Új színt kap a Huawei Mate 20 Pro

Bár mi már 2019-et írunk, de Kínában február 5-én ünneplik majd az új évet.

Az Apple előtt végzett a Huawei 2018-ban

A Huawei idén 200 milliónál is több készüléket szállított le, amivel sikerült magának megszereznie a második helyet és így az Apple-t is maga mögé utasította.

Megérkezett a Huawei P20, P20 Pro és Mate 10 Android Pie frissítése

A sokak által várt Android 9 végre megérkezett a Huawei legnépszerűbb telefonjaira.

Rendkívül sikeres a Huawei Nova szériája

A tegnap a Huawei bemutatta az első kivágott kijelzős mobilját a Nova 4-et, a rendezvényen azt is elárulták, hogy roppant sikeres a széria így nem is volt kérdés a folytatás.

Már biztos, hogy négy hátlapi kamerával jön a Huawei P30 Pro

Idén márciusban a Huawei bemutatta a világ első három hátlapi kamerával szerelt mobilját a P20 Pro-t.

48 megapixeles kamerával és lenyűgöző színválasztékkal érkezett a Nova 4

A Huawei Nova 4-ről az elmúlt hetekben már elég sokat hallottunk, ma végre bemutatta a kínai cég az eszközt és igen látványosra sikerült.

Nem minden Huawei Nova 4 kap 48 megapixeles kamerát

A Huawei Nova 4 a jövő héten fog érkezni, már eddig is elég sokat tudtunk a készülékről, de most minden egyes hardverspecifikáció kiszivárgott róla.

Több vakut is kap hátlapjára a Huawei P30 és P30 Pro?

A közelmúltban megjelenő Mate 20 széria után a Huawei P termékcsaládja veszi áta stafétabotot, a bejelentésre 2019-ig biztosan várnunk kell, de ez nem akadálya annak, hogy megtudjunk pár érdekesebb információt az érkezőben lévő modellekről.

48 megapixeles kamerával jöhet a Huawei Nova 4

A Huawei Nova 4 bemutatójáig már csak kevesebb mint egy hetünk van hátra, a készülék a napokban a TENAA-nál is járt és most újabb fontos információk derültek ki róla.

Több fontos infó is kiderült a Honor View 20-ról

Honkongban egy kisebb sajtótájékoztatót tartottak, melynek főszereplője a Honor View 20 volt, több fontos részletet is elárultak az újdonságról.

Trendi belépő szintű Huawei mobil mutatkozott be

Manapság egyre több gyártónál találkozhatunk színátmenetes hátlappal és a vízcsepp alakú notch szépen kezd divatba jönni hála a Mate 20-nak.

Egyre nagyobb a botrány a Huawei és ZTE körül

Már nem csak a USA kormánya, hanem egyes EU-s vezetők is úgy gondolják a Huaweinek és más kínai technológia cégek nincs helye az állami vállalatoknál.

Fotókon pózol a Huawei Nova 4

Egész jól mutat a szenzorszigetet lecserélő kivágás a telefonon és azt is megtudtuk, hogy az ujjlenyomat olvasó hol helyezkedik el.

Megvan a Huawei Nova 4 bemutatójának időpontja

A múlt héten már sejthető volt, hogy decemberben fog debütálni a Huawei első olyan mobilja melynek előlapi kamerája a megjelenítőben lévő “kivágásban” kap majd helyet, most pedig meg is van a pontos dátum.

Saját operációs rendszerére cseréli az Androidot a Huawei?

Már korábban is lehetett róla hallani, hogy a Huawei egy új és független operációs rendszeren dolgozik, most ezt meg is erősítették.

Koncepcióképen az in-display előlapi kamerás Huawei Nova 4!

A Huawei-nél gőzerővel dolgoznak azon, hogy ők adják ki elsőként a Samsung által csak Infinity O névre keresztelt megjelenítővel rendelkező készüléket. A mai nap folyamán már egy fotót láthattunk egy rejtélyes készülékről ami ilyen kijelzővel rendelkezik, most pedig egy koncepciókép is megjelent róla.

Valódi fotón tűnt fel egy lyukas kijelzős mobil

Már a Samsung és a Huawei is készül az első olyan megjelenítővel rendelkező telefon bemutatására melyen az előlapi kamera keret és notch mentes elhelyezést kap, a kínaiak nagyon fejükbe vették, hogy beelőzik a dél-koreaiakat, de egyenlőre még nem világos, hogy kié is lesz az első hely ezen a téren.

Jön az első lyukas kijelzős Huawei mobil

Úgy fest a Huawei egyre több dologban fogja megelőzni a Samsungot, a mostani lépéssel pedig igencsak borsot fognak törni a dél-koreaiak orra alá.

Hivatalos renderképeken tűnt a Huawei P Smart 2019

Szinte már biztosra vehetjük a Huawei P Smart 2019 érkezését, mivel a múlt héten már az FCC-nél is járt az eszköz, most pedig két renderkép szivárgott ki róla.

Megvan milyen néven jöhet a Huawei hajlítható mobilja

A Huawei összecsukható mobilja egy pár hónapos tesztidőszakon esik át a nagy bemutató előtt.

Hamarosan élesben kezdik tesztelni a Huawei összecsukható mobilját

Azt már tudjuk, hogy akárcsak a Samsung, a Huawei is dolgozik egy összecsukható telefonon. Erről az eszközről eddig nem valami sokat hallottunk, de most kiderült pár lényeges infó róla.

Négy kamerával és 10x-es optikai zoom-al jönnek jövőre a Huawei csúcsmobilok

Walter Ji a Huawei európai fogyasztói üzletágának elnöke elárult pár apróságot a 2019-ben érkező Huawei zászlóshajókról.

Huawei MATE 20 és Huawei MATE 20 Pro

A Huawei MATE 20 és Huawei MATE 20 Pro a mai ismeretek szerint legmagasabb szintet képviselő mobiltelefon-páros Kínából.

A Huawei mérnökei már a Kirin 990-en törik a fejüket

A Huawei augusztus végén bemutatta a világ első 7 nanométeres gyártástechnológiaival készült lapkakészletét a Kirin 980-at.

Bombasiker lesz a Mate 20 Pro?

Még csak bő két hete mutatta be a Huawei legújabb csúcsmobiljait és a debütálás utáni napokban kezdetét vevő előrendelés követően úgy tűnik, hogy a Mate 20 Pro a cég eddigi egyik legeredményesebb készüléke lehet.

Megérkezett a legszebb Honor mobil

Végre megérkezett a Huawei leányvállalatának új zászóshajója a Honor Magic 2. Az elmúlt hetekben már számtalanszor hallatott magáról a készülék, így a bemutatón túl nagy újdonságot nem tudtak mondani.

Könnyen becsapható a Mate 20 Pro arcfelismerője?

A telefonokba épített arcfelismerő rendszerekkel már korábban is voltak problémák más gyártóknál és most úgy tűnik, hogy a Huawei-nek is meggyűlhet a baja vele.

Megjött a Huawei Mate 20 Pro – megéri megvenni?

Szerdán mutatta be a Huawei legújabb csúcskészülékét, a Mate 20 Prót, ami a specifikációk alapján simán veri az összes androidos csúcsmobilt, innovációban pedig lekörözte az elmúlt években csak szenvedő Apple-t.

Huawei Mate 20 RS Porsche Design – a kategória csúcsa

A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem maradt Porsche Design változat nélkül a Mate széria, ami továbbra is a prémium modellnek számít.

Elég sokoldalú mobil lett a Mate 20 X

A Huawei erősen nekiment a Samsungnak a most bemutatott Mate 20 X-el.