Több száz tonna szemét ég Oroszlánynál

A Vértesi Erőmű telephelyén, Oroszlány közelében kigyulladt egy négyezer tonnás hulladéktároló egy része. A több száz tonnányi izzó anyag oltásán 11 tűzoltó, 3 fecskendő és több munkagép dolgozik – mondta el a megyei katasztrófavédelem szóvivőhelyettese vasárnap.

Nem lesz gumiégető Kaposváron

Nem lesz gumihulladék-feldolgozó Kaposváron – közölte a Kaposvári Városháza csütörtökön az MTI-vel.

Veszélyes mérget találtak a Tiszában

Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet, ftalátot talált egy független laboratórium a Tiszában, ahonnan a PET Kupa környezetvédő akció során vettek mintát a szakemberek.

Leállhat a szemétszállítás pár héten belül

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a hulladékgazdálkodási rendszer ellehetetlenítése miatt néhány hét múlva a települések többségéről nem tudják majd elszállítani a szemetet a közszolgáltatást végző cégek.

Lustaság a gátja a szelektív hulladékgyűjtésnek?

Bár a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége a magyarországi lakosság 96%-a számára elérhető, mégis a magyarok 46%-a semmilyen formában nem gyűjti szelektíven a tejes és gyümölcsleves kartondobozokat.

Óriási tűz Szegeden – estig tarthat az oltás

Harminc tűzoltó dolgozik a Szegeden, a DÉLÉP ipari parkban egy hulladékhasznosítással foglalkozó cég telephelyén vasárnap délután keletkezett tűz oltása – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn reggel az MTI-t.

Hasznosítsd újra a hozzáállásod! – Hulldék-tárlat a nagyvilágból

Számtalan olyan művész van világszerte, aki az utcán eldobott szeméttől az újrahasznosítható anyagokon át, a talált kacatokig mindenben alapanyagot lát. Nem viccnek szánják alkotásaikat és nem is polgárpukkasztásnak. Legtöbbször a társadalom problémáira hívják fel a figyelmet, miközben magáról a művészetről vetnek fel...

Sikeresen zárult a tengeri víztisztító projekt forrásgyűjtése - Zöld Matek

Közösségi finanszírozásban valósulhat meg egy ausztrál páros új, Seabin nevű óceántisztító találmányának  továbbfejlesztése és gyártása.

Sivatagi cserjéből készített gumiabroncsot a Bridgestone

A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy sikeresen kifejlesztett és legyártott egy olyan gumiabroncsot, amely természetes gumi összetevőit 100%-ban guayule-ből, egy száraz területeken honos sivatagi cserjéből nyerte.

Patkányinvázióval küzdenek a budai elitkörnyék lakói egy gyűjtögető szomszéd miatt

A környék ingatlanjai veszítenek értékükből, lakóik pedig türelmükből.

A jövő városai gombából és hulladékból épülhetnek

2050-en belül a világ népességének 70 %-a városokban fog élni. Nyugtalanító adat, amely súlyos problémákat vet fel.

Gumiabroncs újrahasznosítás: készül az új divat

Ötletes és innovatív gumiabroncs újrahasznosítás.

Szemétszüret: Szlovák-magyar összefogás a Bodrog megtisztítására

Összesen másfél tonna szemetet, köztük rengeteg pet palackot, háztartási hulladékot, gumiabroncsot, hűtőt és még monitort is találtak annak az akciónak a résztvevői, akik hat napon át a Bodrog megtisztítását tűzték ki célul. Az önkéntesek kenukkal járták a folyót és így szedték össze a szemetet.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz a költészet napján

Ismételten díjtalan elektronikai és veszélyes hulladékgyűjtést szervez a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. április 11-én, szombaton 8 órától 14 óráig.Az elektronikai cikkek a Casalgrande téren, az OTP mögötti parkolóban, valamint a Szent István utca 1. szám alatt, a…

Május 2-án Köztisztasági Nap

Május 2-án negyedik alkalommal rendezi meg a Dunakeszi Önkéntes Köztisztasági Napot Dunakeszi Város Önkormányzatának Környezetvédelmi Tanácsadó Testülete.A testület felhívása szerint közösségi összefogással az előző években 36 illegális hulladéklerakót sikerült…

Kevesebbet szemetelünk, mint 15 éve

Jelentősen kevesebb hulladék keletkezik az utóbbi években Magyarországon, 2000-ben az éves mennyiség még 40 millió tonnára rúgott, 2014-ben azonban már csak 17,4 millió tonna volt - ismertette a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára Budapesten, egy szakmai...

Így viszik a szemetet januártól

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint változnak a szemtszállítás szabályai januártól.

Tények a felelőtlen pazarlásról és hulladék felhalmozásról

Mi az oka annak, hogy minden második saláta, minden második burgonya, és minden ötödik kenyér kidobásra kerül?

A legnagyobb szeméttelepek

A fejlett országokban egy lakos átlagosan 1 kg hulladékot termel naponta (az USA-ban ez meghaladja a 2 kg-ot). A legnagyobb szeméttelepek az erősebb gazdasági mutatókkal rendelkező nagyvárosok mellett helyezkednek el, hiszen ezeken a területeken nagyobb a fogyasztás is. Jellemző továbbá az is, hogy azok az országok - ha tehetik - a...

Télen is lehet komposztálni ingyen humuszért...

A tévhitek ellenére a hideg hónapokban is hatékonyan lehet komposztálni.

Egyenruhás szemétfigyelők razziáznak Bécben

Szemétfigyelőknek hívott egyenruhások járják Bécs közterületeit és ügyelnek a szemetelési tilalom betartására, amelynek hatására észrevehetően csökkent a kutyapiszok, az eldobált csikkek, és az illegálisan elhelyezett hulladék mennyisége az osztrák fővárosban.

Megkezdődött a jövő évi lakossági szelektív hulladékgyűjtési szerződések aláírása

láírta a jövő évi lakossági szelektív hulladékgyűjtési szerződést az első három közszolgáltatóval az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) kedden Budapesten.

Szövetek és vér a szeméttelepeken

Emberi szövetek, gyógyszermaradványok, kísérletekben használt állatok tetemei, szennyezett orvosi öltözékek is megtalálhatók a kínai szeméttelepeken, mivel az infrastruktúra nem tud lépést tartani a törvényekben meghatározott mennyiségekkel és szabályokkal.

60 nap alatt lebomlik és még divatos is

60 nap alatt lebomlik és még divatos is - mi az?

Két év börtön jár a "lomizásért"!

A Fővárosi Önkormányzat tegnapi közleményében figyelmeztet arra, hogy az új hulladéktörvény értelmében a "lomizók" tulajdonképpen az FKF Zrt.-t lopják meg, így akár két év börtönt is kaphatnak.

Kaposvár: Hulladékgazdálkodási program kedődött a Kapos mentén

Kaposvár gesztorságával megkezdődik egy 6,2 milliárd forint értékű hulladékgazdálkodási beruházás a Kapos mentén 118 önkormányzat részvételével.

Szemétből épített világcéget a magyar származású srác

Gilisztatrágyával indult, mára pedig a világ számos országában jelenlévő óriássá nőtte ki magát a magyar származású Tom Szaky cége, a TerraCycle.

Az igazi thrash metál: a legveszélyesebb hulladék városai (fotókkal)

Nem, nem a zúzós gitárriffek és technikás dobolás világába teszünk egy kiruccanást – megnézzük, milyen az igazi thrash metál, az ún.

Tudatos mindennapok: Zöld tippek: Alufólia helyett

Szoktál sütéshez vagy csomagoláshoz alufóliát használni?

Kérdéses a zöldhulladék begyűjtése a házak elől Kecskeméten

Nem tudja április elsejétől vállalni a zöld hulladék elszállítását a szelektív hulladékgyűjtést végzőHírös Hulladékgazdálkodási Kft. – áll a cég közleményében.