Ápolt a bajsza? Alapfokú a végzettsége? Ön az ideális magyar huszár! - Szalay-Bobrovniczky Kristóf szemle-üzemmódban....

Valaha ez volt az egyik leginkább magyar csapatnem.

Kishuszárok felvonulásával kezdődött meg a Nemzeti Vágta – fotók

Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.

Fidelitasosok huszár- és menyecskeruhában vonultak végig a Váci utcán

Böröcz László, a Fidelitas elnöke után dr. Varga-Bajusz Veronika budapesti elnök mondott ünnepi beszédet, majd végigsétáltak a Váci utcán, kokárdát osztogattak, és Kossuth nótákat énekeltek – olvasható a fidelitas.hu-n. (Érdemes tudni, hogy a Váci utcán az átlagosnál jóval nagyobb a külföldi turisták aránya.)

Szombathelyen huszárképzést indítanak ovisoknak

Huszárképzés indult Szombathelyen óvodásoknak – persze szigorúan kísérleti jelleggel.

Kövér László félt, hogy leszúrják és lelövik a kecskeméti huszárok

Merénylettől tarthatott, letiltatta a díszsorfalat, amit a tiszteletére álltak volna a kecskeméti hagyományőrző egyesület tagjai.

68 nap lóháton! Magyar huszárok Portugáliától hazáig (fotókkal)

A huszár hagyományok ápolása volt a célja annak a két hivatásos katonának, akik 68 nap alatt tették meg lóháton a Portugália és Magyarország közti mintegy 3.100 kilométeres távot.

Hungarikum az ország közepén: Miska, a rekordra pályázó ólomkatona a világhírnév küszöbén

Miska: nem operett huszár, nem hivalkodó díszmagyar, nem szabványosított tucatáru.

Fessünk-e polgármestert a falra? Húzzon politikust ecsettel!

Megnyílt a Hotel Óbester Debrecenben.

Őcsászári fensége a filmbemutatón (képgalériával)

Kérem, álljanak fel!

Miért szeretünk sakkozni? | Családi Net

Persze, nem mindenki szeret, de mégis, nagyon sok gyereket és felnőttet ejt rabul ez a játék.

Szabad-e Miskolcon lóháton közlekedni?

Mi a teendő, ha – tekintettel a magas benzinárakra, és a hagyománytiszteletre – eldöntjük, hogy ezentúl lóháton közlekedünk autó helyett?