Az LMP feljelentést tesz a metrómutyi miatt

Amennyiben a BKV egy héten belül, hitelt érdemlően nem tudja bizonyítani, hogy a 3-as metró Oroszországból érkezett szerelvényei felújítottak és nem újak, az LMP feljelentést tesz – jelentette ki a párt fővárosi képviselője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Leállt a hármas metró

Pótlóbuszok közlekednek a 3-as metró helyett Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedd délután Facebook-oldalán.

Újabb 12 milliárdot öntünk a hármas metróba

Újabb 12,5 milliárd forintot költ a kormány a 3-as metró felújítására a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint.

Megint üzemzavar volt a hármas metrón

Az M3-as metró az Árpád híd megállón megállás nélkül áthalad hatósági zárás miatt- írta a BKK Facebook-oldalán. A Dózsa György út és a Forgách utca között pótlóbusszal utazhattok. Türelmeteket kérjük.

Gázolt a hármas metró, leállt a közlekedés

Gázolás miatt nem jár a 3-as metró csütörtök délután Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.

CÖF-közeli kamutanárok védték a 3-as metró állapotát

A BKV Figyelő blog ír arról, hogy két, magát a BME tanárának kiadó nő, Csongrádi Eszter tanársegéd és dr. Kaltenekker Anikó professzor írt levelet több szerkesztőségnek, melyben megpróbálták a 3-as metró állapotával kapcsolatos kritikákat elbagatellizálni.

Az oroszok már a spájzban vannak?

Az oroszok már a spájzban vannak?