film betiltását, mivel Oroszországban törvény tiltja a homoszexualitás propagálását a kiskorúak körében, a meleg jelenet pedig szerintük természetesen ide tartozik.

IKSZ-re vett demográfia

Most, a Nacsa Lőrinc jegyezte, nyílt levelükben közlik, hogy az országnak nem tesz jót, ha lesznek a társadalmi nemekkel foglalkozó diplomásai. Mindezt pár nappal Harrach megszólalását követően. IKSZ-ileg leszögezve: „Égető problémánk a demográfiai kérdés, ami nem a szexuális kisebbségek tanulmányozásával és a feminista...

Sókratész– Célközelben a másság genetikai kutatása

Gőzerővel folyik a homoszexualitás evolúciós és genetikai okainak kutatása.

Fújolással fogadták a csókolózó leszbikusokat az ELTE egyetemistái – videó

"Leszbikus csókforradalom" néven hirdettek flashmobot csütörtök estére az ELTE épületéhez közel, az egyetemi hallgatók egyik törzshelyének számító Könyvtár Klub nevű szórakozóhelynél – írja a Blikk . 

Szuperhősök szexualitása

Ceglédi Zoltán írásának a címe szerint a gyermekemnek „szüksége van meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű hősökre is”. Erre valószínűleg sokan fogják azt mondani, hogy a „fenét”. S még csak nem is homofób lesz mindahány. De a hangzatos cím alatt azért nem is erről van szó teljesen.

Orbán ősmagyar házassági körtéje

Mi tagadás lemaradtam kicsit. Erre akkor jöttem rá, amikor előbb tűnt fel az almás-körtés selfie-kről a felhívás, mintsem tudtam volna, hogy mire fel kellene ilyen képet készíteni. Aztán elolvastam azt, ami Orbán interjújából beszivárgott a magyar nyelvű médiába és kiderült, hogy a miniszterelnök szerint a homoszexualitás valami...