Seehofer: A szélsőjobboldali terror fenyegetése a legnagyobb veszély Németországban

A német belügyminiszter szerint „természetesen” szélsőbaloldali veszély is van, és nagy az iszlamista terror veszélye, de az utóbbi hónapok fejleményei alapján a szélsőjobb a legfenyegetőbb.

Komoly menekülthullámra készülnek a németek

Az eddiginél is nagyobb menekülthullám érheti el az Európai Uniót (EU), ha nem kapnak több segítséget a külső határon fekvő tagállamok – mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

Csaknem ezer közszereplőt érint az adatlopás Németországban

Csaknem ezer közszereplő, főleg politikusok személyes adatait érinti Németországban az a nagyszabású adatlopás, amely a napokban derült ki.

Seehofer: továbbra sincs tartós megoldás a migrációs válságra

A német szövetségi belügyminiszter szerint még mindig csak a szándéknyilatkozatoknál tartanak az uniós államok.

Seehofer bejelentette, nem akarnak kormányválságot

Kitart a bajor CSU a tervezett menekülügyi szigorítások mellett. 

Heteken belül érkezik a németek új mesterterve a menekültügyi reformokról

Heteken belül kiadhatja a német szövetségi belügyminisztérium a menekültügyi rendszer hatékonyságát növelő új programját.

Német lapok Orbán bajor látogatásáról: Merkelt provokálták

A német sajtó Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

Orbán a szocializmus sírásója a németek szemében

A német sajtó Orbán Viktor pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.A Die Welt című napilap online kiadásában Orbán úgy tesz, mintha menekültek százezrei lennének úton címmel közölte Thomas Vitzhum összeállítását, amely szerint a CSU "körüludvarolja Orbánt", akinek feladata a bajor párt...

Bajorország szövetségre lép a közép-európai államokkal

Horst Seehofer bajor tartományi elnök bejelentette, Bajorország szövetségre lép a közép-európai államokkal.

Orbán támogatójának egyre inkább kifelé áll a rúdja

Tovább gyengült a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) választói támogatottsága, és a német tartomány lakosságának csaknem négyötöde szerint Horst Seehofernek távoznia kell a CSU-elnöki és a kormányfői tisztségből - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.

Továbbra sincs egyetértés a menekültpolitikában a CSU és a CDU között

Németországban továbbra sincs egyetértés a menekültpolitikában a Keresztényszociális Unió (CSU) és testvérpártja, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) között – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke pénteken pártja müncheni kongresszusán.

Horst Seehofer: Orbán Viktor "a demokrácia talaján áll"

Orbán Viktor magyar miniszterelnök "a demokrácia talaján áll" – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a Keresztényszocialista Unió (CSU) elnöke egy hétfői interjúban.

Heves tiltakozással "fogadták" Orbánt a bajor parlamentben

A szociáldemokrata SPD helyi képviselői kikeltek az ellen, hogy Orbán Viktor a bajor tartományi gyűlés müncheni épületébe látogasson az ottani magyar főkonzulátus '56-os megemlékezésére.

Orbánt nem lehetett kérdezni, Münchenben volt fontosabb dolga

Az országgyűlés hétfői ülésén eredetileg a délelőtt a kormány kérdezéséről szólt volna, utána pedig hosszú vita következett volna a hetedik alkotmánymódosításról. A napirendet azonban átírták.

Seehofer: Merkel miatt erősödtek meg a szélsőségesek

Angela Merkel német kancellár kormányának "elhibázott bevándorláspolitikája" miatt erősödött meg az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt – mondta egy vasárnapi lapinterjúban Horst Seehofer bajor miniszterelnök.

Orbán: Nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze

Orbán Viktor kormányfő pénteken köszönetet mondott Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott. Orbán Viktor ezt a Horst Seehoferrel folytatott budapesti tárgyalása után mondta.

Seehofer: Németországnak követnie kell Ausztria példáját, de Merkel hajthatatlan

Németországnak az osztrák példát követve maximálnia kell a befogadható menedékkérők számát és hatékony határellenőrzést kell bevezetnie, Angela Merkel kancellár azonban hajthatatlan, ezért nehéz hetek és hónapok következnek a német politikában – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU)...

Megfenyegette Angela Merkelt a koalíciós partnere

Alkotmánybírósági panasszal fenyegette meg menekültpolitikája miatt Angela Merkel kancellárt, a CDU elnökét a kisebbik kereszténypárt és egyben koalíciós partner, bajor CSU elnöke, tartományi miniszterelnök.

Bajor miniszterelnök: a németeket csak az érdekli, hogy csökkenjen a menekültek száma

A német lakosságot nem a menekültpolitikáról folytatott viták érdeklik, hanem az, hogy csökkenjen az országba belépő menedékkérők száma, ezért üdvözlendő, hogy a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elkötelezte magát a csökkentés mellett – mondta a CDU karlsruhei kongresszusán kedden Horst Seehofer bajor kormányfő, a...

A német alkancellár szerint már a kormány működését veszélyezteti a menekültvita

Megelégelte a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke a konzervatív koalíciós partnerek vezetőinek hetek óta tartó vitáját: Sigmar Gabriel alkancellár minden eddiginél keményebb szavakkal utasította rendre Horst Seehofer bajor kormányfőt, a CSU elnökét és Angela Merkel kancellárt, a CDU elnökét. A politikus a Spiegel Online...

Egyre keményebben zsarolja Merkelt a bajor miniszterelnök

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke akár a pártját a szövetségi kormányban képviselő minisztereket is visszahívhatja, ha nem sikerül rávenni Angela Merkel kancellárt az úgynevezett nyitott határok politikájának feladására – írta szerdán a Bild című német lap. A három CSU-s miniszter visszahívása az...

Ultimátummal kényszerítené Merkelt cselekvésre a bajor miniszterelnök

Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy keddi lapinterjúban bejelentette, hogy november 1-jéig ad haladékot Angela Merkel kancellárnak és a szövetségi kormánynak a "nyitott határok politikájának" befejezésére, és ha ez nem történik meg, a bajor vezetés megvizsgálja, hogy mit tehet saját hatáskörben.

Merkel: minden menekültnek el kell fogadnia a német törvényeket

Nem fogok látszatmegoldásokat javasolni címmel közölt terjedelmes interjút Angela Merkel német kancellárral a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap szombaton.

Már fenyegeti Merkelt a menekültek miatt a bajor miniszterelnök

Horst Seehofer bajor miniszterelnök pénteken Münchenben bejelentette, hogy Bajorország bepanaszolja az alkotmánybíróságon a német szövetségi kormányt, és "önvédelmi intézkedéseket" tesz, ha a berlini vezetés nem gondoskodik a menedékkérők hullámának csillapításáról.

"A probléma nem Angela Merkel, hanem a bevándorlók nagy száma"

A bevándorlás korlátozását célzó "önvédelmi" intézkedésekről dönt pénteken a bajor tartományi kormány, a tervek között szerepel az Ausztriából érkező menedékkérők belépésének megtagadása a határon – mondta Horst Seehofer tartományi miniszterelnök a Bild című német lapban pénteken megjelent interjúban.

A bajor miniszterelnök bírálta Merkelt és meghívta Orbánt

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke élesen bírálta Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt a Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában megjelenő interjúban.

Bajor miniszterelnök a menekültekről: Ki kell jönni az álomgyárból a való világba

A bajor miniszterelnök szerint katasztrófával fenyeget a németországi menekültügyi helyzet, és előfordulhat, hogy le kell foglalni ingatlanokat a menedékkérők elhelyezéséhez – írta szerdán a Münchner Merkur című lap.