ENSZ: Putyin kedvenc zsoldosai félezer embert mészároltak le Maliban

A jelentés szerint nem csak civileket gyilkoltak, de foglyokat kínoztak, fosztogattak, valamint lányok és nők tucatjait erőszakolták meg a Wagner-zsoldosok.

A Milosevic ellen pert vezető ügyész még idén bíróság elé állítaná Putyint

Geoffrey Nice szerint az orosz elnököt egyértelmű felelősség terheli az ukrajnai civil célpontok elleni támadásokért.

Donald Trump büntetné a nemzetközi bíróságot, ami azután nyomozott, hogy követtek-e el háborús bűnöket amerikaiak

Az elnök szerint az ICC politikai indokokból nyomoz.

Palesztin területeken elkövetett háborús bűnök miatt indít vizsgálatot a hágai bíróság

Izraeli és palesztin háborús bűnöket egyaránt fel akarnak tárni. Izrael tiltakozik.

Történelmi emlékezet és szándékos hazudozás — Lapzsemle

A múltat mifelénk állandóan a jelenbeli viták hazug elintézésére próbálják használni.

Ismét háborús bűnökkel gyanúsítják a koszovói kormányfő tanácsadóját

Ismételten háborús bűnökkel gyanúsítják Ramush Haradinaj koszovói kormányfő egyik tanácsadóját, Sylejman Selimit; az értesülésre reagálva az Egyesült Államok azt üzente, háborús bűnösöknek nincs helyük egyetlen kormányban sem.

24 év után befejezte működését a hágai Nemzetközi Törvényszék

Záróünnepséggel fejezte be 24 évig tartó működését a hágai Nemzetközi Törvényszék, melyet a délszláv háborúban elkövetett háborús bűnök miatt hívtak életre.

"A németek totális megsemmisítést zúdítottak az ott élőkre, ebben a magyarok is segédkeztek”

1941. június végén a magyar honvédség is csatlakozott a náci Németország Szovjetunió ellen indított hadjáratához, melynek egyik legsötétebb, részleteiben máig feltáratlan, időnként nagy vitát generáló fejezete, hogy az Ukrajnát megszálló magyar csapatok háborús bűnöket követtek el. Fóris Ákos történészt ezzel kapcsolatos...

Életfogytiglant kértek a "Balkán mészárosára"

Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ratko Mladicra szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszéken.

Karadzic marad a sitten

Elutasította Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök ideiglenes szabadlábra helyezését a hágai Nemzetközi Törvényszék – számolt be a keddi döntésről a boszniai sajtó szerdán.

Kilenc év börtönt kapott egy politikus – mármint Koszovóban

Háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság vádjával kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy koszovói bíróság Oliver Ivanovic koszovói szerb politikust – jelentette a helyszínről a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) tudósítója csütörtökön.

Emberrablások, kínzások Ukrajnában

Az ukrán milíciákat és az oroszbarát szeparatista erőket egyaránt háborús bűncselekményekért terheli felelősség – közölte vasárnap Londonban kiadott helyzetértékelésében az Amnesty International.

Letartóztathatják az izraeli védelmi minisztert - Közel-Kelet Blog

Egy palesztin családokat képviselő ügyvéd Londonban keresetet nyújtott be Ehud Barak, izraeli védelmi miniszter ellen és arra kérte a londoni bíróságot, hogy adjon ki letartóztatási parancsot ellene.

Közel-Kelet Blog - Izrael és a palesztinok is háborús bűnöket követtek el

Mind az izraeli hadsereg, mind pedig a palesztin fegyveresek háborús bűnöket követtek el a december-januári gázai háborúban, áll az ENSZ vádjai között.