A parlament idén ősszel nyilvánította Kós Károly születésének napját, december 16-át a magyar építészet napjává.

Az Ipari Épülettervező Vállalatnál (IPARTERV) dolgozó Hattyasyné Markó Krisztina több szolgálati találmányban is közreműködő feltaláló volt.

Véget ért a FeHoVa – a tavalyinál sokkal több volt a látogató!

A tavalyinál lényegesen több látogató, számos nemzetközi kiállító és jó hangulat jellemezte a vasárnap véget ért 29. FeHoVa kiállítást. A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóján több mint 200 kiállító mutatta be újdonságait, az érdeklődők pedig számos előadáson vehettek részt...

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója lett a torinói Lingotto Fiere kiállítási központ új igazgatója

Ganczer Gábort nevezték ki a GL events Italia ügyvezetőjévé, aki a most távozó Lamberto Mancinit váltja a torinói Lingotto Fiere kiállítási központ élén; Ganczer Gábor új megbízatása mellett továbbra is betölti a Hungexpo vezérigazgatói posztját – közölte a Hungexpo Zrt. szerdán az MTI-vel.

Megnyílt az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás

November 16-án nyílt meg és november 18-ig tart az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A hagyományos kiállításhoz ezúttal a virtuális térben is csatlakozhattak a kiállítók, így a látogatók a virtuális pavilonokban is találkozhatnak az...

Így "világiállítunk" mi - megnyílott a vadászati hogy is hívják

Magyarországon dúl a közvéleménykutatások, szavazások időszaka, miért pont Semjén Zsolt ne interjúvolhatta volna meg a "szerencsés", listából előugró állampolgárokat?

A Vadászati kiállítás is alakul, szervezhetik az "érdeklődő tömeget"! - Helyén a 10 tonnás Totem!

Még javában zajlik az Eucharisztikus Kongresszus és az "érdeklődő fiatalok" begyűjtése a beígért hatalmas látogatottsághoz és máris itt az új fergeteges érdeklődésre számot tartó gigarendezvény egyik attrakciójának helyretételéről szóló hír: a Totem névre hallgató agancs-monstrum a helyére került.

Mit nekünk figyelmeztetés! A járvány ellenére megtartjuk az utazás kiállítást. Díszvendég: Olaszország!

Az egész világ óvatosan közelít a koronavírus járvány miatt a tömegrendezvények kérdéséhez, nagy többségben lemondják azokat. Nem úgy Magyarország! Ki, ha mi nem?

Megnyílt a 27. FeHoVa kiállítás Budapesten

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozóját, a 27. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.     

Veres István nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét- videó

Veres István, a budapesti Babel étterem séfje és commis-ja (segédje), Molnár Bence nyerte a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjét szerdán Budapesten, így ők képviselhetik az országot az európai döntőn májusban Tallinnban.

Rúzsrekord, celebek! Ilyen volt a 2. BEAUTY & STYLE kiállítás

Véget ért Magyarország legnagyobb szépségipari rendezvénye, a BEAUTY & Style Nemzetközi Szépségipari Kiállítás.

55 milliárdot költ a kormány a vadászati kiállítás helyszínére

A Hungexpón 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek – közölte a Hungexpo.

AMTS Automobil és Tuning Show

AMTS Automobil és Tuning Show lesz Budapesten ismét, a tavasz második napjára eső hévégén.

Szakértő: Magyarország Mátyás király óta élen jár a járműgyártásban

Magyarország Mátyás király óta élen jár járműgyártásban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szerint.

Megnyílt a 26. FeHoVa, Reviczky Gábor a Magyar Erdők Nagykövete lett

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását, a 26. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Hódít a csipke, tarol a tüll – őszi-téli esküvői ruha trendek

Évek óta hódítanak a csipke és tüllruhák a menyasszonyok körében, ám szép lassan begyűrűzik a letisztult, finom, lágy esésű, ekrü és pasztell minimál dizájn az esküvői ruhák piacára.

Marokkó a díszvendége az idei Utazás kiállításnak

Idén március 1–4. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban a 41. Utazás kiállítást.

Elhagytak egy kutyát a mezőgazdasági kiállításon

Valaki elvesztett egy kutyát az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron, a 12-es kapunál át lehet venni.

Új villamosvonal épülhet Budapesten egyházi és vadászati rendezvény miatt

Új villamosvonalat építtetne a kormány, hogy a 2020-ban a Hungexpón rendezendő Eucharisztikus Világkongresszusra legyen megfelelő tömegközlekedés. A 90-es években egyébként még közvetlen vágánykapcsolat volt a Hungexpóig.

Bővülő mezőgazdaság, növekvő kiállítás

Minden idők egyik legsikeresebb agrárkiállítását zárta szombaton a Hungexpo.

Törnek-zúznak, már vér folyik a Városligetben

Nagy Dávid, a Ligetvédők egyik hangadója készített interjút az idős aktivistával, bizonyos Ezredessel, akit arcon talált egy építési törmelék a Városligetben az Olof Palme sétányon.

Baán László: Helyreállt a jogszerű állapot

Az illetékes jegyző határozata alapján helyreállt a jogszerű állapot a Városligetben, így minden akadály elhárult a parkot évtizedek óta elcsúfító, használaton kívüli Hungexpo épületek bontása elől – közölte az MTI-vel Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa szerda kora délután, miután a rendőrség...

Construma 2016 – Új lendület az építőiparnak

Minden eddiginél több látogató kereste fel a 35. Construma-t, Magyarország és a régió legjelentősebb építőipari és otthonteremtési kiállítását.

Gyászolják a kivágott fákat, további negyen fát próbálnak menteni a Városligetben

Az LMP társelnöke arra szólította fel a Városliget Zrt.-t, hogy vonja vissza a negyven fa kivágásáról szóló kérelmét és készítsen olyan tervet, amelyik alapján fakivágás nélkül tudják elbontani az egykori Hungexpo épületeket.

Utolsó napjához érkezett az AMTS

Óriási érdeklődés mellett, utolsó napjához érkezett az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS). Ezúttal több, már múlttal rendelkező kiállítás és show összefogásával jött létre, az autók és motorok világának szinte minden szegmensét felsorakoztatja.

Megnyílt az AMTS, a nemzetközi autós-motoros tuning kiállítás Budapesten

Az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) több, már múlttal rendelkező kiállítás és show összefogásával jött létre, az autók és motorok világának szinte minden szegmensét felsorakoztatja.

Itt a tavasz, felbőgtek a motorok!

Minden eddiginél népesebb járműfesztivált hozott a Hungexpóra a március 20. és 22. között megrendezett Autó, Motor és Tuning Show.

Ütni fog a jubileum: Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show 2015

Minden évben elérkezik az idő: itt a tavasz, az autókra felkerülnek az alufelnik, az utakat ellepik a motorosok… és ismét megnyitja kapuit hazánk legnagyobb évindító autós-motoros rendezvénye, az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS)!

Megnyílt az Utazás Kiállítás a Hungexpón

Bár a vásár mérete a korábbiakhoz képest talán szűkült, a hangulat ezt nem  tükrözte, hiszen az első, szakmai napon idén is tartalmas beszélgetésekre, ígéretes tárgyalásokra és szakmai konferenciára került sor.

Jól teljesített a Hungexpo 2014-ben

A Hungexpo Zrt. tavalyi árbevétele 2,9 milliárd forint volt, kevesebb az előző évi 3,05 milliárd forintnál, de 15 százalékkal több a vártnál - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Majdnem tragédia lett a Music Fm-Lights Off szilveszteri bulijából

Tömegnyomorról, pánikhangulatról, eltűnt kabátokról, durván viselkedő biztonsági őrökről, káoszról számolnak be és a Facebookon anyáznak sokan azok közül, akik részt vettek a Music Fm szilveszteri buliján.