Megkérdeztük, miért kell befizetni évente 5000 forintot a vállalkozóknak, megdöbbentő választ kaptunk

Azért, mert a törvény írja elő. 

Trump a NATO-tagországokról: "Fizetnek, én pedig örülök neki"

Donald Trump amerikai elnök üdvözli, hogy egyes NATO-tagországok megnövelték hozzájárulásukat a közös védelmi kiadásokhoz – ezt Trump maga mondta kedden a washingtoni Fehér Házban újságíróknak, a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott rövid tájékoztatóján.

Amerikai NATO-nagykövet: a szervezet erős és egységes, de növelni kell az anyagi hozzájárulást

Várhatóan a hazai össztermék négy százalékára kell majd emelniük a NATO-tagországoknak a védelmi kiadásaikat.

Havi 40 ezret kaphat a bölcsis szülő, ha.....

Az Európai Unió jóvoltából akár havi 40 ezer forint bölcsődei hozzájárulást kaphat az a szülő, aki visszamegy dolgozni.

Ön aláírta, hogy gyermekét felhasználhassák? - Városi Kurír

Sok százezer gyerekstatisztát statisztát szerez magának 2018-ban Magyarországon a NER és minden óvodás szülője köteles mindehhez aláírásával hitelesítve engedélyt adni. Hol élünk? A gödör, aminek nincs alja….

77 milliót fizethetünk menekültenként, ha megtagadjuk a segítséget

Menekültenként 250 ezer euró (77,7 millió forint) "szolidaritási hozzájárulás" fejében tagadhatnák meg ideiglenesen az uniós tagállamok, hogy részt vegyenek a menekültek automatikus elosztásában – derül ki az Európai Bizottság által szerdán elfogadott javaslatból.

Kemény pénzeket fognak elkérni az idősektől

A fővárosi önkormányzat több mint félmilliárd forintot szedne be az otthonokba költöző idősektől, valamint rokonaiktól a fekvőhelyekért cserébe – írta meg a Népszabadság .

Meg kell fizetni a hozzájárulást

A víziközmű hozzájárulás megfizetése volt az egyik legfontosabb téma a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület legutóbbi ülésén, hiszen ez újabb terhet ró a szállásadókra.

A leendő új adók kérdései

Az utóbbi hetekben, de különösen az utóbbi napokban számos újságban megjelentek írások, melyek a kormány által tervezett, új adók életbe léptetéséről szólnak. Felröppennek természetesen a különféle változatok, valamint azok vélt, vagy valós pénzügyi hatásai.

Nagy gond a bejáró diákok után fizetendő hozzájárulás

Nagykanizsa - Több településnek is kedvezményt adott az önkormányzat a bejáró tanulók utáni összegből, mégis akadt, amely nem tudott fizetni.

Jól jön a rehabos dolgozó: többszörösére emelkedett a rehabilitációs hozzájárulás

A törvény szerint minden olyan munkáltatónak, akinél az átlagos statisztikai állományi létszám meghaladja a 20 főt, a létszám 5 százalékát megváltozott munkaképességű dolgozóval kell betölteni.

Vége a támogatásnak! Mindenki fizesse a gáz árát úgy, ahogy tudja

Megszűnik a gázártámogatási rendszer jövő április végén.